Férfikörtánc. Az előkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Így az ünnepkör rituális táncaként tarthatjuk számon. Szervesen kapcsolódik a Nap újjászületésének (téli napforduló) és a megváltást hozó gyermek születésének kozmikus méretű élményéhez abban a szellemben, ahogy a niceai zsinat (325.) a Mitrasz-kultusz jeles ünnepére, a Nap születésnapjára tette Krisztus földi megtestesülésének emléknapját. a farsangi időszakba is áthúzódik. A színes szalagokat és zajkeltő eszközöket (csörgőket, sarkantyúkat) viselő, kezükben csákányt vagy lapockát tartó táncosok a táncvezető irányításával járják a motívumok gyarapodó ismétléséből (egyes, kettes, hármas és török borica) álló, különböző alakzatokat is felvevő körtáncukat. A szokás jelvénye a "tebe" (fenyő hegye aranyozott gyümölcsökkel), a táncot kísérő maszkos figurák kelléke az oldalukat övező fakard, a derekukra erősített kolomp és a kézben tartott korbács volt, pantomimikus játékukban pedig ugyancsak megjelent a jelképes meghalás és életre fújás.

Az egyetlen fennmaradt csángó férfitáncunk. Mivel a fakitermelés és földművelés mellett a csángók fő foglalkozása a fuvarozás volt, ők bonyolították le Brassó áruforgalmát. Utazásuk során több vidéket bejártak, és megtanulták a helyi szokásokat, táncokat. A borica egy tánc-egyveleg, amelyben alaklmazták az oláh, szerb, bolgár, albán, török táncok különböző változatait. A bokázás nyilván a székely csűrdöngölő maradványa. A boricásokat kukák, állatorcákba öltözött figurák kísérték. Egy-egy gazda udvarán is táncoltak. Sorban vonultak be az udvarra, elől ment a tebe, a fenyőt tartó legény. A fenyőn aranyozott gyümölcsök csüngtek. Ezt követte két-három cigány: egy furulyás, egy hegedüs és egy kobzás. A továbbiakban következett a boricások serege, elől két vezérükkel, akik a legjobb táncosok voltak. Utánnuk a kukák mentek, akik igyekeztek megfelelő távolságban tartani a köréjük tóduló tömeget. Leghátul jöttek a kosarasok és nyárshordozók, akik a kapott húst, tojást, kolbászt, kenyeret vitték. Ha a házigazda a kisebb házi eszközök közül kint felejtett valamit, egy baltát, bárdot, féket, és a kuka megtalálta, azt addig nem adták vissza, amíg a gazda egy krajcárral ki nem váltotta.

A boricatánc kellékei (Magyar Nemzeti Múzeum): 1. Kukafej, 2. Csákány,
3. Korbács, 4. Őrharangos pánt, 5-8. Lapockák.

Táncrend

A boricatánc szokásgyakorlata és jelképisége

A közösség által éltetett szokás...

A borica régen, a XIX. század első feléig a barcasági magyarok farsangi mulatságának számított, farsang első napján, vízkeresztkor, azaz január 6-án járták, s ez a nap valóságos ünnepként, egyfajta körmenetként volt számon tartva, mivel a kitűzött napon a falu minden nemű és korú lakója kisereglett az utcákra, így várták a boricás sereg érkezését.

A boricások két vezére és a kukák a legnagyobb tiszteletben álló gazdához mentek szabadságot kérni, hogy eltáncolhassák a boricát. Ezt a megtiszteltetést nem volt szabad visszautasítani, mert gyalázatos tettnek bélyegezte volna a közösség.

Kiinduláskor a rend a következő volt: elöl ment a tebetartó, aki egy fenyőfa hegyet tartott a magasba, amelyre aranyozott gyümölcsök voltak rákötve. Őt követték a zenészek, rendszerint két-három cigány, furulyával, hegedűvel és cimbalommal.

