Keresztelő

Keresztelőre rokonokat és közeli ismerősöket hívtak. A keresztelő a rokonsági kiscsoport összejövetele. A szülők olyan embereket kértek fel komaságra, akikkel nagyon jó viszonyban voltak: testvért, szomszédot, ismerőst.

"A koma nem volt mindig rokon, a család legjobb barátjának számított."

"A komát illett meghívni minden családi ünnepre, ő is meghívott minket."

A legnagyobb fiú az apja nevét örökölte, a második a nagyapjáét. Az újszülöttnek a családban már előforduló nevet adtak.

"Apám, nagyapám is István volt. Az én fiamnak is az István nevet adtuk."

"Előre nem tudtam, hogy milyen nevet adja a negyedik lányomnak. Aztán bejött a szomszédasszony, ő Sári volt, nekem is tetszett a Sári név, így Sára lett ez a lányom."

A radina-vitelnek szimbólikus jelentősége volt. Szülők, keresztszülők, leánykori barátnők, szomszédok mentek radinába. Kalácsot, sültet, ordalevest vittek. Mindezt egy csipkés szalvétával takarták le, annak jeléül, hogy radinát visznek.

"A csipkés szalvettát csak erre az alkalomra használtuk."

"Ordalevest vittünk, hogy az anya is legyen jó erőben."

A templomba gyalog mentek, elöl a bábasszony, aki kalácsot vitt és osztogatta a gyermekeknek. A kalacsba pénz volt szúrva. Régen a bábasszony vitte a keresztvizet is, ma a pap viszi.

A keresztszülők pénzt tettek a keresztelőkádra, amit kezdetben a harangozó, később a lelkész vett el, ez a szokász napjainkban kihalt.

Ma a gyermekeknek süteményekből készített kis csomagokat osztogatnak az utcán.

Konfirmálás

A konfirmálást szűkebb körben tartották meg, mint a keresztelőt. A szűk családon kívül csak a keresztszülőket hívták meg. A konfirmálás fordulópontot jelentett a gyermek életében.: a felnőttek soraiba lépett. Ez jelentette, hogy aztán már eljárhatott a bálba, udvarolhatott vagy udvaroltathatott, a családban a nagyasztalnál ülhetett.

A négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola hetedikes, nyolcadikos tanulói mondták a konfirmációról:

A tiszteletes Úr olyanképpen magyarázta a kátét, hogy a tanulás is kellemes lett, mindenki jókedvvel tanulta. A kihallgatáson mindenki tudott mindent, amit kérdeztek. Ez az alkalom egyedüli, kiváló esemény volt mindenki számára (szerintem), mert ilyen esemény az ember életében csak egyszer fordul elő. Nem fogom elfelejteni ezt az eseményt. (Márton)

Akkor vettem először Úrvacsorát. Ezt nagyon fontosnak tartom. … Azután volt a legjobb. Kaptam sok ajándékot, pénzt, ettünk, ittunk és mulattunk. Még egyszer konfirmálnék, nem csak azért, hogy sok ajándékot kapjak, hanem azért is, hogy átismételjem a kátét. (Tímea)

Én 2002-ben konfirmáltam, csodálatos élmény volt számomra. A konfirmálásra meghívjuk a hozzánk tartozókat és köszönetet mondunk nekik. A konfirmálás során bejutottam az egyházba, felnőttsorba és azóta keresztmama lehetek. (Andrea)

Számomra a konfirmáció az, hogy a gyerekek bejutnak a felnőttkorba. Szükséges, hogy megismerjék az egyházuk történetét. Amint én hallottam, a konfirmációt minden gyerek várja… (Anna Mária)

Soha el nem tudom felejteni, azt az izgalmat ahogyan mentem be a templomba. Szombaton, a kikérdezés napján egy kicsit féltem, de vasárnap egyáltalán. Vasárnap miután hazamentem szüleimtől és a rokonoktól, megkaptam a sok szép ajándékot, amelyek között három habos torta és két csokoládés torta volt. Ebédeltünk. Ebéd után magyar zenét hallgattunk és beszélgettünk. (Andrea)

Számomra a konfirmálásom egy szép emlékként maradt meg. Reggel korán kellett kelnem, felöltöztem a csángóruhámba, mentem fényképezkedni illetve főpróbára. Ezen a vasárnap megvolt a kihallgatás is és a konfirmálás is, mert csak négy konfirmandus volt. Az istentisztelet után a Petrom vendéglőbe gyűltek össze a rokonok, ott tartottuk az ünnepi ebédet, amely elhúzódott késő estig. Soha sem szerettem igazán templomba járni, mégis egy csodálatos dolognak tartom a konfirmálást; nemcsak azért, mert sok ajándékot kaptam, hanem azért is, mert megtisztult a lelkem. (Kinga)

