Csángó
népviselet
Kösöntyű, hímzett
ingújj
Csángó leányok
népviseletben, 1930
Csángó ünnepi
viselet: gyolcsing, lájbi, alsó
szoknya, felső szoknya, kötény,
hímzett kézelő, kösöntyű,
öv, menyecske szalag, gyökér
gyüngy, hozzá illő szalagok.
A XIX. században teljesen
fehér színű öltözetben
jártak. A férfiak fehér posztóból
készült harisnyát viseltek.
Fehér kendervászonból, később
gyapotból szőtt hosszú ingük
volt, gallérját és ujját
sárga cérnával himezték
ki. Derekukra széles bőrövet,
dészűt, tettek, amely leszorította
az alácsüngő inget. A dészű
a pénz, dohányzóeszközök,
a kés tartására szolgált.
A XIX. században bocskort viseltek, de
később már csak csizmát.
A csángó nők
népviseletében olyan darabokat is
megtalálhatunk, amelyeket a szászoktól
vettek át. A lányok két ágba
fonták a hajukat és piros vagy meggyszínű
pántlikával kötötték
át a fejüket. Nyakukon piros gyöngysorokat
viseltek, amelyről egészen a földik
csüngtek alá a szalagok. A gyöngysorok
száma jelezte a lány vagyoni állapotát.A
színes szalagok száma a lány
korát jelezte.
A menyecskék a fejüket
csepesszel kötötték át,
amelyről a kötő hátul hosszan
lecsüngött. Hajukat kontyban hordták.
A csepeszre kötötték a menyecske-pántlikát,
amely fekete színű, élénk
virágokkal díszített szalag.
Ezt lakodalom után kapja ajándékba
a menyecske. Csak két évig hordhatták,
azután fekete vagy más színű
szalaggal cserélték fel. A lányok
ingének gallérja és ujja
színes himzésű. A XIX. század
végén még hámos
rokolyát hordtak, amelynek különös,
sajátos szabása volt. A válltól
egészen a bokáig érő
egybe szabott ruhadarab volt, melyet övvel
szorítottak le. A hámos rokolyát
felváltotta a földig érő
fehér szoknya és a csipke ing. A
derékon sárga öveket viseltek.
Az övet minél jobban egymásra
húzták, hogy ezzel is kiemeljék
a lány karcsúságát.
A szoknyához fehér vagy színes
kötényt kötöttek, felül
pedig mellényt hordtak, amely szorosan
a testhez simult. Széleit kihímezték.
A gazdagabb lánynak vagy menyecskének
kösöntyűje is volt, melyet
a mellükre akasztottak. A kösöntyű
kör alakú ezüstlap, kisebb tányár
nagyságú, melyet körben drágakövek
díszítettek s domborműhöz
hasonlóan a közepe fele kiemelkedett.
Középen egy nagyobb drágakővel
végződött.
A kösöntyűt és
az övet a lány kiöltözéskor
kapta. Konfirmáció után a
lány kiöltöztetés által
válik igazán nagy lánnyá.
A kiöltöztetés igazi ünnepnek
számít, amit a lány közeli
rokonai végeznek. Ekkor teszi fel legelőször
a kösöntyűt is.
A fiúk is csak konfirmáció
után kezdenek virágcsokrot hordani
a kalapjuk mellett, ezzel is jelezve, hogy már
nagy legények.
A gyász jele a fekete. A
gyászoló lány csak egy fekete
szalagot hordott minden ékszer nélkül,
így tudatta a közösséggel
a fájdalmát.
 |
 |
Csángó
babák és csángó
női viselet |
Csángó
nők népviseletben és
díszmagyarban |
| |
|
 |
Csángó
kislány |
A hétfalusi csepesz
A hétfalusi csángó viselet tanulmányozása során
bukkantam rá a női fejviselet reprezentatív
darabjára: a csepeszre.
Mi is valójában a csepesz? A Magyar Néprajzi
Lexikon főkötő címszava alapján
olyan fejrevaló, amely "csupán asszonyokat
megillető, a férjes nőt jelképező
fejet borító öltözetdarab (…), melyet a lakodalom
éjszakáján először felkontyolt asszony fejére
tesznek."