Ezek után lépkedtek a boricások, két vezérükkel az élen; az udvarokba ugrásokkal mentek be egymás után egyenként. A kukák szerepe az volt, hogy távol tartsák a tóduló tömeget, s egyszersmind tréfálkozzanak az egybegyűltekkel. Leghátul a kosárhordók sorakoztak, kik mindazon ételeket, amiket a megtisztelt gazdák adományoztak a sereg után hurcolták. A boricatáncot a zene ütemére járták. Kört alkottak és a vezérek parancsszavára belefogtak a boricatáncba, aminek zenéje egyszerű, de előadása nehéz és kemény testi erőt igénylő.

A borica végén a legények táncra kérték fel a jelen lévő lányokat, akikkel társasági táncokat táncoltak. Miután ez is befejeződött, a vezér kikiáltotta a boricásoknak a gazdától kapott adományt, amit a legények háromszoros "éljen" kiáltásokkal köszöntek meg. Délben és este felfogadott főzőasszonyokhoz tértek be, és a csapat bőségesen evett és ivott. Részt nyert ebből a lakomából azonban a falu minden szegénye és nyomoréka. Volt tehát a boricajárásnak jótékonykodó, és nemcsak szórakozást biztosító célzata is.

"A borica sok más ősi ünneppel együtt sírba szállt" tudósít Zajzoni 1861-ben.

Örömmel írhatom le, hogy Zajzoni tévedett, amikor ezzel a gyászos kijelentéssel zárta a boricáról tudósító cikkét. A boricát, ma, a XXI. század elején is táncolják, bár van már számos példa az időnkénti kimaradására.

A szokást éltető faluközösséget ért különféle társadalmi-, történelmi változások következtében a szokásgyakorlat egyszerűsödött, a közösség életében betöltött helye és szerepe alapvetően módosult, bár mai megjelenésére is elmondható, hogy egy szervesen továbbélő, a helyi közösség által fenntartott és nem külső erő hatására szerveződő gyakorlat. A boricajárást ma, ugyanúgy mint régen, pár hetes készülődés előzi meg. E készülődésnek Zajzonban ma az egyház birtokában levő kultúrotthon ad helyet.

A nagylegények a szokás továbbéltetése érdekében, próbáik alatt a kisboricások táncát is felügyelik, tanítják, irányítják őket a táncmozdulatok minél szebb, pontosabb elsajátítása érdekében. A kicsi boricások, közvetlenül konfirmálás előtt vagy alig néhány éve megkonfirmált 13-17 éves legények, aki még nem nyertek teljes belépést a nagyok sorába. A 24. illetve 25. életévét betöltött legény ma már túl öregnek látja magát a táncban való részvételhez, így rendszerint ebben a korban már nem járják.

A 90-es évek első felében a zajzoni boricások nagyrésze 22 és 30 év közötti táncosokból állt. Mára a boricássereg megfiatalodott, átlagéletkoruk 22 év körülire tehető. A két 24 éves vatáf (vezér) is csupán azért vállalta a boricajárás megszervezését, hogy a kicsiket beleneveljék a gyakorlatba. A jobb táncosokat a faluba is kiviszik, vezényszavakra, motívumokra tanítják, azzal a céllal, hogy áthagyományozzák a szokásgyakorlatot, lévén, hogy ebben az évben, saját elmondásuk szerint le is köszöntek tisztségükről, jövőre már nem vezetik, illetve járják a táncot.

A zajzoni boricajárás szokáselemei a következőképpen épülnek egymásra:

December első hetében kezdik a próbákat, ami heti háromszori találkozást jelent: kedden, csütörtökön és szombaton a késő délutáni órákban. A régi boricásokat szóban értesítik az eseményről, a kicsik között már előzetesen az iskolában terjed el a hír.

A szervező szerepét a nagylegények legjobb táncosa alakítja, akit hallgatólagosan vezérüknek fogadnak el a boricások. Ő jelöli ki a próbák időpontját, áll be a kicsik körtáncába, táncolja velük együtt a boricát. Parancsait, szavát, megfegyelmezéseit ajánlatos meghallgatni, ellenkező esetben a nagyobbak gyakran testi fenyítéssel példálóznak, enyhébb formájú tettlegességekre is sor kerül a figyelmetlen, csintalan tizenévesek megfékezésére. A kicsik közül mindenki szeretne minél jobban bizonyítani, mert rátermettsége, ügyes tánca alapján viszik ki csupán a faluba, a nagyközönség elé.

