Vallásvizsga
volt a Zajzoni népiskolában. Jézus
elfogatásáról beszéltek
a gyermekek. Az egyik tanuló, akinek sehogysem
jutott eszében a Gecsemáni kert,
így mondta el Jézus elfogatásának
történetét: ''- Jézus
Krisztus az utolsó vacsora után
kiment 11 tanitványával az olajfák
hegyére, s ott ... s ott a Géczi
mányi kertjében elfogták."
*
Nagy lendülettel prédikál
a légátus Fűrészmezőn.
Istentisztelet után meg is dicsérik:
- Olyan jó kiadása van neki!
- Hiszen kiadása van - felel a lelkész
- csak bevétele nincs szegénynek...
*
Hittanóra Zajzonban:
- Miért voltak Dávid testvérei
Saul táborában? - kérdi a
hitoktató a gyerekektől.
- Mert békoncsentrálták őket!
- feleli a modern gyerek.
*
-Hogy vette el Akháb kiraly Nábotnak
a szőlőjét?
-Hát úgy - feleli a zajzoni gyerek
- hogy a király felessége írt
egy levelet, bétette egy plikba s elküldötte
a fővezérnek.
*
Beiratkoznak a konfirmandusok és
összegyűlnek a kátéval
s az énekeskönyvvel a kezükben.
Az öreg tiszteletes úr kérdezgeti
mindenről a leányokat és fiúkat,
hogy meggyőződjék a tudásukról.
Mindegyik ad jó vagy gyenge feleletet.
Végre egy iskolakerülő fiúra,
Marcira, kerül a sor, aki mindeddig egy szót
sem szólt.
-Hát te Marci, nem tudsz semmit?
-De tudok tiszteletes úr, tudok egy rigófészket
a Zajzon völgyében!
*
Tatrang községbe akart
eljútni azesperes. Kocsija egy keresztútba
ért és nem tudta, hogy merre menjen.
A közelbe egy kisfiú legeltette a
bárányokat, megkérdezte tőle:
- Ott ne, keresztapám pityókásföldje
mellett - hangzott a válasz.
- Hát melyik keresztapád pityókásföldje?
- kérdezte az esperes.
- Hát még azt sem tudja? Ki maga?
- kérdi a gyerek.
- Én a brassói esperes vagyok!
- No, csemáj esperes az ilyen, ha még
azt sem tudja, hogy melyik keresztapám
pityókásföldje!
*
Hosszúfalu nevében
őrzi jellegzetességét. Mondják,
hogy egy szekéren átutazó
idegen, megunván a hosszas szekérrázást,
sóhajtva megkérdezte kocsisáttól:
- Bácsika, ez a falu, ugye, nagyon hosszú?
- Hosszú - válaszolta egykedvűen
a bácsi, majd vigasztalóan hozzátette:
- De azért ennek is van vége!
*
Pürkerecen is "megfordul
a koldus" - mert utána már
havasok következnek, s nem megy tovább
az út.
*
Tatrangon szalonnát lopott
egy szegény ember, aki még akkor
is ártatlanságát hangoztatta,
mikor felfedezték kabátja hátsó
felén az árulkodó zsírfoltot.
Azóta, ha valaki tagadja az elkövetett
hibát, azt mondják rá: "Ártatlan,
mint Balázs bá - csak egy kicsit
zsíros a háta!"
*
Apukám azt mondta, hogy az ő apukája a huszárságnak adott egy lovat s mikor
visszakapta a ló tudott táncolni, vagyis szépen
ment a zene hallatára. Mikor egyszer jöttek haza
a mezőről, a ló meghallotta a fúvószenekart
és elkezdett szépen táncolni.
(Székely András, 42 éves)
*
A felhagyott leány
Nem sikerült egykéje volt a tatrangi gazdag asszonynak,
aki korán megözvegyülvén, nagyon elkényeztetve
nevelte egyetlen leánykáját, aki lehet, hogy beteges
volt, de az is lehet, hogy csúnyácska vala, és
bár az édesanyja mindent rárakott volna, az elkényeztetett
leány nem kellett senkinek sem. Még csak udvarlója
sem akadt szegénynek, ott öregedett meg az anyja
nyakán. Sőt a halálban megelőzte édesanyját.
A szíve mélyéig elkeseredett özvegyasszony így
siratta el nyakán maradt, elhervadt leányát:
- Az Úristen ott nyugtasson meg, ahol
vagy, hogy többé soha se kelhess ki a földnek
gyomrából!