Ezelőtt egy évvel konfirmáltam. Ezt az eseményt soha el nem tudom felejteni, mivel ez volt az egyik legizgalmasabb nap az életemből. Arra a napra nagyon sokat készültem én is és társaim is. Ezzel az alkalommal bemutattuk az egész gyülekezet előtt azt, hogy megérdemeljük azt, hogy befogadjanak a felnőtt egyháztagok közé. A legizgalmasabb pontja a konfirmációnak az volt, amikor szombat este a tiszteletes úr kikérdezte a kátét. Nagyon nehéz kérdésekre vártunk, de végül megnyugodtunk. A vasárnapi nap volt számomra a legjobb, mivel miután elmondtuk a verseket, és mindenkit sorra kihívott a pap, majd felolvasta a kitűzött áldást, egyféle megnyugvást és egy melegséget éreztem, miután felálltam és kezet fogtam vele. Egyrészt rossz is volt, mivel ruhába kellett öltözni és nem szerettük, hogy mindenki nézett. (Imola)

A konfirmáció számomra azt jelenti, hogy meg kell tanulni a kötetet. Ha nem konfirmálsz meg, akkor nem vehetsz Úrvacsorát. Ha nem veszel Úrvacsorát, akkor a bűneidet nem bocsátja meg Isten. Többet nem kell menni vallásórára, ha meg vagy konfirmálva. A templomban akármikor vehetsz Úrvacsorát, ha meg vagy konfirmálva. Felveszed a kapcsolatot Istennel. (István)

Még azért kell megkonfirmálni, mert az első Úrvacsoránkat vesszük, és az egész gyülekezet előtt megvalljuk a hitünket. Másodrészből azért konfirmálunk, hogy mi is tudjuk Isten tízparancsolatát. Harmadrészből azért, mert ez a szokás az evangélikusoknál. A katolikusoknál nem konfirmálnak, hanem bérmálkoznak. (Olivér)

Nekem a konfirmáció tanulást, készülődést jelent. Hosszú kérdéseket, verset és kérdéseket kell tanuljunk. Fehér ruhát kell vásárolnunk. Azután otthon ünnepi ebédet kell tartani. A konfirmálás folyamán Isten megerősíti a hitünket. A konfirmálás után először Úrvacsorát vehetünk. De végül majd évekkel később kellemes gondolatok fognak eszünkbe jutni, nemcsak a tanulásra és a készülődésekre fogunk visszagondolni. Én örülök, hogy konfirmálhatok, mert jobban megismerem Jézus tanítását. (Edina)

Az osztálytársaim nagyon készülnek a konfirmálásra. Minden héten kátéórára mennek, és megtanulnak sok vallásos dolgot, amit ebben a korban már tudni kell. (Éva)

Számomra a konfirmálás Istenhez és Jézushoz való közeledésemet jelenti, mivel a kátéból tanult új dolgok által sokkal közelebb jutottam Jézus Krisztushoz és Istenhez. Ugyanakkor lehetőséget kapok a konfirmáláson keresztül, hogy az első Úrvacsora segítségével bocsánatot kérjek Istentől elkövetett bűneimért. (Laura)

A konfirmáció után mikor belépek a templomba és is már másképp érzem magam, mert tovább már nem leszek gyermek. Minden ünnepkor veszek Úrvacsorát, mint a más felnőttek. (Zsolt)

A konfirmáció számomra megerősödést jelent. Én megerősödöm hitben és gyakrabban kell templomba mennem. Azzal, hogy Úrvacsorát vehetek, bekerülök a nagyok sorába. Meg tudom gyónni a bűneimet, melyekből először van a legtöbb, azután kevesebb. Bekerülök a nagyobb egyházi közösségbe. Kell hogy fizessem az egyházi adót. (Levente)

A konfirmáció számomra egy megpróbáltatás. Ezzel az alkalommal járulok először az Úr asztalához. A konfirmációs oktatás folyamán megtanulunk hinni Istenbe, habár nem láthatjuk őt. A konfirmálás számomra az első olyan dolog az életemben, amit egyedül teljesítek anélkül, hogy segítsen valaki. A konfirmáció által belépek az egyháztagok közé és fogadom, hogy hűséges tagja leszek egyházamnak. (Ibolya)

Számomra a konfirmálás egy jó dolog. Egyfelől szép és másfelől nehéz. Szép azért mert csak egyszer van és akkor mindenki boldog. Nehéz, mert meg kell tanulni a káté könyvet, amely olyan mint egy füzet és azonkívül énekek és versek. Szombat a legnehezebb nap, mert mindenki izgul ugyanis akkor kérdezik ki a kátét, vasárnap pedig verset kell mondani sok ember előtt. Szerintem a konfirmálás megerősít a hitben és Istenhez közelebb kerülök. (Ildikó)

