Én
elmentem a vásárba...
Szent Mihály nyara. A kellemes őszi
melegben, a vakító napfényben gyalog vágok neki
a Vásárutcának. A Kotyor vize
befedett medrén lépkedek a központ felé, a járda
repedt betontömbjei itt-ott betekintést nyújtanak
a patakra. Azon gondolkodom, hogy milyenné is
válik a Hétforrás üdítő vize, mire leér
a faluba, amikor hirtelen az egyik kereszthídon
egy évszám ötlik a szemembe: 1918. Biztos december
előtt önthették ezt a betonhidat – villan át gondolataimon.
Akkor a patak még nem volt befedve. Akkor még
teljesen más volt a Vásárutca, teljesen más volt
Csernátfalu, teljesen más volt a Világ...
Azok a híres hétfalusi vásárok!
Csernátfalu egykor Hétfalu kereskedelmi központjának
számított. Piacterén, és a Vásárutcában, már nagyon
régi időktől kezdve hetivásárok voltak. Azonban
Brassó igája alá kerülve, ez a szokásjog is eltörlődött,
mert a csernátfalusi vásárok komoly versenytársai
voltak a brassóiaknak. Nem kevés munkával és utánjárással
1842-ben sikerült megszerezni az engedélyt magától
a császártól a csernátfalusi hetivásárok újraindításához.
Az engedélyt V. Ferdinánd adományozta Bécsben
1842. április 1-jén kiadott 1372. sz. engedélyokiratával.
Az országos vásárok megtartását pedig a földművelés-,
ipar- és kereskedelemügyi minisztérium engedélyezte
1886. november 5-én kiadott 56 914 sz. rendeletével.
Az országos (kirakó- és állat-)
vásárok május 3-án és szeptember 20-án voltak.
A hetivásárok hétfőn, illetőleg ha ezen a napon
ünnepnap volt, akkor a legközelebbi hétköznapon
voltak megtartva.
Csernátfalu heti és országos vásárain
a síkság mezőgazdasággal foglalkozó lakosságának,
valamint a pásztorkodó és fafeldolgozó hegyvidékieknek
a termékei cseréltek gazdát, de jó alkalmak voltak
a vásárok a sokrétű kapcsolattartásra, a kultúrák
egymásra hatására is. Itt találkoztak a hétfalusi
magyarok és románok, barcasági szászok és csíki
székelyek, bodzafordulóiak és bolgárszegiek.
A vásárokat a falu központjában
és a térre szélesedő Vásárutcában tartották. Itt
alakult ki a falu kereskedelmi központja, ahol
már a XIX. század közepén ruha-, vas-, talp-,
bőr-, fűszer-, élelmiszerüzlet, kocsma, valamit
gyógyszertár, mészárszék, borbély- és szabóműhely
állott.
A különféle árukat mindig azonos
helyen rakták ki, hogy ne kelljen sokat keresniük
a vásárlóknak. Így például a mai fűrésztelep kapuja
előtt vaskorláttal körülvett baromvásár állt,
a Vásárutca és a Hátusó utca találkozásánál
hízott sertést, vágni való borjút árultak. Ezeket
többnyire mészárosok vásárolták meg. Itt állott
(a malom helyén) a Sörkert is, ahol az
eladott állatra jókívánságok közepette áldomást
ittak. Az eladó olykor a vásárlónak visszaadott
néhány krajcárt, hogy az új vásárlónak szerencséje
legyen az állathoz.
A Vásárutca jobb oldalán a szekér
nélküli zöldségesek rakták ki árujukat. A szász
asszonyok többnyire fuszulykát, hagymát,
retket, murkot, a szotyori székely asszonyok szép
téli és nyári káposztát, karalábét, retket, vörös
székelyhagymát árultak. A helybeliek zsákokból
árultak vinetét, árdét, kukoricát.
Ezeket az árukat többnyire szekeres férjeik hozták
Havasalföldről. A zöldségesek majorságot is árultak,
vagy vékával mért zabot, búzát. Mellettük a fazekasok
rakták ki portékájukat. Többnyire Barcaújfaluból
jött át néhány szekér, de elvétve korondiak is
érkeztek. A fazekasok mellett a pürkereci meszes
szekerek álltak. A pürkereciek a kóbor
hátsó végére akasztott komponás mérlegen
kilóra mérték ki az oltatlan meszet. Mellettük,
érkezés sorrendjében, álltak a deszkával, faáruval
megrakott bodolai, keresztvári, csíki, zágoni
szekerek. A helybeliek ölfát és szénát vittek
ki eladni.