Boricásnak lenni régen státust jelentett, mára ez a jellemzője már nem annyira hangsúlyos, mindezek mellett nem megengedhető, hogy a boricáslegény tévedjen a táncban, magatartásával megbotránkoztasson, mert ez az egész sereg szégyene is egyben, és amit főleg a vezérek hozzáértésének rovására írnak.

A következő mozzanat a karácsony másodnapi kora reggeli gyülekezés a megjelölt helyen. (A kultúrotthon előtt vagy a vezér házánál). A vatáfok itt még elmondják az utolsó utasításaikat, aztán akárcsak régen, a falu első gazdáját tisztelik az első tánccal, aki rendszerint a helyi evangélikus lelkész. Volt előzetes példa, a legények elmondottjai alapján, hogy bizonyos összezördülések, személyeskedések is becsúsztak a boricások és az egyházi hivatal viszonyába, mindezek ellenére a boricát nem fogadni lehetetlen volt, mivelhogy a falu nagyon megszólná.

A borica táncolása késő estig folyik, és kizárólag csak a faluban járják.

Ha a falu ma nem is annyira nyitott és befogadó a táncot illetően, mert zárt kapukra ilyenkor többször lelni mint általában, a boricáslegények házainál mindenképp eljáratják a táncot. A legények csizmáira erősített zörgők hangja már távolról hallatszik. A gazdák általában az udvaron, akinek nincs lehetősége, az utcán járatja. Egy boricáslegény és az egyik kuka jön be előzetesen az udvarra, és kérdezi meg fogadják-e a boricát. Az igenlő válaszra a kapu előtt sorakozó legények egyenként bejönnek az udvarra, boldog ünnepeket, szerencsés új esztendőt kívánva a ház népének.

Aztán a gazda kívánságára eltáncolják a kiválasztott boricatáncot. A boricások repertoárjában négyféle tánc van, ami a motívumok, a kísérő zene, a dobbantások erőssége és hosszúsága alapján különböztethető meg. Így járják az egyes, a kettes és a hármas boricát, illetve a legdinamikusabb és felállásában legszebb, motívumaiban leggazdagabb török boricát. A boricások elmondásai szerint ezt a táncot igénylik a legtöbb helyen.

Attól függően, hogy a gazda mekkora összeget szándékozik adományozni, eljárathatja akár az összes boricatáncot.

A tánc végén az egyetlen személyre apadt kísérő zenész harmonikán keringőt játszik, erre kérik fel a házbeli lányokat táncolni. A kapu mögül leselkedő más falusi lányokat, bámészkodó szomszéd hajadonokat ugyancsak táncra kérik fel.

Miután befejeződik a páros tánc, a vezér a következő szavakkal fordul a boricások felé:

"Fiúk! Figyeljetek ide! Bálint János gazda megajándékozott minket X lejjel és egy üveg pálinkával. Köszönjétek meg." Erre a legények háromszoros "éljen"-t, illetve "köszönjük szépen"-t kiáltanak. A házbeli lányok ezalatt kaláccsal, tésztával, forralt borral, pálinkával kínálják a legényeket, amit a fagyos téli időben a reggel óta táncoló legények szívesen is vesznek. Ezek után a bekérezkedő legény azt mondja a gazdának: "Szívesen elvárjuk kedves családjával együtt a boricabálba".

