Csángók: a székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínüleg egy ma már nem használt elvándorolt, elszakadt jelentésű ige származéka.

Kósa László: Hétfalu, hétfalusi csángók. Budapest, 1975.

Csángók: a székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg egy már elenyészett "elvándorolt", "elszakadt" ige származéka. Csángóknak nevezik elsősorban a moldvai magyarokat. Így hívják a Csíkszékből a közeli Tatros folyó völgyébe költözött magyarokat (gyimesi csángók); a Brassó melletti Hétfaluban élő magyarságot, valamint a barcasági magyar falvak más lakóit (hétfalusi csángók). Gyakran helytelenül így emlegetik a bukovinai székelyeket is, és a közülük kiszakadt al-dunai székelyeket. A "csángó" név általában gúnynévnek számít. Nem maguk a csángók, hanem a környezetükben, vagy a távolabb lakó székelyek használják. Kivételt képeznek az ugyancsak bukovinai eredetű dévai csángók, akik nem érzik sértőnek a megnevezést. 1945 óta helytelenül csángóknak nevezik a Dunántúl egyes vidékein a bukovinai székelyekkel nagyjából egyidőben a kitelepített németek helyébe érkezett áttelepített csehszlovákiai magyarokat és alföldi telepes agrárproletárokat is. A csángó szó itt az "idegen telepes" jelentését vette fel.

Kósa László
In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.

Csángó: A Bukovinában és Moldvában élő, illetve élt magyarok, székelyek. Hétfalusi csángók: Erdély délkeleti részében, a Barcaságon hét egymással részben összeépített faluban élő magyarok. A csángók egy része hazatelepült Magyarországra.

A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959.

Csángók: Lehet, hogy ez a nevezet onnan jön, mivel ők vándorló emberek és lakhelyeket gyakran hagyták el: az a szó tsángó pedig olyan értelemben vétetik, mint kóborló, vándorló. Székely: székelő, otthon maradt.

Erdélyi magyar szótörténeti tár. Kriterion, Bukarest, 1978.

A szász lakosság a Sekler (székely) elnevezést használja a hétfalusi csángókra.