A patakon túl, a sarkon egy-két
hermányi szász lenmagolajat kínált megvételre,
valamint lenmag-pogácsát árult borjúk, malacok
etetésére.
A zsindellyel, létrákkal, faedényekkel,
gereblyékkel, favillákkal megrakott szekerek a
Vásárutca bal oldalán álltak. Ugyanitt helyezkedett
el a zöldséges szekerek vég nélküli sora is. Sokszor
40-50 káposztával megrakott szekér is érkezett.
Pürkereci asszonyok szép hétfalusi szedettest
hoztak. Mellettük ütötték fel sátraikat a szabók,
szűcsök. Egy-egy székely asszony ecetes borvizet
kínált csészében hűsítőként. A tehén- vagy bivalytejből
készített verttejet dézsából árulták.
Hatalmas zsibongás volt a mai polgármesteri
hivatal előtt is. Itt a román asszonyok ruhaposztót,
csergét, gyapjúterítőket árultak, vagy éppen narancsot,
citromot, gyümölcsöt kínáltak a bolgárszegiek.
Mások padra kirakott túrófélékkel, sóshallal vonzották
a vásárlókat. A pékség előtt néhány háromfalusi
aszszony leterített zsákon friss kenyeret árult,
vagy kockára vágott lépes mézzel kedveskedtek
a gyerekeknek.
Velük szemben, a Honvédemlék
túlsó oldalán foglaltak helyet az édességkereskedők.
Kis pálcikákra öntött vagy színes papírba csomagolt
cukorkát, édességet árultak. A Kézdivásárhelyen
készített huszárt ábrázoló mézespogácsákkal a
szülők kedveskedtek a gyerekeiknek, a szív alakú,
tükrös mézespogácsával pedig a legények kedveskedtek
szeretőiknek. Volt is nagy keletje a zsebkendőknek,
fejkötőknek és más ajándékozni való tárgyacskáknak.
Itt foglaltak helyet a hétfalusi
cigányok is, akik főleg gombákkal, seprűkkel kereskedtek.
Megjelent a vándorköszörűs is, és a jövendőmondó
is, akinek dobozából papagáj húzta ki a jövőt
tudó cédulácskát.
Az országos vásárokról nem hiányzott
a ringlispíl, az ifjak kedvenc szórakozása sem,
s nem hiányzott a mulatozás, nótázás sem.
Az 1900-as évek elején az országos
vásárokra már csak egy pár marhát hajtottak fel,
a hetivásárokra évenként 2500-3000 sertést hajtottak
fel, amelyeket kevés kivétellel mind eladtak,
így pl. 1907-ben 2223 és 1908-ban 2364 sertést
adtak el.
1910-re a vásárok forgalma mindinkább
csökkent. A közúti vasút kiterjesztésének következtében
a lakosok szükségleteiket a közeli Brassó városában
elégítették ki, itt szerezték be árucikkeiket,
a helyi iparosok is hátrányos helyzetbe kerültek.
A hetivásárok forgalmának ártottak
a szomszédos Bácsfalu, Türkös és Hosszúfalu román
templomai mellett és más helyeken is vasárnap
– tehát a csernátfalusi vásárt megelőző napon
– felállított terjedelmes zugvásárok, melyek betiltásáért
Csernátfalu 1908-ban értesítette a vármegye alispánját.
Csernátfaluban a helypénzt kormányhatóságilag
jóváhagyott díjjegyzék alapján szedték és bérbeadás
útján biztosították. A bérösszeg is folyamatosan
apadt. Például 1890-ben 2060 korona, 1900-ban
1402 korona, és 1909-ben már csak 845 korona volt.
Kiadásként terhelte a községet a vásárbiztos évi
120 korona fizetése, valamint a vásártér takarításával
és fertőtlenítésével felmerülő évi átlagos 50
korona költség.
Gondolataim nem állnak meg a csernátfalusi
vásárnál, továbbsiklanak a fűrészmezei vásárra...
A XIX. század közepétől az 1930-as
évek végéig vasárnap megtartott vásárokat a Fűrészmező
nevű köztéren tartották, amelyhez a falu felső
részének legegyenesebb, országút melletti utcasora
tartozott, fejlett üzlethálózattal, sőt az autóbusz
is itt állt meg. A más helységekből jövő árusok
már szombat délután megérkeztek. Liszt, sajt,
szalonna, zsír, zab, kukorica, búza, zöldség,
gyümölcs nem hiányozhatott az asztalokról, de
volt a piacon szárnyas-, disznó- és marhahús is.
Tavasszal itt is lehetett növendékmalacot vásárolni.