A boricásokkal régen négy álarcos kuka járt, ma két maskarás, álarcos alak kíséri a sereget, pufajkába öltözött maszkos alakok, akiknek felszerelése a derekukra erősített kolompokból, fakardból korbácsból áll. Ugyancsak a derékszíjra van erősítve egy kisebb köteg szalma, amit néha meggyújtanak a játékosabb kedvű falusiak. Még a többiek táncolnak a kukák (a némák) tréfás pantomim jelenetekkel szórakoztatják az összegyűlt társaságot, igyekeznek valamit észrevétlenül elcsenni a gazdától, leverni a férfiak fejéről a sapkát és elszaladni vele, amit aztán csak ellenértékkel tudnak kiváltani a pórul járt áldozatok. A bohóckodó kukát a boricássereg védi a tömegtől, (mint ahogy a kukának is megvan a rendfenntartó szerepe: arra a boricásra, aki nem járta jól a táncot, rávág a kardjával) ámde fordultak elő olyan szélsőséges esetek, amikor a felbosszantott gazdák a fára húzták fel, fejjel lefelé lógatva a túlságosan alkalmatlankodó kukát. Ilyenkor a boricások nem léphetnek közbe, hagyniuk kell, hogy a kuka levezekelje bűnét.

*

Az alakoskodó játékok - mint a borica is - főleg formai tekintetben archaikusak.

A farsangi hagyomány több pogány kori emlékre vezethető vissza. Ezek a "pogány kori" szokások gyakran ugyanazon formában vagy új, keresztény vonásokkal együtt élnek tovább. Az idők folyamán a tartalom többé-kevésbé elhomályosul, azonban bizonyos formai sajátosságokat évszázadokon át megtartott, őrizve és kifejezve hajdani korok emberének világfelfogását, szemléletét.

"A dinamikus, alakoskodó szokások a magyar népi műveltség archaikus rétegéhez tartoznak" - írja Újváry.

Olyan archaikus elemeket mutathatunk ki bennük, amelyek egyrészt a magyarság honfoglalást megelőző kultúrájából maradtak fenn, másrészt az európai népek szokásaival mutatnak rokonságot, ami azt jelenti, hogy a magyarság is bekapcsolódott abba a kulturális körbe, amely e téren is az európaiság felé sajátos igazodást jelentett.

Egy ilyen jellegzetes, időben eltérő motívumok és jelentések ötvöződéséből létrejött szokáshagyomány a hétfalusi csángók boricatánca.

Műfaji rokonságot az egyik legelterjedtebb európai kultikus eredetű tánccal, a moreszkával, továbbá a román "căluşari"-val mutat - amint azt Domokos Pál Péter kifejtette. A moreszka ötvenhat változata között szerepel a háromfalusi borica, a moldvai csángók húshagyókeddi matahala-tánca a Csík és Kolozs megyei gircsózás, a székelyföldi betlehemes pásztortánc, aprószentekelés, a kunszentmiklósi lakodalmas törökös tánc. Ezek egy része a XX. században kihalt.

A moreszka többi változatának szereplői is kizárólag férfiak. Rokoníthatók továbbá a szokásgyakorlatban használt eszközök, kellékek, úgymint csengettyűk, zörgők, őrharangok, pintinek, kolompok, fegyverként pedig a kard, a bot, korbács, ostor és az álarc viselése révén.

A borica kör alakban járt, kifejezetten férfitánc. Ez a sajátossága a körtánc azon szimbolikus többlettartalmára enged következtetni, hogy mint a magyar néptáncok egyik legősibb formája és férfitánc, az egykori harci táncok egyik kései, játékos-szimbolikussá szelídült formája lehet.

Csere Magda

A borica, mint termékenységvarázslás, avató rítus, mágikus cselekvés, a világrendet felbontó farsangi szokás

A boricát a "téli napforduló szokásköréhez kapcsolódó rituális elemekkel átszőtt farsangi dramatikus táncként" határozza meg a Néprajzi Lexikon, s e minősítést illetően a táncot vizsgáló szakirodalom is egyetért.

A farsangi szokáskörbe tartozó boricatánc műfajának közelebbi megállapításához Újváry Zoltán a farsangi hagyományok kapcsán felállított kategorizálását vesszük alapul. Újváry szerint a farsangi hagyományok két csoportba oszthatók:

1.) Az egyes egyén hagyományokban gyökerező hiedelemvilágának egyéni megnyilvánulása, amely főleg termés-és bőségvarázsló hiedelemanyagot foglal magába, illetve

2.) az egész közösségre, vagy kisebb-nagyobb csoportokra kiterjedő, nyilvános, közös alakoskodó dramatikus játékok csoportjára.

