1947-ben és 1952-ben is volt pénzbeváltás. Minkét alkalommal csak bizonyos összegt váltottak be, a többi pénz elveszett. Ekkor soknak elveszett a házra, gazdaságra gyűjtött pénze.

Alexandrescu vegyeskereskedése - Hosszúfalu

Hosszúfalusi boltok, személyek...

Vigofszky Gyula (vegyeskereskedő) Leginkább élelmiszert árult, kevés rőfös árut (kartont, vásznat), némi rövidárut, cérnafélét, szalagot, "pertlit" , gombokat.

Gondos kereskedő volt, ha valamit keresett a vevő, ami nem volt a boltban, rögtön beírta egy kis füzetbe, hogy minél előbb beszerezhesse. "Könyvre" azaz hitelbe is lehetett vásárolni. Mi is így tettük. Amit vásároltunk beírta a füzetünkbe (ezzel mentünk vásárolni). Be volt írva az áru megnevezése, a mennyiség, az ár. Hónap végén összeadta, mi ellenőriztük, egy összegben fizettük ki. Soha nem fordult elő köztünk nézeteltérés.

Vigofszky bácsi és felesége felváltva, közösen árultak. Nem tartózkodtak egész nap a boltban, csak akkor mentek be, amikor az ajtóra akasztott kis csengettyű jelezte, hogy vevő érkezett. Ha nem volt vevő, a néni a háziasszonyi teendőit végezte, Vigofszky bácsi meg a raktárával, számadásaival foglalkozott. (Csengettyű volt abban az időben csaknem minden bolt- és bodega ajtón.)

A boltos bácsi gondos, komoly ember volt, mindamellett egy kis bohémség is szorult bele. Vidám cimborákkal olykor betért az átellenben levő bodegába mulatni. Ha felesége már megunta várni, utánament és hazacibálta. Egy alkalommal éppen akkor nyitott be, amikor Vigofszky bácsi az asztal tetején táncolt. (A fejleményeket nem ismerem, de elképzelem.)

Közvetlenül mellette működött Ponyecki bácsi, a borbély.

Szemben velük volt Sánek Ida néni bodegája. (A bodega olyan kis korcsma féle volt, ahol az üzlethelyiségben palackozott szeszes italt árultak, a mellette levő szobában kis asztalok, székek álltak, ahol magányosan vagy néhány jó baráttal el lehetett iddogálni.)

Ida néni a bodegájában édességet is árult: savanyú cukorkát, málna cukrot, kávészem cukrot, toszkát, pralinét (szóval mindenféle "bombócot" ) és déligyümölcs-félét: koszorúba fűzött fügét, szentjánoskenyeret, mannát.

A szentjánoskenyér: hosszú, fekete hüvely, jó kemény és mézédes volt, "tartósan" lehetett rágcsálni, a manna pedig kémcső forma, újnyi hosszú toktermés. A tokot nem lehetett megenni, csak a benne rejlő édes, kerek lemezkéket. A mannának azonban volt egy igen kellemetlen tulajdonsága: hasmenést okozott. Erről szólt az egykori reklámnóta:

"A manna jó, a manna jó, a manna hashajtó."

Azonban nekünk, gyermekeknek a legkívánatosabb a zsákbamacska volt: Egy leragasztott papírzsákban pár szem cukorka mellett valamilyen apró "meglepetés" - pici síp (cukorka-fütyülő), matrica (levevős-kép), ceruzahegyező, meg ilyesmi volt, minden zacskóban más- és más, amit csak a zacskót kibontva lehetett meglátni.

Szabó-terem. A Szabó Gyula vendéglője, mellett egy nagyterem. Tönkre van menve. Hajdan itt zajlottak a farsangi bálok, minden felekezeté külön-külön; évközben néha nagyobb szabású esküvők is. Itt vendégszerepeltek elég gyakran a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi társulatok.

Tovább haladva a Főúton (Nagyútban), a református templom mellett a tanítói lakásban laktunk mi nagyanyámmal, Lukács Károlyné Domokos Bertával, kinek harisnyakötő gépe volt. Az asszonyok - többnyire román juhosgazdák feleségei - kisebb-nagyobb batyukban hozták a gyapjút, amit édesanyám megmért és följegyezett egy kétrét hajtott indigós "cédulára" . Ennek egyik felét a batyuba rakta, másikat a "rendelő" asszonynak adta, rajta a dátummal, amikor kész lesz a harisnya. A cédulán állt az is, hogy milyen és mekkora méretű harisnya kell (gyermek - női - férfi "fuszékli" , - vagy csíkos zokni). Sokszor minden fiók s még a szekrények teteje is tele volt a rendelésekkel. Nagyanyám fiatalabb korában egy nap alatt 7-8 pár harisnyát is meg tudott kötni ( "látástól vakulásig" - ebéd- és uzsonnaszünetekkel), de ezeket még este "be kellett fejezni" vagyis a helyüknél láthatatlanul összevarrni és egy falábra húzva szépen kivasalni.

