|
A barcasági magyar protestáns
értelmiség
1540 és 1848 között
E vidék egykor a Szász Egyetem (Universitas) igazgatása
alatt álló Királyfőid része volt, ezért egyházi
szempontból a XIX. század végéig a berethalmi
szász püspökség fennhatósága alá tartozott. így
a református hatás mellett - különösen a XVII.
század második felétől kezdve - uralkodóvá
vált az itteni magyar protestáns egyházak evangélikus-lutheránus
jellege. (...)
A reformáció korától kezdve a barcasági és általában
a szász székek területén működő magyar
egyházak is a berethalmi lutheránus püspöknek
voltak alárendelve. A protestantizmus első
századában - erdélyi magyar evangélikus gimnázium
hiányában -, kb. 1 540-től 1650-ig nem beszélhetünk
barcasági magyar neveltetésű evangélikus
értelmiségről. Ettől kezdve és különösen
a következő évszázadban azonban a gyulafehérvári,
majd a nagyenyedi, kolozsvári, debreceni és sárospataki
református kollégiumban mind nagyobb számban tanuló
barcasági magyar ifjakból számottevő magyar
neveltetésű protestáns értelmiségi réteg
alakult ki.
Az utóbbi évek kutatásai azt bizonyítják, hogy az erdélyi
szász evangélikus gimnáziumok bizonyos korszakokban
fontos szerepet vállaltak az erdélyi magyar értelmiségiek
képzésében is. Ez különösen a Johannes Honterus
{Honterus János} által megreformált brassói
evangélikus gimnáziumra vonatkozik, mely az 1570-es
évekig az egyetlen olyan erdélyi protestáns kollégium
volt, ahol számos magyar ifjú tanult. A kolozsvári
unitárius és a gyulafehérvári református kollégiumok
alapítása után csökkent ugyan a brassói iskola
vonzereje a magyar diákok számára, azonban a XVII.
század végétől kezdődően ismét
számos magyar tanulója volt. A szebeni evangélikus
gimnázium szerepe ebből a szempontból alárendelt
volt, de a XVIII. század elején mégis több magyar
diák tanult itt, köztük Szeli József, az
ismert pietista egyházi író is.
A barcasági és a kőhalomszéki magyar diákok a
XVIII. század elejétől kezdve a brassói és
a szebeni szász evangélikus gimnáziumokkal szemben
mindinkább előnyben részesítették a dunántúli
és a felvidéki evangélikus gimnáziumokat - Győr,
Sopron, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Pozsony
-, olyannyira, hogy a XVIII. században alig volt
csángó értelmiségi, aki ne peregrinált, vándordiákoskodott
volna az említett iskolák egyikében vagy másikában.
Az 1 7-40-es évekig azonban mégis sok barcasági
és kőhalomvidéki magyar evangélikus diák
tanult a nagyenyedi református kollégiumban is.
Volt idő, amikor a csángó diákok kellemetlen
helyzetbe kerültek: az enyedi református kollégiumban
ugyan evangélikusoknak tartották őket, de
miután barcasági evangélikus lelkészek lettek,
a szász esperesek azzal vádolták, hogy kripta
kálvinisták. (...)
(...) Társadalmi és szociális szempontból tekintve
az 1540 és 1848 közötti időszakban a barcasági
és a szomszédos szász székek falvaiban a magyar
lakosság döntő többségét földművesek
alkották. A barcasági falvak közül Kilencfalu
(Hétfalu + Apáca + Krizba) a törcsvári uradalom,
Barcaújfalu pedig Brassó város jobbágyfalva volt.
A szász székek falvaiban élő magyar lakosság
szabad paraszt volt.
A törcsvári uradalom falvaiban a lakosság mintegy 5-10%-a
jobbágyterhektől mentes szabados volt. (...)
(...) A barcasági értelmiségiek a jobbágyság felső
rétegét képező, úgynevezett hatökrös gazdák,
falusi és városi elöljárók, a szabadosok és természetesen
a falusi vagy városi értelmiségiek - lelkészek,
iskolamesterek - családjaiból származtak. Az erdélyi
fejedelemség korában, majd a XVIII. században
is, a jobbágysorból való szabadulás egyik lehetősége
volt az értelmiségivé válás. (...)
(...) Származás és eredet szempontjából a barcasági
magyar értelmiségiek zömükben jobbágyok, illetve
szabadosok gyermekei voltak. Különösen Apáca,
Csernátfalu és Krizba adott sok értelmiségit,
de sok lelkészcsalád származott Halmágyról, Kóborról
és Zsomborról is. Előfordult, hogy egy-egy
családból az értelmiségiek egész sora került ki,
ilyen volt például az apácai Csere, a csernátfalusi
Papp vagy a krizbai Dezső (Deső) família.