E fenti tipológia értelmében és Róheim Géza a farsangi szokás jellegzetes vonásairól írt méltatását is figyelembe véve, miszerint: "e szokások mindenütt kapcsolatosak a termékenység, a házasság, a szerelem képzetével és annak szimbolikus ábrázolásával" a borica dramatikus táncként definiálható, ugyanakkor emellett termékenységvarázslásként, avató rítusként, világteremtő aktusként, a világot felforgató játékként, illetve az egykori harci táncok szelídebb formájaként is felfoghatjuk, ez utóbbi megállapítást a férfitáncosok kizárólagos részvételi jogából vezetve le.

A táncban tetten érhető archetipikus szimbólumok kimutatása segíthet a borica műfajának osztályozásában, pontosabb meghatározásában.

A tánc előadásának tere és ideje bír szimbolikus jelentéssel; továbbá a játékban résztvevő passzív vagy aktív szereplők, a boricát kísérő ijesztő maskarák, a "kukák" szerepének vizsgálatakor mutathatóak ki jelképes jelentéssel bíró archaikus elemek.

A hétfalusi boricajárás több tekintetben is jellegzetesen világítja meg a téli ünnepkör jellegét, legősibb történelmi rétegeit.

A magyarság e messze szakadt szigetének szokását régebben egész farsangban, a múlt század ’70-es éveitől már csak karácsony másodnapján járták.

Mint ilyen, a borica természetesen illeszkedik bele az Európa-szerte elterjedt farsangi játékok sorába.

Zajzoni boricások

A farsang különösen Dél-Európában az év legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntetlenül és nyíltan ki lehetett fejezni azt, ami addig csak a fejekben fogalmazódott meg. Az uralkodó igazság és a fennálló rend alóli ideiglenes felszabadulásnak, a hierarchikus viszonyok, kiváltságok, normák, tilalmak átmeneti felfüggesztésének ünnepe volt. Benne az idő, a változás, a megújulás ünnepelte önmagát. A középkorig visszanyúló farsangi látványosságok, a karneváli nyelv valamennyi formáját, szimbólumát a megújulás pátosza, az uralkodó igazságok és hatalmak viszonylagos voltának vidám tudása hatja át. Jellegzetessége volt a "megfordítás", a "viszszájáról", a "fonákjáról" látás logikája, a fent és a lent, az arc és az ülep felcserélhetőségének logikája.

Gyakoriak voltak a lefokozó, profanizáló átfogalmazások, a csúfolódó felmagasztalás és rangfosztás. (lenyomatokban látjuk pl., hogy ezt fizikai megfordításként is ábrázolták: fején álló emberek, égben lebegő városok, hátrafelé lépegető ló, amelyen a lovas is fordítva ül) Éltek az ember és ember közti viszony megfordításának lehetőségével: a szolgák parancsot osztogattak, laikus celebrálta a misét, a király gyalog, a paraszt lovon járt, a férj csitítgatja a gyereket és fon, a feleség dohányzik és fegyverével hadonászik. Ezek a képek a felső osztályok szemében a káoszt, a rendezetlenséget, a zűrzavart szimbolizálták. A farsangokra rásütötték a felforgatás bélyegét, azt állítva, hogy a feje tetejére akarják állítani a világot. Persze, abból indultak ki, hogy a fennálló rend maga a természetes rend és minden más alternatíva káoszhoz vezet.

Több szerzőnél találkozunk azzal a gondolattal, hogy a farsangi időszak a természetes világrend felbomlásának, a káoszba való visszatérésnek az ideje. A farsangi jelmezek lehetővé tették, hogy a férfiak és nők szerepet cseréljenek. Ilyenkor az embereket kimondottan ösztönözték arra, hogy a szex és az agresszív ösztönök kifejezését tiltó mindennapi tabukat megszegjék.