A kötés fő "szezonja" kb. októbertől áprilisig tartott.

Mellettünk Haász nyitott borbélyműhelyt ott, ahol a későbbi vasüzlet raktára lett. A kis műhely fölött, ugyanolyan parányi szobában laktak Haászék. Nem nagyon ment a borbélyság, nemsokára kivándoroltak Amerikába. Többet senki nem hallott felőlük.

Ugyanabban az épületben , a sarkon volt a Proca Dumitru vaskereskedése, dugig tömve mindenféle vasáruval, amire falusi embernek szüksége lehetett. Proca bácsi kis kövér, pocakos ember volt. Kitűnő kereskedő, olyan rábeszélő készséggel, hogy azt is megvásároltad, amit nem akartál. Boldog volt, ha 1-2 lejjel becsaphatott. A gyermekei Rica, Titu és Mircea, egész nyáron köldökig érő ingecskében szaladgáltak az udvaron (egyéb semmi sem volt rajtuk). Sokszor szöktem át a rozoga kerítés résein játszani. Ennek rendszerint siralmas vége lett, jól kikaptam otthon a szökés miatt. Ott tanultam meg az első román szavakat.

A református templom és iskola háta mögött - a románok között - (utca név!) lakott a Lux család. Lux "ezermester" volt, kiváló lakatos, mindenhez értett. Ő javítgatta, mikor elromlott, nagyanyám harisnyakötő gépjét. (Úgy tudom, Kallós bácsival és Csató Bélával egyidőben települtek le Négyfaluban, az úgynevezett "fehérterror" üldözése elől menekülve Magyarországról. Tudtuk, vagy sejtettük, hogy kommunisták, de nem jelentette fel őket soha senki).

Finna a cipész. Családjával együtt a református templom háta mögött lakott. Felesége is, ő is régi székely nemesi család ivadéka volt. Valamiért családjaik nem engedték őket összeházasodni, megszöktek otthonról, idegenben esküdtek meg. A férfi kitanulta a cipészmesterséget, de sehogy sem boldogult.

A Proca vaskereskedéssel szemben, a "Románok közé" vivő út felé, ahol mostanában a galambász egyesület székhelye volt, ott állt a Dakó néni bodegája. Dakó nénire mint kicsi öreg-öreg asszonyra emlékszem. A bodegában szeszes italt meg borvizet árult. Magányosan élt. Bár gyakran szalasztottak oda ásványvízért, egyebet nem tudok róla.

Dimitrie Proca - Proka Demeter vegyeskereskedése - Hosszúfalu

Az építészeti iskola utáni útkanyarban, jobbfelől, Próka Demeter vaskereskedésével szemben, lakott Mátis bácsi, az asztalos.

A baloldali sarokházban Ugron nevű "suszter" dolgozott. Jó szakember volt, rendelésre is készített lábbelit - nemcsak talpaláshoz meg "borításhoz" értett. Felesége kézimunka-varrással pótolta a jövedelmet. Kisinast is tartottak. Egy alkalommal az inaska azzal állított be hozzánk, hogy "Ugrikné nagyságos asszony kér szépen két hármas kötőtűt."

Beke…-nak kovácsműhelye volt az út további szakaszán, jobb kéz felől.

Valahol ezen a környéken dolgozott Bibó, a cipész. Úgy tudom elesett vagy eltűnt a második világháborúban. Felesége nehéz körülmények között nevelte 3 leánykájukat. Háború után párttanfolyamot végzett, egy darabig az Electroprecizia gyárban volt káderfelelős.

A mostani nyomda mellett, az egyház telkén volt a jégpálya, melyet egy Vas Gábor nevű hadirokkant gondozott. Pár lej fejében délután a gyerekek, este a felnőttek (még Vigofszky bácsi is!) korcsolyázhattak. Nyáron teniszpálya volt ott. Azt nem tudom ki tartotta rendben. Vas Gábor Piroska óvó néninek volt valamilyen rokona.

