Kultúrház-tervezgetések
Négyfaluban
1989. december 26-án egy János-napi
ünnepi asztal mellett beszélgettünk a négyfalusi
magyarság lehetőségeiről. Tervezgettünk. Felmerült
egy magyar művelődési ház szükségessége. Erre
alkalmas épületet keresgéltünk gondolatban. Úgy
tűnt, hogy az 1929-ben épített egyházmegyei kultúrház
Hosszúfaluból ideiglenesen megfelelhet a célnak,
tudva azt is, hogy az épületet soha nem államosították,
a jelenlegi Kisipari Szövetkezet több éve csak
bérlője. Úgy véltük, hogy az egyházi tulajdon
az elkövetkező időkre valamilyen védjegyet is
biztosíthat. A lelkészek közül csak Veres Károly
volt jelen, ám ő nem ítélte a legszerencsésebbnek
a szóba került épületet.
Többszöri beszélgetés után 1991
telén Daragus Endre tiszteletes úr összehívta
a hosszúfalu-alszegi evangélikus egyház tanács-termébe
valamennyi négyfalusi evangélikus lelkésztársát,
mindeniket 3-3 presbiterrel.
A néha vitává éleződő megbeszélésen
egy bizottság alakult: a lelkészek közül Domokos
Jenőt, szakértőként Pari Istvánt (Hosszúfaluból),
Székely Sándort (Csernátfaluból) és engem (Dávid
Istvánt) bíztak meg azzal, hogy megvizsgáljuk
az épület alkalmasságát.
Megállapítottuk, hogy a hátulsó
rész használhatatlan, de az első részben ideiglenesen,
kevés karbantartással a termeket használni lehetne
kóruspróbákra, fúvószenekarok próbáira, könyvtár
működtetésére, nőszövetségi és ifjúsági rendezvényekre.
A konkrét munka elhalasztódott,
mert Domokos Jenő tiszteletes úr Norvégiába kapott
meghívást.
Domokos Jenő türkösi evangélikus
lelkész Norvégiában jelentékeny támogatást szerzett
kultúrház építésére. Itthon tervrajzot készíttetett:
egy Kultúrház a türkösi parókia kertjében.
Előzetesen erről nem egyeztettünk
és nem tetszett senkinek a kezdeményezők közül,
hogy megbeszélés nélkül módosult az eredeti terv.
Erre a szerzett támogatást átadták hasonló célra
Aradnak.
A Kultúrház építése újból napirendre
került ’92/’93 telén. Ismét a türkösi evangélikus
egyházközség tanácstermében gyűltünk össze, ahol
azon aggodalmaskodtak a tanácskozók, hogy a nehéz
gazdasági helyzet akadályozza a kezdeményezést.
Erre az én ellenvetésem az ősök példája volt,
akik a maihoz hasonló lé-lekszámban falvanként
templomot, iskolát, pa-rókiát, kultúrházat építettek.
Mikor az esetle-ges gyűjtésre, közadakozásra terelődött
a szó, felajánlottam egy hektárnyi pityókatermés
árát. Egy kételkedő kérdésére tisztáztam, hogy
nem a társas, hanem saját részemről.
A kérdés dr. Magdó János
summázásával elnapolódott. Eszerint „A Kultúrház
kérdését tegyük félre, mert nincsen anyagi lehetőségünk
egyszerre iskolát és kultúrotthont is építeni”.
(A szerkesztő megjegyzése:
Sajnos az iskola ilyen méretű támogatását még
csak nem is kezdeményezte nyilvánosan senki a
hosszúfalu-alszegi evangélikus iskola 1937-es
felépítése óta.)
Nem törődtem bele a sikertelenségbe:
1993 és 1998 között sokszor beszélgettünk a művelődési
házról id. Simon András, id. Kovásznai
Miklós, Erős József tanítókkal, Gödri János
orvossal és a mérnök Magdó Jánossal.
1998 nyarán összehívtuk a kezdeményező
bizottságot: az imént felsoroltakon kívül Bencze
Mihályt, Bálint Károlyt, Tomos Istvánt
és Deák Jánost.
Az evangélikus esperesválasztás
új lendületet adott az ügynek. 1999 tavaszán az
akkori RMDSZ-székházban – nem viták nélküli –
átfogó lakossági fórumon is megbeszéltük a kezdeményezők
javaslatát.
Az új evangélikus esperes (Adorjáni
Dezső) kedvezően viszonyult tervünkhöz, s
arra kért, hogy lakossági aláírásokkal nyomatékosítsuk
az igényt. 576 aláírást gyűjtöttünk.