A XVII. század végétől kezdve, mikor Brassó
város evangélikus vezetősége egy olyan magyar
evangélikus értelmiségi réteg kialakításán fáradozott,
amelynek tagjai nem református kollégiumban tanultak,
és így mentesek voltak a kálvinista hatástól,
sok felvidéki - részben szlovák anyanyelvű
- s dunántúli iskolamester, deák és lelkész is
jött Brassóba és a barcasági falvakba. A XVIII.
században a barcasági magyar szellemi élet irányítása
elsősorban a Szeli, a Mattheides és a Privigyei
családok kezében volt. A XVIII. század végétől
kezdve aztán ismét a barcasági, pontosabban a
hétfalusi származású értelmiségiek voltak túlsúlyban.
(...) A székely származású értelmiségiek közül egyesek
a Barcaságon vertek gyökeret. Ez különösen 1 680
előtt fordult elő, amikor gyakorlatilag
csak kétféle — unitárius és református - magyar
értelmiségi réteg létezett. Ebben az időben
például az árkosi Veres és Vaska vagy a dalnoki
Gotthárd családok tagjai fontos szerepet vállaltak
Brassó és a Barcaság művelődéstörténetében.
A XVIII. században az is előfordult, mint
például a bölöni Dévaiak esetében, hogy unitáriusok
evangélikus hitre tértek és Brassóban telepedtek
le. A talán tatrosi, vagyis fírgu-trotusi származású
Benő család esetében moldvai magyarok is
tarkították a brassói magyar értelmiség összetételét.
Akárcsak Erdély más vidékein, Brassó és a Barcaság
protestáns egyháztörténetében is három időszakot
különböztethetünk meg: az unitárius, a református
és az evangélikus korszakot.
I. Az
unitárius vagy "kolozsvári" hitvallásnak
a Barcaságon csak Brassóban voltak követői,
ahol Basilius Ferenc orvosdoktor (kb. 1
546-1 562?) és Basilius Ambrus (1570 körül)
mint brassói magyar lelkészek, illetve iskolamesterek
működtek. A XVI. század közepe táján a kolozsvári
magyar értelmiség a Királyföldön is nagy szerepet
játszott, ugyanis 1563-ban Fodor István kolozsvári
magyar főbíró fia, Fodor (Crispus) Bálint
volt a szebeni magyarok prédikátora. Ebben
az időben futja be érdekes barcasági pályáját
az árkosi származású Veress vagy Árkosi Péter.
János Zsigmond halála (1571), vagy legkésőbb
Dávid Ferenc elfogatása (1576) után teljesen megszakadt
minden kapcsolat a szebeni szász evangélikus püspökség
és a kolozsváriak vezetése alatt álló unitáriusok
között. 1570 után Brassóban és a Barcaságon egy
évszázadon át református nevelésben részesült
mesterek és lelkészek szolgálták a magyar protestáns
hívőket. (...)
II. A református periódusban (kb. 1571-1680)
a Gyulafehérváron vagy Sárospatakon, az ottani
református kollégiumban végzett diákok minden
nehézség nélkül betölthették a barcasági iskolák
mesteri, illetve az egyházak lelkészi állását.
(...)
Ebben a korszakban a barcasági magyar
értelmiségiek országos hírnévre tettek szert,
amint azt Major (Coronensis) Márton fejedelmi
nyomdász, vagy /Apáczai Csere János ragyogó
példája mutatja. (...)
1650-ben, Apafi Mihály korában Brassó városa örökbirtokként
megvette az addig zálogbirtokként kezelt törcsvári
uradalmat. Nőtt a szászság evangelizáló hatása.
(A Barca-ságra telepítették a csallóközi Szeli
családot; a brassói református egyházközség evangélikussá
lett... Az erdélyi fejedelemség bukása 1690.)
III. Az evangélikus korszak (kb. 1680-1887)
két évszázada alatt a Barcaságon nem, de az erdélyi
református lelkészek és iskolamesterek körében
gyakran találhatunk Bácsfalusi, Türkösi, Hosszúfalusi,
Pürkereci, Csernátfalusi, Zajzoni, Halmágyi, Kóbori
vezetéknevűeket. (...) E két évszázad alatt
a Barcaságon és a szász székek területén működő
magyar evangélikus egyházakban sajátos evangélikus
egyházi és világi értelmiség alakult ki: a barcaságiak
mellett sok a felvidéki és a dunántúli származású
is, kiknek intellektuális kötődése Pozsony,
Sopron, Győr és általában a magyarországi
lutheránus líceumok felé irányult. Az erdélyi
magyar evangélikus értelmiség egy része az erdélyi
szász - főleg a brassói - iskolákat látogatta,
ezáltal fontos közvetítő szerepet vállalt
a szász-magyar kulturális kapcsolatban. A magyarok
s szászok közös vallásának következtében Hétfaluban
szász nemzetiségű lelkészek szolgáltak, és
szórványosan az is előfordult, hogy a csángó
értelmiségiek utódai (Gaudi, Korodi) szászok lettek.
Erre jellemző példa Korodi Pál apácai
evangélikus lelkész unokája, Lutz Korodi, aki
az erdélyi német nemzetiségi mozgalom egyik vezető
egyénisége lett, és 1919-ben döntő szerepet
játszotta gyulafehérvári román nemzetgyűlés
határozatait elfogadó medgyesi szász gyűlésen.