A farsangi résztvevőknek ez az időszak az extázis, a felszabadulás ideje volt.

A farsangnak - valós és jelképes értelemben - egyaránt három fő témája volt: az étel, a szex és az erőszak. Rengeteg disznó-, marha-, és másféle húst fogyasztottak, ezeket szimbolikusan meg is jelenítették. A "hús" másféle értelemben is szerepelt. A szexuális aktivitás farsang idején megnő, ilyenkor szinte kötelező kétértelmű dalokat énekelni.

A farsang nemcsak a szexualitás, hanem az agresszivitás, a rombolás, a szentségtörés, a durva tréfák ideje is. Az erőszak, a szexualitáshoz hasonlóan többé-kevésbé rítusokban szublimálódott. Megengedett volt a verbális agresszió is. Az agresszivitást olyan áldozatokon élték ki, akik nemigen tudták magukat megvédeni (kutya, macska, kakas - ez utóbbit a bujaság jelképének tekintették).

Az emberek ilyen és ehhez hasonló sajátos alkalmakkor abbahagyták a munkát, ettek, ittak és elköltötték amijük volt.

A farsang, amit gyakran allegorikusan is megjelenítettek hordóhasú, pirospozsgás, jó kedélyű ember képében, akire ínyencségeket (kolbászt, szárnyast) aggattak, a bőség, a fennálló rend, a kultúrát szabályozó törvények felfüggesztésének, a mértéktelen adakozásnak, ivászatnak, az agyoncicomázott, meghökkentő öltözékeknek, a pazarlásnak az ünnepe; intézményesített zűrzavar, a megfordításon alapuló rítusok összessége. Nem csoda, hogy a kortársak az "őrület" időszakának nevezték, amikor a bolondság veszi át a hatalmat. Mindezek mellett a farsang mint a világ különleges állapota minden kultúrában a jobb elvek szerinti megújulás, az újjászületés szimbóluma is.

*

Magyarországon a farsang kialakulása a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként.

A farsangi ünnepkör történetéről többet tudunk mint más népszokások múltjáról. Lévén, hogy a farsang zajos lármázással, rendbontással járt, a világi és az egyházi hatóságok a jelenség megítélésekor egy véleményen voltak: sok, fennmaradt tilalmi rendeletet bocsátottak ki.

A farsangi világfelfogás kifejezésformái a termékenységvarázslástól a primitív avatási szertartásokon át egészen a "pogány" ember-és állatáldozatokig különböző időben lerakódott elemekről árulkodnak. A néptánc, esetünkben a borica mint farsangi szokáshagyomány ilyen értelemben olyan emberi közlésrendszerként fogható fel, amelynek üzenetet hordozó mondataiból letűnt korok rejtelmei, egykori emberi gondolkodásmódok, a világhoz való viszonyulások olvashatók ki.

A boricajárás alkalmával egy bizonyos rítust játszanak el. Az európai népek téli szertartásai, rítusai egymással mind rokonok. A farsangi játék magját alkotó kivégzés az európai farsangi szokások jellegzetes vonásai közé tartozik. Róheim Géza szerint: "a démonikus erejű alakoskodók egyikét, akár farsang, karácsony vagy valamelyik tavaszi ünnepről van szó, megölik". Napjainkban ennek a szokásnak a változatai legfeljebb tréfás változatokban maradtak fenn.

*

A hétfalusi csángók farsangi boricájában is volt egy mozzanat amely a kivégzésre vonatkozó jellegzetes formai-tartalmi elemként fogható fel. A tizenhat-húsz legényből álló tánccsapat elmaradhatatlan kelléke a maskarás alakoskodó, azaz a kuka volt, szám szerint négyen kísérték a sereget. A kuka afféle tréfás, bolondos legény, de tréfái mögött megtalálni a mélyebb értelmet. Arcát álarc fedi, ami ijesztő és félelmetes, mert viselője igyekezett hivatásának magaslatára emelkedni. A maszk fából volt faragva, a bajusz helyén disznósörte, a szakáll helyén tehénfarok lógott. Kezében korbácsot tartott, félméteres nyéllel, ezen bőrdarab lógott. Kukáknak rendszerint olyan embereket választottak, akik bolondozni, tréfálni jól tudtak, megfelelően tudták mulattatni a bámészkodókat.