A főkötő minden régi, népi viseletnek
tartozéka, és funkciója is ugyanaz, amiben különbözik:
a forma, az anyag, a díszítés. A különböző
változatok viszont etnikai, földrajzi, társadalmi
megkülönböztethetőség függvényei.
A felkutatott néhány darab alapján arra próbáltam
feleletet keresni, hogy ezek a hétfalusi csepszek
és a rajtuk fellelhető motívumok mennyire
tekinthetők archaikusoknak (régies) és egyetemeseknek,
hogyan illeszkednek bele az egyetemes - de különösen
a magyar - népi kultúra szimbólumvilágába.
A fejviselethez szorosan hozzátartozik a hajviselet
is, amely szintén jelentéssel bír. Szorosan összefügg
a hagyományokat őrző népnél a lakodalmi
szertartásoknak az úgynevezett "felkontyoló" mozzanatával,
amikor is a menyasszony haját felkötötték és rátették
a főkötőt.
Az asszonyi státust a konty és a hozzá kapcsolódó
főkötő jelentette. Az asszonnyá válás
szertartásának mozzanataként mindkettővel
megjelölték az új asszonyt. Adatközlők tanúsága
szerint így történt ez a hétfalusiaknál is: "amikor
a menyasszony az oltár előtt állt, akkor
két copfba volt a haja. A lakodalomkor, amikor
esteledett, és az ajándékokat gyűjtötték
össze, akkor a fiatal házaspár félrevonult és
a kontyoló asszony bekontyolta a menyasszonyt.
Amikor megjelent, már mint menyecske jelent meg.
Akkor kontyolták be és tették a főkötőt
rá. E nélkül nem mehetett ki többet az utcára."
A haj státusjelző és gyakorlati funkcióján
kívül a népi hiedelmek tárgya is volt. Mágikus
erőt tulajdonítottak neki, s így bizonyos
kultúrák tiltották a haj levágását, mert ebben
az egyén megcsonkítását látták. A néphit szerint
a női hajnak rontásra alkalmas vonzásereje
van, ezért alakult ki az a szigorú erkölcsi szabály,
hogy e nélkül nem mehetett ki többé az utcára.
S mivel így a fejrevaló a rontástól is védte,
mint fontos ruhadarabra nagy gondot fordítottak,
s talán ezért is a legdíszesebb ruhadarabjuk.
A rontás elleni védést szolgálja ezeknek a csepszeknek
a kivétel nélküli piros alapszíne is. És ebből
a védekezésből alakulhatott ki az az erkölcsi
norma is, hogy jól le kellett kötni a hajat, egyetlen
hajszál sem lóghatott ki, mivel az "kacérkodásra"
vallott.
Az átmenetrítusok és a beavatási szertartások
kapcsán tudjuk, hogy a házasságkötés is átmenetet
jelent az egyik csoportból a másikba. A lakodalmi
szertartás utolsó mozzanataként az új asszony
felkontyolásával, vagyis fejviseletének átváltoztatásával
kezdődött el a nő törvényes új élete.
Ebből kifolyólag nem véletlen, hogy a csepesz
fontos menyasszonyi kellék. A varrás, hímzés során
fejezi ki a házasság előtti rejtett vágyakozásának
beteljesülését. Így az első csepeszre, amelyet
a menyasszony maga készít el, nagy gondot fordít,
ez a legdíszesebb. Téves az a szemlélet, miszerint
azért díszítik ki, hogy csupán szép legyen. Ennél
sokkal mélyebb értelme volt a hajdani menyasszonyok
számára ennek a fejdísznek az elkészítése. Ha
csak a pompa kedvéért készítették volna, érthetetlen
lenne számunkra, miért takarták le e gyönyörűen
kidíszített fejrevalót egy vékony farvalónak nevezet
fátyolkendővel, s ezzel elrejtve a világ
szeme elől.
Vizsgálódásom alapja az a tíz darab csepesz,
amelyek létezése a tudomásomra jutott, holott
biztosan ennél sokkal több létezik imitt-amott
lappangva.