Ezek azonban csak szélsőséges esetek voltak,
ennél jellemzőbb és általánosabb volt Szeli
József vagy Gödri János brassói magyar
evangélikus lelkészek példája, akik német könyvek
magyarra fordításával szolgálták a két nép közeledését
és egymás megértését.
Az evangélikus csángó-magyar értelmiség másik sajátossága
volt a Havasalföld felé való nyitottság. Sárai
András az 1 770-es években bukaresti evangélikus
lelkész volt, és megírta a román főváros
evangélikus egyházának történetét.
"(...) Eddig egyetlen más erdélyi magyar lakosságú
tájegység falvaiból sem tudjuk kimutatni azt,
amit a Barcaságon: itt 1544 után biztosan működtek
falusi iskolák, s a XVII. század elejétől
kezdve többé-kevésbé pontosan, név szerint ismerjük
Kilencfalu magyar falvainak lelkészeit, illetve
iskolamestereit. Persze, mindez nem azért történhetett,
mert szászok voltak a földesurak, hanem azért,
mert egy város volt, s az itteni egyházi hatóságok
törődtek a nekik alárendelt lakosság egyházi
és nevelési szükségleteivel. (...)
Csángliának (értsd a Barcaság magyar falvait) kitűnő
oktatása lévén, sok tanult embert adott Marosszéknek
is: Pürkereci, Csernátfalusi, Zajzoni, Türkösi,
Apáczai, Hétfalusi, Krizbai, Újfalusi stb. nevek."
(Imre Barna: Papok, leviták, mesterek a marosi
református egyházmegyében a XVU-XVIII. században.
Egyháztörténet II. 1 -2. Bp. 1944. 137-162.
old.)
(...)
Magán a Barcaságon, Kőhalomszék falvaiban
valóságos értelmiségi, illetve lelkész generációk
alakultak ki. Ilyen volt a Bartha család (XVIII.
sz. 3 személy: Bartha Márton (1): Apácán
sz. 1 725-ben, meghalt 1 775-ben Brassóban. Tanulmányait
Brassóban és Sopronban végezte. Pályafutását Brassóban
iskolamesterként kezdte, majd Krizbán rektori
állást vállalt, később Pürkerecen, majd Brassóban
lelkész volt, halála előtt pedig apácai pap.
Bartha Márfon (2) Pürkerecen született 1754-ben,
1817-ben halt meg Barcaújfaluban. A brassói evangélikus
gimnáziumban, majd 1 772-ig a pozsonyi evangélikus
gimnáziumban, 1 786 körűiig Wittenbergben
tanult. Hazatérve háromszéki kancellarista, brassói
iskolamester, majd törcsvári uradalmi ascensor.
Végül Tatrangon, Pürkerecen és Barcaújfaluban
lelkész. Bartha Márton (3) Brassóban született,
meghalt 1852-ben Apácán, Brassóban iskolamester
volt, katonáskodása után pedig Bácsfaluban, majd
Apácán lelkészi állást töltött be.)
A Benő család (XVI-XVII. sz.): 7 személy; Csere,
illetve Apácai Csere (XVII-XIX. sz.): 7 személy;
Csernátfalusi Pap (XVII-XVIII. sz.): 5 személy;
Deák (XVII-XIX. sz.): 7 személy; Dévai (XVIII-XIX.
sz.): 6 személy; a halmágyi Fogarasiak (XVII-XVIII.
sz.): 3 személy; a brassói Gothárdok (XVII. sz.):
4 személy; a Gödri (XVIII-XIX. sz.): 3 személy;
a Hajdú család (XVII-XVIII. sz.): 2 személy; a
halmágyi Halmágyiak (XVII-XVIII. sz.): 6 személy;
a Kelemen (XIX. sz.): 3 személy, a Köpe (XIX.
sz.): 3 személy; a Korodi (XIX. sz.): 5 személy;
a Koszta (XIX. sz.j: 4 személy; a Krizbai (XVII-XIX.
sz.): 24 személy; a Mattheides család (XVIII.
sz.): 5 személy; a halmágyi Hozsondaiak (XIX.
sz.): 3 személy; a felvidéki Privigyeiek (XVII-XVIII.
sz.): 5 személy; a Sáraiak (XVII-XIX. sz.): 5
személy; a Szászok (XVIII-XIX. sz.): 6 személy;
a csallóközi Szelik (XVII-XVIII. sz.): 14 személy;
a halmágyi Törökök (XIX. sz.): 5 személy; a kőhalomszéki
Véghek (XVI-XVII. sz.): 4 személy.
Prívigyei Márton (1) született 1630-ban Csemátfaluban,
meghalt 1690-ben, az értelmiségi dinasztia első
ismert itteni tagja.
Szeli György (1) 1630 körül Nagyszelifalván,
a Csallóközben született, meghalt 1693-ban Apácán.
dr. Binder Pál
A humanizmus korától
a jelenig
dr. Binder Pál, Hochbauer
Gyula |