Míg a többiek táncoltak, ők tréfáltak, bolondoztak s igyekeztek a gazdától valamit (ásót, kapát), ami épp a "kezük ügyibe" kerül, elemelni, lévén, hogy farsangkor a tulajdonjog kevésbé szent és sérthetetlen mint más napokon. Ezeket a gazda pénzadomány ellenében kiválthatta. Mialatt az egyik kuka ezzel szorgalmatoskodott, a másik, hogy el ne maradjon társa mögött a bolondozásban, lekapta valakinek a fejéről a sapkát, elszaladt vele s ezt is csak váltságdíj fejében volt hajlandó visszaadni.

A fenekestől felfordult farsangi világ hangulatát további abszurdumokkal "ízesítették": összegyűrtek egy nagy hógomolyát, rátették a lapátra és belökték a kemencébe, hadd süljön. Az egyik kuka négykézlábra állt, társa a hátára tette a szánkót s így körülszánkázták az udvart.

*

Mindezeken kívül még egy sajátos kis komédiát is eljátszattak álarcos bohócaink. A játék arra az ősi hagyományra, hitre vezethető vissza, amely szerint az évszakok váltakozását emberfeletti hatalmak végzik. A tél-tavasz küzdelmébe igyekeznek primitív módon a tavasz segítségére lenni és a telet elűzni.

A játék a következő: adott pillanatban a boricásokat kísérő kukák egymásnak estek, a három erősebb legyőzte, maga alá gyűrte a gyengébbet. Fakardjukkal szimbolikusan felhasították, bőrét lenyúzták, testét feldarabolták.

Mindezek után megbánva borzasztó tettüket, fejüket rázni kezdték, sírtak, majd a korbács nyelén keresztül, amelyet az áldozat füléhez, hátához, szájához illesztettek életet, mintegy lelket fújtak belé. A "feltámadó" áldozat életrekelésének fölöttébb örültek, támogatták is első lépéseit, hisz még gyenge volt, de hamar ráuntak a dologra, s hamarosan ismét csattogtatták ostoraikat. Erre az újjászületett társ úgy elszaladt előlük, mint a "pusztai csikó". A játékban, mint tavaszi alakoskodó szokásban megmutatkozó eszmei tartalom egyfajta pszichikai magatartás megnyilvánulásaként fogható fel: az ó és az új küzdelmét jelképezi, a gonosz elűzését és a termékenység ígéretét.

Ilyen értelemben a hétfalusi boricában termékenységvarázslás aktusa mutatható ki. A kukák közötti vetélkedés, kivégzés funkció szempontjából tulajdonképpen a tél-tavasz küzdelmeként is értelmezhető. A kuka földhöz vágásában az fejeződik ki, hogy a telet mint a gonosz jelképes megtestesülését leigázzák, az újjászülető, feltámadó tavasz, mint a jó szimbóluma jelképesen győzelmet arat a rossz fölött.

Tomos Tünde: Borica

A kivégzés mozzanata emberáldozat maradványának is tekinthető. Egyúttal kötődik az európai kultúra farsangi hagyományainak jelképes kivégzéséhez, mélyebb összefüggéseit azonban a primitívebb vallásokban, vagy akár a samanisztikus világfelfogásban is kereshetjük. A primitívek elképzelésében a külső világ, az ember felett uralkodó természeti elemek befolyásolása csak emberáldozat révén sikerülhetett, s ennek a mozzanatnak az emléke az állatáldozatokkal együtt különböző népek kultúrájában is fellelhető. Később az egykori emberáldozatok megszűntével az áldozati alanyt helyettesítő, jelképező objektumot dobták a vízbe, égették el vagy tépték szét, vagy magát az embert az alakoskodók által a korábbi formát utánozva jelképesen végezték ki, ölték meg.