Saját maga által menyasszonyként készített csepesz-tulajdonossal
nem sikerült találkoznom, hiszen a legújabb darab
is 1913 körül készült, a legrégebbi pedig az 1730-as
években. Így a rajtuk megjelenő szimbólumok
értelmezésére az őseiktől örökölt tulajdonosokat
faggattam a jelentésekről. Ezekből az
értelmezésekből idézek itt kettőt:
"A körök az összetartás, az együvétartozás
jelei, akárcsak a gyűrű. A sárga kör:
a napfény, a családi melegség kisugárzása, amelynek
közepén a Nap helyezkedik el. A geometrikus figurák:
két-két négyzetnek az összekapcsolódása, szintén
az összetartás jele. A legalsó körön elöl középen
egy ősi jelvény látható, valami törökös harci
eszköz, és benne a csillag, amely vezette az úton.
Hátul az életfa látható, amelynek két ága van,
a férfi és a nő összekapcsolódása, ezek között
van a gyümölcs. Az életfától jobbra is, balra
s két-két virág, tulipán van."
Fentről a Nap, szimbóluma az egyetemes világnak,
a világmindenség naprendszerének. Bent egy kicsi
Nap, vagy egy csillag. Ez a csillag megismétlődik
a külső peremen: tizenkét darab csillag,
vagyis a tizenkét hónap, amely az idő szimbolikus
jelképe. A nappal-éjszaka váltakozása a sárga
és a kék gyűrű összeolvadása. A vibráló
napgyűrű után az utolsó körben két részre
osztva az egyik az élet, a másik a semleges rész.
Az életzóna két oldalán két virág, amelyet az
évszám követ. Majd következik szintén két szimmetrikusan
elhelyezkedő zöld levelű dísz, ezek
az életre vágyást jelentik, hiszen a zöld ág a
termékenységet jelképezi, és egyben valóságot,
életóhajt is kifejez. A középen elhelyezkedő
motívum a két szerelmes találkozásának a jelképe,
amelyre a cseresznyeszemek utalnak, és felette
a virágok a jövőre.
A csepszek motívumhasználatát együttesen
nézve kiderül, hogy a külön-külön egészet alkotó
darabok összefüggnek egymással, és nemcsak formai
és technikai kivitelezésben hasonlítanak, hanem
a motívumok szimbolikus kifejeződésében is.
Az itt megjelenő motívumokat különböző
jelképkörök köré lehet csoportosítani, amelyek az
eljövendő házasélet, a szerelem beteljesülésének
vágya által összegződnek.
Melyek azok a jelképkörök és a hozzájuk kapcsolódó
szimbólumok, amelyek itt felmerülnek?
A világmindenség: kör, gyűrű,
tizenkettes szám; a szerelem: virág (tulipán),
Nap, csillag; termékenység: ág, fa gyümölcs
(cseresznye); a női és a férfi jelleg
összefonódása: geometrikus négyzet, gyűrű,
tulipán.
Nem elhanyagolandó a szín-szimbolikának a kiemelése
sem, hiszen olyan alapszínek jelennek meg, amelyek
belekapcsolódnak a fent említett jelképkörökbe:
az uralkodó a piros, bajelhárító szerepével,
a rontás elleni védekezés egyik eszköze, továbbá
a tűz és a szerelem színe. A fehér
az ártatlanság, a szűziesség; a sárga,
mint az arany helyettesítője, a nap jelképiségéhez
kapcsolódik. A kék az ég, a víz színe,
s a tisztaságot, az igazságot, a hűséget
jelképezi. Mint a hűség jelképe fontos szerepet
kap a házasságban. A Jelképtár szerint:
"csak elvétve jelenik meg népi hagyományainkban,
ami épp arra enged következtetni, hogy mint az
égnek és a végtelenségnek a színe, szent lehetett".
A zöld, mint levél, ág, virág mind-mind
az élet kezdetének, a reménységnek a színe.