1999. június 15-én a Krizbán tartott
egyházkerületi közgyűlésen Gödri János
orvos felolvasta a kultúrházépítő szándéknyilatkozatot.
A jelenlevő Mózes Árpád evangélikus püspök
ebben elfogadta a tervünket. Magdó János
mérnök javasolta, hogy a Barcasági Csángó Alapítvány
szomszédságában eladó telket vásároljuk meg és
az egymás melletti (a középiskoláéval együtt)
három telken építsünk egy ökumenikus szellemben
működő keresztény kultúrközpontot: kollégiummal,
művelődési teremmel, szociális otthonnal.
Ezután támogató aláírásokat gyűjtöttünk.
Az evangélikus esperes diakóniai
központtal és esperesi irattárral egészítette
ki a kezdeti elképzelést. Ám a következő tanácskozáson
megfogalmazódott véleménykülönbségek nyomán a
támogatásszerzés kecsegtető ígérete mellett váratlanul
elhalt ez a kezdeményezés is.
Kevéssel ezután megtudtuk, hogy
a volt csernátfalusi moziterem eladó. Javasoltuk,
hogy vásároljuk meg. Tervünkkel megkerestük az
evangélikus esperest, aki azt válaszolta, hogy
elvben támogatja, de anyagilag nem tudja támogatni
ügyünket. Ezután Magdó János mérnökkel
támogatási felméréssel házaltunk. Egy délután
240 millió lej ajánlatot kaptunk: Islik Jenő
30, Gocsmán János 20, Géczi Sándor
10, Bacsó Levente 10, Jónás András
10, Farkas Gyula 10, Tóth Gábor
10, Daradics József 10, jómagam 10 millió
lej. A listán a vállalkozókon kívül mások mellett
nyugdíjasok is felajánlottak (például Tóthpál
István, Dávid Samu).
Ezt a kezdeményezést a bizonytalanság
számolta fel, ugyanis kiderült, hogy az épület
a tulajdonos nevén volt, akinek azonban nem volt
használati joga rá.
Dávid István - 2001
A felszegi iskola és kultúrház
1936 januárjában Bíró László evangélikus
lelkész új iskola építését javasolta a fűrészmezei
gyülekezetnek. Az erre kiszemelt telek a papilakkal
szemben feküdt. Az egyházközség meg is vásárolta
a telket a rajta lévő házzal. 1938-ig itt működött
az ifjúsági kör, a nőegylet, a vasárnapi iskola.
1938 tavaszán lebontották a telken lévő házat,
és elkezdték építeni az új iskolát. A közgyűlés
minden családra kiszabta a pénzbeli hozzájárulást
és a közmunkát. 1939-ben az épületet átadták rendeltetésének,
megkezdődött az önálló egyházi oktatás. 1949-ig
működött az épületben a felszegi magyar iskola.
1949-ben államosították. 1954-ig még működött
a magyar iskola. 1955-ben a régi magyar iskolába
(a garázshoz) költöztették a magyar tagozatot,
a cigányokkal egy helyre. Ettől kezdve Felszegen
megszűnt az önálló magyar oktatás. A felszegi
gyerekek Alszegbe és Csernátfaluba jártak iskolába.
Az épület először az Electro Precizia gyár kultúrházaként,
majd moziként működött.
A nyolcvanas években a gyár raktárhelyisége
volt. 1992-ben a polgármesteri hivatal kibérelte
az épületet egy szállítóvállalatnak. Tönkretették,
és 1995-től az épület használhatatlan.
1996. október 6-án a felszegi gyülekezet
pert indított az épület visszaszerzése érdekében.
1999-ben megjelent a 255. kormányrendelet, amely
kimondta az épület visszaszolgáltatását. 2000.
január 24-én a brassói felebbviteli bíróság „törvény
hiányában nem tudja megállapítani a jogos tulajdonost.”
Maradt a régi. 2000. szeptember 4-én a gyülekezet
visszavásárolta az épületet 95 200 000 lejért.
2001. augusztus 1-jén megkezdődött az épület javítása.
Az Evangélikus Püspöki Hivatal, a Brassói Evangélikus
Egyházmegye, valamint a helybéli gyülekezetek
összefogásával, segítségével az elkövetkező 3-4
évben iskolát nem, de egy egyházi kulturális központot
szeretnénk felépíteni.
Isten segítsen terveink megvalósításában.
Kajcsa László - 2001 |