Ez utóbbi mozzanat érhető tetten a hétfalusi boricások kukáinak játékában.

A kuka alakjának eredetéről, kialakulásáról Róheim Géza ír, aki hangzásilag a kukát a bolgár "kuker"-nek felelteti meg, de értelmét tekintve a szomszédos oláh népek "căluşarii" táncjátékban fellépő "mutu"-val rokonítja. Ha a bolgárszegi oláhok bolgár elődei ismerték a kukereket - elmélkedik Róheim, magyar szomszédaik a szokást már eloláhosodott formában vehették át.

A hétfalusi kuka pantomim játékkal ijesztget. Álarca mintegy felszabadítja őt a hagyományos kötöttségek, az "én"-re érvényes viselkedési formák alól, de bohó játékai során nem szabad megszólalnia. Hétfaluban már szóláshasonlat formájában és a jelenség: "Néma mint a kuka."

A némaság mintegy a mezítelenség, a szent kezdet ideje. Egyfajta megtisztulást konotál, melynek révén a mágikus erő növekszik. A farsangi boricajárás eszerint egyfajta mágikus cselekvés is. A feltámadás aktusa - melyre csupán csak a nem emberi lények képesek -, a mindenhatóság jelképe. A föltámadott egyszerre beavatott is lesz, aki az isteni beavatkozásnak köszönheti újjászületését (lásd életet fújt belé).

Ilyen vonatkozásban termékenységvarázslás és beavató rítus is a játék, főként ha arra is figyelünk, hogy a közösség pubertás korába érkezett, fiatal 16-20 éves szép szál legényei járják a táncot vagy állnak be kukának. A borica körtánc, s mint ilyen kör jellegéből adódóan a gonosz kirekesztését vagy ép ellenkezőleg bezárását szimbolizálja. A védhetőség vagy épp a védekezés egyik legtermészetesebb formája.

Ugyanezt a funkciót tölthetik be a csizmákra felszerelt zörgők, őrharangok, illetve a kukák kolompjainak zaja. A harang a keresztény mitológiában Remete Szent Antal attribútuma. Feladata az ördögi kísértés, a gonosz, a vihar eltávolítása, elűzése.

A boricás legények tánc közben kezükben szépen írott botot, faragott lapockát tartanak. A bot az emberi életerő regenerálódásának, újjászületésének a jelképe s ezzel a többletjelentéssel is kerülhetett a legények kezébe.

Csere Magda

Tatrangon feltámadt a borica

2003. december 27-én, János napján, a hagyományokhoz híven boricajárás volt Tatrangon.

Három év kihagyás után sikerült újra megszervezni a hagyományos boricatáncot. Egy őseinktől maradt rituáléval köszöntünk el az óévtől és köszöntöttük az új évet.

Az idei boricálás is különös ünnepélyes hangulatot kölcsönzött a falunak Karácsony harmadnapjára hála annak a 15 magyar fiatalnak, akik már december elejétől táncpróbákra jártak, boricás ruhák után kutattak.

A 12 táncos boricás, a vatáf (vezér), a nyársas és a kukák, zenekísérettel indultak a falu gazdáit felköszönteni, boldog új évet kívánni, táncukkal szerencsét hozni. A falujárás is egy hagyományos forgatókönyv szerint történt: induláskor a boricások először a templomot táncolták körbe, majd a lelkészhez kéreszkedtek be. Csak ezután indultak a falu gazdaembereit felkeresni.

Idéni érdekesség, hogy a boricások, Karácsony első napján Apácán vendégszerepeltek és sikerrel nyújtottak izelítőt a közönségnek, Tatrang színes hagyományvilágából.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a tatrangi boricatánc feltámasztásához, különösképpen ennek a fiatal generációnak, amely már két éve sikeresen munkálkodik, hogy elveszettnek hitt hagyományokat élesszen fel (farsangi mulatság, szüreti bál).

Egy boricás: Szász Márton