A sarki emeletes ház földszintjén volt a Grósz Károly patikája. Gyermekkoromban már Márkovácz Frédi (?) vezette. Az lehetett a Grósz család elgondolása, hogy Márkovácz vegye feleségül a lányukat, Irénkét, így a patika a családban marad. Ebből azonban nem lett semmi - vagy Márkovácz nem akarta elvenni, vagy Irénke nem akart hozzámenni Irénke (néni) vénlány maradt. Mindig ernyővel járt - szép időben napernyővel, esőben esernyővel. Nem szerettem, haragudtam rá, mert beárult édesanyámnak, hogy nem köszönök neki. Na, ezután "juszt sem" köszöntem.

Ahol most a líceum tornaterme van, volt az Antoni gyapjúfeldolgozó kis gyára. Gyapjút téptek, fontak. Hogy festettek-e, nem tudom, azt sem, hogy hányan dolgoztak benne. Az Antoni család Brassóban lakott, fiatal tagjait elhurcolták az oroszok, amikor a 16 év fölötti németeket összeszedték. Annak idején, mikor a kis gyárat "államosították" , a gépeket ismeretlen helyre eltüntették.

A Grósz patikával szemben dolgozott Czika bácsi, az asztalos. Kiváló mesterember volt, több segéddel dolgozott. Fiatal korában György Lajossal együtt a sinaiai Peles királyi kastély fafaragásait és intarziás bútorait javították több hónapon (vagy éven?) át.

Csató Béláné, a varrónéni a mostani házunk mellett, a Lőrincz Jánosék házában lakott. Csató Béla és családja Debrecenből származott ide, a húszas évek elején, a 19-es magyar kommunizmus elfojtása után. A "varrónéni" otthon dolgozott, de "házivarrónő" is volt, nálunk is ő szedte rendbe minden tavasszal és ősszel divatossá téve a ruháinkat és leengedve - kitalálva mindazt, amit kinőttem. Három gyermekük volt: Bözsi, Ilonka és Béla. A lányok a brassói református leánygimnázium mellett működő kereskedelmi iskolát végezték el. Bözsi az Antoni-gyárban volt tisztviselő. Ilonka, Béla és az öreg Csató nem tudom hol dolgoztak. A Bécsi döntés után talán Csíkszeredában telepedtek le. Bözsi a Hadnagy tanár egyik fiához ment feleségül.

A mi házunk régebben Bartha Gézáéknak volt házbérbe kiadva. Bartha Géza a régi Brassói Lapok és Népújság lapszerkesztője volt. Nevelt leányuk, Margit, gyermekkori felejthetetlen, igaz barátnőm. Az öregek a Bécsi döntés után Sepsiszentgyörgyre költöztek. Margit Brassóba ment férjhez.

Bencze Mihály szövőgyára ott volt, ahol most Géczi, a mészáros lakik. A gyárban pamutvásznat szőttek (fehérneműnek valót) és csíkos, kockás kartont. (Lehet hogy gyapjúszövetet is?). Festőde is működött. A megszőtt anyagot a Bencze Mihály csernátfalusi boltjában árulták. A bolt melletti szobában szabóműhely volt berendezve, ahol Bencze bácsi (hiszen voltaképpen szabó volt) több segéddel és inassal dolgozott. A boltban felesége árult. Két szép leánykájuk volt: Iluska és Irénke. Mindkettő 21 éves korában halt meg, előbb Iluska, tüdővészben, aztán pár év múlva Irénke tüdőrákban.

Mind a kettő leánykori jó barátnőm volt. A szülők "deportálását" nem érték meg, talán jobb is volt így. Nem tudom, Bencze bácsiékat hová vitték el (az 50-es évek elején), évek múlva kerültek csak haza. A kis gyárat már azelőtt államosították, a gépek széjjelhordódtak. Bencze bácsiék a baloldali épületben laktak, 2 szobában, életük végéig. Bencze bácsi 1975-ben halt meg, Bencze nénit, aki dr. Papp Béla orvos rokona volt, haláláig (1981-ig) Géczi Sándorék gondozták.

Chrestel, a cipész. (Hibásan, még a szomszédok is Kesznelernek hívták). A régebbi szövőgyár 2 szobájában lakott. Chrestel néni a hosszúfalusi református egyház pénztárnoka volt élete végéig.

Hochbauer Ferencné Gáspár Sára

George Moroiu - Moroiu György vegyeskereskedése - Hosszúfalu.
1907-ben már megvolt