Én református keresztyén vallású vagyok. A konfirmálásra nagyon sokat kell készülni és két évet kell járni. Csütörtökön kérdezik ki a plusz kérdéseket a gyülekezet, a szülők, a keresztszülők és a presbiterek előtt. A Heidelbergi kátét vasárnap kérdezik ki. Csütörtökön fehér blúzba, fekete szoknyába és fehér cipőbe kell öltöznünk, vasárnap pedig tiszta fehérbe. Vasárnap kérdezik az egész kátét, aztán Úrvacsorát osztanak a konfirmandusoknak és végül a gyülekezetnek. (Imola)

A konfirmáció által megerősödöm a hitben. Megerősítem azt a fogadalmat, amelyet szüleink, keresztszüleink tettek. A konfirmáció által felnövök, általa lesz az első Úrvacsoravételem. Megismerem Isten parancsolatait és törvényeit. Bekerülök a felnőttek közé. A konfirmáció által megvallom bűneimet. (Szabolcs)

Lakodalom

Az elmátkásodó fiatalok a jegyajándékkal adták a közösség tudatára házassági szándékukat. Ha hosszúra nyúlt az udvarlás, a fiú már Húsvétkor vagy Karácsonykor átadta a lánynak a jegyajándékot: orsót, guzsalyt. A kikérésre már előre készültek. A fiú szülei kérték ki a lányt, és az eljegyzés előtt megegyeztek a hozományban. Az eljegyzést rendesen szombat este tartották. A pap megáldotta a gyűrűket, amit a fiú vásárolt. A lány csipkés zsebkendőt varrt, amelyre a monogramját vagy a teljes nevét is ráhímezhette.

A házassági szándékot előbb a jegyzőségen jelentették be, majd kiírták a fiatalok nevét a jegyzőségek előtt álló hirdetőtáblákra és azt is, hogy három hét múlva házasságot kötnek. A hirdetőtáblák megjelenése előtt a polgár dobolta ki a házasulandó felek nevét és a házasság időpontját. Az egyháznál is jelentkeztek a fiatalok, majd a pap három vasárnap egymás után kihirdette a házasságot a templomban.

A házasságot harmadszor is kihirdető vasárnapon hívták meg a násznépet. A meghívást ünnepi öltözetben két vagy három fiú végezte. Szalaggal díszített vőfélyi bottal bekopogtattak minden házhoz. Ha a gazda nem volt otthon, akkor seprűt, rúdat, kereket, amit az udvaron találtak, támasztották az ajtónak. Ezzel jelezték, hogy meghívták az esküvőre.

Az esküvő napján a reggeli templomozás után meghúzták az egyik harangot, annak jeléül, hogy aznap lakodalom lesz. A harangozás után a násznép gyűlekezni kezdett a vőlegény házánál. Majd elindultak a mennyasszony házához a kikérésre a vőféllyel és a vőlegénnyel az élen. A menyasszony házától indultak a templomba. Elől a muzsikások, majd a vőlegény a násznagyasszonnyal és a vőféllyel (valamelyik férfi-rokona, nagybátyja), a menyasszony a násznaggyal. A menyasszony slájer-ját két koszorúslány tartotta.

Visszafele a fiatal pár együtt ment, utánuk a násznagyok, koszorúslányok, szülők, rokonok, testvérek, legvégén a zenekar.

A lakodalom segítség és társas munka, szórakozás és társadalmi összejövetel volt. A lakodalmat megelőző héten összehívták az asszonyokat sütni-főzni. Elsősorban a rokonokat, sógornőket, komaasszonyokat, testvéreket hívtak, de másokat is. Fogadtak egy szakácsnét, aki irányította a munkát. Munka közben beszélgettek, pletykáltak. Módos házaknál az egész falut meghívták.

Az ünnepi asztalt U alakban terítették. A főhelyen a menyasszony és a vőlegény ült. Mellettük a násznagy és a násznagyasszony, majd a koszorúslányok és a vőfélyek páronként. Szemben a fiatal párral, az asztal másik oldalán a szüleik ültek. Két oldalon a rokonok, ismerősök, barátok, szomszédok helyezkedtek el. A közelebbi rokonok a menyasszonyi asztalhoz közelebb ültek.

"Megtudtuk, hogy milyen lesz a menyasszony ruhája, mit kapott hozományba."

"Lestük, hogy jön-e vőlegény a házhoz."

"Jóelőre mindent tudtunk a lakodalomról."

Más faluból ritkán házasodtak, de ha mégis megtörtént, az idegennek alkalmazkodnia kellett a helyi szokásokhoz, ha nem , kicsufolták. Ha nagyon ragaszkodott a szokásaihoz, két lakodalmat tartottak, egyet a másik faluban, egyet itthon.