Sem a színek használata, sem az ábrázolás nem
naturalisztikus, hiszen a népművészet stilizál,
a naturalisztikus pontosságú színekre és formákra
nem sok gondja van, sőt egyazon virág szirmait
vagy egy levélsort szívesen színez változó színnel.
De sem a színek, sem a formák használata nem tetszőleges,
nagyon is jól meghatározott belső tartalom
húzódik meg mögötte, ugyanis (mint már említettem)
nem a szem gyönyörködtetését szolgálja, hanem
a lélek kisugárzása.
Térjünk ki a csepszeken megjelenő egy-egy
jellegzetesebb motívumra.
A virág az a motívum, amelyik egyikről
sem hiányzik, ilyen vagy olyan formában, de mindegyiken
jelen van. Világ-virág szoros kapcsolat révén
a mindenség, az élet teljességének jelképe, ugyanakkor
a szerelem ősi kifejezője.
A tisztán megjelenő virágfaj a magyar népművészetben
gyakran előforduló tulipán. Jellé
alakulva, mint általában a virág a nőiességet
jelképezi. Erotikus jelképiségét hangsúlyozza
Hoppál Mihály, aki azt állítja, hogy "gyakori
előfordulása azt sugallja, hogy nem pusztán
virágjelképről, hanem valami általánosabb
jelentésű jelről van szó. A tulipánjelkép
kontextuális elemzése során kiderül, hogy olyan
női jelképről van szó, amelyben költőien
átfogalmazott vulvaábrázolás, vagyis a tulipánt
lényegében a két széttárt combnak és az »élet
kapujának« ikonikus ábrázolása. (…) nem maga
a növény volt a fontos, hanem a női termékenység
gonosztávoltartó szimbólumával, egy igen ősi
jelképével van dolgunk."
A gyümölcsfavirág, a női és a férfi
princípium létrejötte által a gyümölcs, a szerelem
kiteljesedése.
A termékenységet szimbolizáló másik jelkép a
zöld ág, a "zöld virág", amely a termőág
képzetköréhez tartozik, vagyis jelképesen az életfa
eszményének kifejezője.
A kivétel nélkül körkörös építkezésű gyűrűket
magába foglaló szerkezet középpontjában a Nap
helyezkedik el. Ebből kifolyólag úgy is tekinthetjük,
hogy ez a ruhadarab, mint az egész részegysége,
egy kis világmindenség. Középen, azaz a mikrokozmosz
közepén a szakrális, az égi világ helyezkedik
el, amelynek csúcspontján a Nap foglalja el a
központi helyet.
A Nap, mint a világmindenség központja,
a férfias szerepkör jelképe, tőle jön az
életet biztosító energia, amelyet a nőnek
kell megtartani.
Azonban nyolcágú csillagnak is nézhető
ez a középen elhelyezkedő, és körötte többször
megismétlődő motívum, hiszen a népművészet
képrendszere megengedi a többféle olvasatot egyazon
ábrázolási formára vonatkoztatva. A nyolcágú csillag
olvasataként a népi kultúra számos területén megjelenő
Esthajnalcsillagra, vagyis a Vénuszra gondolhatunk.
A lakodalmi szertartás nászában a termékenységet
megakadályozó Hold-állapotból a termékeny, Vénusz-állapotba
kerül a menyasszony, a lányból asszony lesz.
A csillagok koszorúja az álló csillagok
tizenkettes rendszerével az évköri teljességének
az állapotszerűségére utal, valamint a bolygócsillagok
hetes rendszere az élet folytonos mozgását sűríti
magába.
Ha jól szemügyre vesszük ezeket a hétfalusi csángó
nők által készített csepszeket, és összehasonlítjuk
az ősi, népi kultúra más területeiről
származó ismereteinkkel, megbizonyosodunk arról,
hogy elkészítése a közös gyökerekből táplálkozik,
a mindent átfogó szerves műveltségnek részegységeként
a teljességről szól. Csekélységnek tűnő
darabok állnak a tulajdonosok birtokában, de ha
tudják, mit őriznek, akkor értékük felbecsülhetetlenné
válik, még akkor is, ha egy kis molyrágta rongydarabról
van szó.
Juhász Judit
|