- Oh, Ilonám, Ilonám, édes egyetlen leánykám,
Milyen egy felhagyott leány es valál:
A stafírung a tiszta szobába,
Az ezüstöv a ládafiába,
A szép fejős tehén a pajtába,
Mégsem kellettél senkinek... Jaj, jaj, jaj!
Pedig egy olyan kaszálója vala az én leányomnak,
Az én Ilonámnak, hervadt virágomnak,
Hogy még kút es vala a közepibe, de még milyen
kút!?
A hegyen lévő földjében es olyan pityókák
termettek,
Mint az összkujakom, de még annál es nagyobbak...
Méges felhagyott leány maradtál,
Oh, oh, Ilonám, Ilonám,
Elhervadt szép violám... Jaj, jaj, jaj!
*
A póruljárt zsúpfedő
Hajdanában Brassó környékén élt egy szegény munkás
ember, aki régi szokás szerint a házak fedésével,
zsúpozásával foglalkozott, azzal kereste meg szűkös
kenyerét. Akkoriban ugyanis még náddal meg zsúpszalmával,
vagyis rozsszalmával fedték bé a falusi házak
tetejét. Nagyon sok házat befedett már a környéken,
midőn a saját háza fedelének javítása közben
megcsúszott a háztetőn, és olyan szerencsétlenül
talált leesni a tetőről, hogy nyakát
szegve szörnyethalt, pedig a zsúpozással csaknem
teljesen elkészült már, csupán egy lik maradt
bédugatlan a tetőn. Ez megint olyan esemény
vala, amit halottsiratás alkalmával illett elmondani,
amit az özvegy híven meg es cselekede, így siratván
el a szerencsétlenül járt zsúpfedőt, kedves
életepárját:
-Jaj, jaj, jaj! Hallá-é? Hallá-é?
Harangoznak, hallá-é, hallá-é?
A pap es jő, lássa-é, lássa-é?
A kántram es jő, lássa-é, lássa-é?
Hogy illett kendnek, mikor billegett,
Milyen jól bédugá a likat, ahol csepegett.
Édes jó uram, lelkem jó uram!
Minden likat bedugott kend,
Csak egyet hagya bédugatlan,
Csak egyet hagya bédugatlan,
Oh, oh... jaj, jaj, jaj!
Midőn idáig ért vala siratásával, a kántor,
aki különben a rossz nyelvek szerint széptevője
vala a megözvegyült asszonynak, rázendített az
alábbi közismert gyászénekre:
"Gondunk lesz majd nekünk raja!..."
*
A juss
Egyik Brassó környéki csángó faluban elhalálozott
egy gazdag asszony, aki mivel gyermektelen volt,
minden vagyonát rokonai között osztotta fel. Egyik
közeli rokonát azonban kifelejtette a testamentumból,
ami nagyon rosszul esett az elfeledett rokonnak,
aki keményen elhatározta, hogy a rajta esett sérelmet
majd a temetés napján hozza a falu tudomására.
Úgy es cselekedett, amint elhatározta vala, és
mivel a temetésre megkésve érkezett, áttörte magát
a gyászoló gyülekezeten, odafurakodott a koporsó
mellé, ráborul annak egyik szögletére, és jő
hangosan, hogy mindenki hallhassa, így kezde óbégatni:
- Édes néném! Lelkem, jó néném!
Engemet elfelejtett kigyelmed,
Néköm semmit sem hagyományozott,
Méges a koporsójánál vagyok,
Méges megsiratom kelmédet,
Itt hullatom könnyeimet!
Mert akiknek kigyelmed
Minden vagyonát hagyományozta,
Még egyetlen könnyet,
Egyetlen sovány könnycseppet
Sem ejtenek jótevőjük bús koporsója felett,
Bús koporsója felett...
Mint valami megbolygatott méhkas, olyan lett
egyszeriben a megsértett rokonság. Egyszerre többen
is megragadták a panaszkodót, egyesült erővel
leteperték, behúzták a koporsó alá, ahol alaposan
elpüfölték őkelmét, miközben egyre szidalmazták:
- Hát tégedöt ki hívott ide, te rongyos? Me juss!
Nesze juss! Hogy soha el ne feledd édes nénédet!
Nesze! Nesze! Itt van! Megkapod tőlünk a
jussodot, Hogy holtodiglan legyen mivel bégass! |