Hozományösszeírás egy csángó családnál

Temetés

A temetések nagycsoportos összejöveteleknek számítottak: a legtávolabbi rokon is eljött, ezen kívül a barát, ismerős, szomszéd, rokon. A felravatalozott halottat a díszszobába helyezték, és a család tagjai itt fogadták a részvétnyilvánítást. A család közeli nőrokon tagjai távozáskor megkínálták a vendégeket pálinkával, kaláccsal.

Temetés kezdetekor a nagy haranggal harangoztak, ha férfi halott volt, és a kis haranggal, ha nő halott volt. A temetési menet elindulásakor mindkét haranggal jeleztek egészen a temető kapujáig, majd az elhantolásnál folytatták. Ha férfi hallt meg, először a nagy haranggal, a kisharanggal, majd mindkettővel egyszerre harangoztak; ha nő halt meg, először a kis haranggal, a nagy haranggal, majd mindkettővel; ha lánygyerek halt meg a kis haranggal, majd mindkettővel harangoztak. A harangozást a halott hozzátartozói fizették, sőt a rokonok is kérhettek egy-két harangszót. Harangozáskor a halott lakhelye felőli templomablakot nyitották ki. Innen lehetett tudni kb., hogy milyen irányban van halott.

A temetési menetnek megvolt a maga jól kialakult sorrendje. A menet a közönség számára információval szolgált a halott neméről, koráról, anyagi és társadalmi helyzetéről. Elől ment a fúvószenekar, a férfiak csoportja, majd a pap egy-két presbiterrel. A gyászkocsi két oldalán a halottvivők mentek, hat vagy tizenkettő. A halottvivők a halott jó ismerősei, kb. korban is egyeztek, de nem családtagok, rokonok voltak. Karjukra törülközőt, zsebkendőt kötöttek. Férfi halott esetén férfiak, nőhalott esetén nők voltak a halottvivők. A gyászkocsi után közvetlenül a halott közeli hozzátartozói mentek, majd a menetet az asszonyok csoportja zárta. A temetési menet nagyságából a falubeliek megállapították a halott társadalmi helyzetét.

"Gazdag embernek nagy temetése volt. Sokan elmentek ha csak szájtátni is."

"Ha sok koszorú volt a gyászkocsin, tudtuk, hogy gazdag embert temetnek. Sok ismerőse lehetett, akik most megemlékeznek róla."

Temetés után az udvaron tort rendeztek, ahová meghívtak mindenkit, aki a temetésen részt vett. Megkülönböztetett bánásmódban részesültek az idegenek és a más falubeliek. Először ők ültek le és először őket kínálták meg.

Halottlátogató csángók

A megszerencsézés

A névnapozás a mi vidékünkön is általánosan ma is élő szokás. Különösen a gyakori keresztnevek mozgósították a közösséget. Nálunk: Mihály, András, János, István, Anna, Kata, Ilona. Mintha a naptár is számon tartaná, mikor volt idejük az embereknek az ünneplésre!

A XVII., XVIII. században a névnap a családi élet egyik legnagyobb ünnepe volt. Csakhogy a XVII. században az ünnep megülése még más formában történt. Akkor az ünnep kizárólag férfimulatság volt. Poharat köszöntöttek az ünnepeltre s gyakran napokig tartott sípszóval a zengő vendégeskedés.

A XVI., XVII. században azt a szentet ünnepelték, akinek a nevét viselte a felköszöntött. A levélbeli meghívás is így szólt "holnap Szent Ferenc poharára ...-hoz menjünk." Az Egri csillagok népszerűsítette Dobó István így írt volt Kapy Andrásnak: "Ím a karácsony napja előttünk vagyon és azután Szent István Napja is. Annak okáért térj be hozzánk akkorra; legyünk együtt és az Szent István poharát is igyuk együtt meg." Pálffy Miklós is rendesen megadta Szent Miklós poharát.

Az asszonyok tiszteletére is a férfiak poharaztak. Thököly Imre Zrínyi Ilona tiszteletére még Törökországban is megadta Szent Ilona poharát.

Aki névnapon nem jelenhetett meg, az otthon köszöntött poharat az ünnepeltre s ezt levélben közölte vele. Komolyabb adás-vételt is áldomással pecsételtek meg. Néhol ezt Szent Miklós poharának hívták.

Elterjedt volt a levélben való felköszöntés, melyet magyarul megszerencsézésnek neveztek. Három olyan alkalom volt, mikor mindenki megszerencsézte jó ismerőseit. Az első az újesztendő volt, a második a húsvét, a harmadik a karácsony.

Mindezt a művelődéstörténész Takáts Sándortól tudom, ám hogy a mi térségünkre is érvényes, erre pár évvel ezelőtt figyelmeztetett egy szomszédommal folytatott beszélgetés, miközben örömmel kaptam fel a fejem egy hagyományhordozást sejttető szóra "Köszönöm a megszerencsézést."

Hochbauer Gyula