A vásárból nem hiányozhattak a különféle nyalánkságok
sem, de a legnagyobb keresletnek a szőlő örvendett,
mert a helybeliek nem termelték. Árultak itt szőtteseket,
takarókat, szőnyegeket, és a híres pürkereci festett
bútorok is vevőre találtak. Ha mégsem, még mindig
ott voltak a hétfői csernátfalusi vásárok, ahol
minden elkelt.
Időközben a tatrangi vásár vonta
el a figyelmet és nőtte ki magát. Tatrangon marhapiac
volt. A hétfalusi gazdák jó lovakkal, hízott szarvasmarhákkal
jeleskedtek. Sokan foglalkoztak bellérkedéssel
is, vagyis olcsón megvettek sovány, vézna
állatokat (gebéket) és felhizlalva drágán
eladták. A vevő megkötött kerekű szekérbe fogta
a lovat és nyargaltatta, és az oldalát megcsípve
nézte meg, hogy rúg-e. Így próbálta ki az állat
tulajdonságait.
A vásárban bódékat állítottak fel
az árusok, kocsmákat nyitottak. Ilyenkor vásárolták
meg a családnak a szükséges ruhaneműt és állatokat.
A vásárokon terjedtek el a legfrissebb gazdasági
és politikai hírek. „A vásárban mindent lehetett
venni. Még Bukarestből is jöttek árusok.”,
„Szentgyörgyről, Bodzafordulóról, Segesvárról
is jöttek" – emlékeznek vissza az öregek.
Ezek voltak hát a híres hétfalusi vásárok.
Szent Mihály nyara. Átható meleg,
vakító napfény, és én tovább gyalogolok a bretteren.
Az egyik udvaron bömböl a kommersz-zene, nagy
külföldi teherautó halad el mellettem, én szinte
látom a vásárosokat, érzem a szekerek mögött gyújtott
tüzek melegét, a ringlispíl süvítő szelét, keresem
az egyszervolt vadgesztenye- s akácfákat, és gondolatban
mézespogácsákat osztogatok mindazoknak, akik igyekeznek
feleleveníteni, megőrizni a régi hagyományokat.
Vagy tenni valamit...
Kovács Lehel István
Csernátfalu piacterén,
régi hagyomány alapján, 1842
óta a hétfői napokon tartottak
hetivásárt. A hetivásárok
megtartására az engedélyt
V. Ferdinánd adományozta Bécsben
1842. április 1-én kiadott 1372.
sz. a. engedélyokiratával. Az országos
vásárok megtartását
pedig a főldművelés-, ipar-,
és kereskedelemügyi minisztérium
engedélyezte 1886. november 5-én
kiadott 56,914 sz. a. rendeletével.
Az országos (kirakó-
és állat-) vásárok
május 3-ra és szeptember 20-ra estek.
A hetivásár hétfőn,
illetőleg ha ezen a napon ünnepnap volt,
akkor a legközelebbi hétkoznapon voltak
megtartva. Az 1900-as évek elején
az országos vásárokra már
csak egy pár marhát hajtottak fel,
a hetivásárokra évenként
2500-300 drb. sertést hajtottak fel, amelyeket
kevék kivétellel mind eladtak, így
pl. 1907-ben 2223 és 1908-ban 2364 drb.
sertést adtak el.
1910-re a vásárok
forgalma mindinkább csökkent, aminek
oka abban rejlett, hogy a közuti vasút
kiterjesztésének következtében
a lakosság szükségleteiket
a közeli Brassó városában
elégítették ki, itt szerezték
be árucikkeiket, a helyi iparosok is hátrányos
helyzetbe kerültek.
A hetivásárok forgalmára
hátrányosan hatottak a szomszédos
Bácsfalu, Türkös és Hosszúfalu
román templomai mellett és más
helyeken is vasárnap - tehát a csernátfalui
vásárt megelőző napon
- felállított terjedelmes zúgvásárok,
melyek betiltásáért Csernátfalu
1908-ban értesítette a vármegye
alispánját.
Csernátfaluban a helypénzt
kormányhatóságilag jóváhagyott
díjjegyzék alapján szedték
és a bérbeadás útján
biztosították. A bérösszeg
is folyamatosan apadt. Pl. 1890-ben 2060 korona,
1900-ban 1402 korona, és 1909-ben már
csak 845 korona volt. Kiadásként
terhelte a községet a vásárbiztos
évi 120 korona fizetése, valamint
a vásártér takarítása
és fertőtlenítésével
felmerülő évi átlagos
50 korona költség.
A két tömbháznegyed felépítése után,
az 1970-es évektől kezdődően két piac létesült
Négyfaluban, az egyik a 11 június (Ştefan cel
Mare), a másik az Electroprecizia negyedben.
|
