A Honvédemlék

Az 1848-49-es szabadságharc csángó hőseinek emlékére 1891-ben felállított emlékmű. Egykor Csernátfalu piacterén állt, ma a Hosszúfalu-alszegi evangélikus temetőben található (1926-ban vitték át). Fellner Lajos államvasúti osztálymérnök tervezte

A csángó vértanuk szobra

Midőn az EMKE közgyűlése vasárnap befejeztetett, Csernátfalu főtere már zsúfolva volt nézőkkel s főleg a házak ablakaiból kellemesen vegyültek a szép női arcok a nemzeti színű zászlók közé. Tizenegy órakor kezdődött a tíz falu küldötteinek felvonulása, mindegyik küldöttséget csángó díszben felöltözött leányok s 10 községek által a szoborra küldött díszes és gazdag szalagokkal ellátott koszorúkkal. A szobor körül felállított négyszög padok a vendég hölgyek részére voltak fenntartva, ezek háta mögött állottak a fiatal csángók egy valóságos zászló-erdő közepette. A szobor mellett az EMKE tagjai és a tíz község küldöttei foglaltak helyet. Röviddel 11 óra után megjelent egyleti zászlója alatt, elnökével élén, a brassói magyar dalárda, elfoglalva a részére a szobor jobb oldalán fenntartott helyet, a szobor bal oldalán pedig a négyfalusi dalárda helyezkedett el. Közvetlen a szobor mellett négy nemzeti öltözetben lévő csángó állott. Az ünnepélyt a brassói magyar dalárda nyitotta meg Kölcsey Himnuszával, mialatt a szoborról a lepel lehullott. Erre Kiss Árpád lelkész úr egy mindenki szívét áthatott alkalmi imát mondott el, és egyúttal egy programon kívüli alkalmi beszédet is tartott, melyben a nap jelenőségét és a szobor jelét ismertette és mint a szeretet és kegyelet jelét mutatá azt be. Kiss Árpád úrban oly jeles szónokot volt szerencsénk megismerni, kire nemcsak Csernátfalu községe, de az ország bármely városa büszke lehetne. Beszéde felvillanyozta a nagyszámú hallgatóságot. E jeles beszédet követé a négyfalusi dalárda által énekelt Fohász, melynek szerzője Kovács Mihály úr. Most következett az ünnepély fénye, mert emelvényre lépett az ősz, de mindig fiatal Koós Ferenc kir. Tanácsos tanfelügyelő, a csángó szobor felállítója, illetőleg megteremtője. Tudjuk, hogy mennyit fáradozott e szobor létesítése körül, tudjuk, hogy mily munkájába került, az eddig bejött költségek akadozás útján történt beszerzése és tudja minden ember, hogy egyedüli és legnagyobb óhaja volt a csángó szobrot látni. Nem hiába imádják őt a csángók és nem ok nélkül hívják őt a csángók atyjának, - megérdemli nemcsak tőlük, hanem részünkről is a legnagyobb tiszteletet és hódolatot és a késő utódok is áldani fogják a csángó szobor megteremtőjét. Nem is láttuk soha ily lángoló arccal, ily örömtől duzzadó kebellel, csillogó szemekkel, mint ez alkalommal, midőn sikerült neki szíve legnagyobb óhaját beteljesülve látni. Felállott egy emelvényre és eredeti élő szimbólumképen kézen fogott egy csángó atyánkfiát, tartva a következő emlékbeszédet:

A Gondviselés kifürkészhetetlen titka az, hogy az emberiség tökéletesítését célzó nagy eszmék diadalmát csak vértanuk sírján lehet megünnepelni. A történelem szakadatlan láncolata hirdeti ezt

A hétfalusi csángó-magyar népnek is vértanukat kellett a haza oltárára adni, hogy százados szolgaságának pusztájából a szabadság földére bejuthasson.

A mi a magyar hazában általánosan, itt részben történt meg 1848-ban. A magyar szabadság proklamálva lett március 15-én, de ezt az örömnapot még abban az évben irtóztató véres napok követték. Vérözönben úszott a magyar szent haza, kilenc oldalról lett egyszerre megtámadva, s hogy a támadás annál irtózatosabb legyen, a legnagyobb csapás is megtörtént: polgárháború is dúlt, pusztított e szegény hazában, kelettől nyugatig, északtól délig. Milyen rémítő napok voltak azok, midőn a haza polgárainak egy része édes anyjuk, a magyar haza és annak alkotmányos szabadsága ellen emelték fel testvérgyilkolásra munkás kezeiket!

Itt ismét beteljesedett Kölcseynek szózata:

"Hányszor támadt tán fiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre."

Kijutott a véres áldozatból a hétfalusi csángó-magyaroknak is. Ők is kitörő örömmel üdvözölték a magyar szabadság nagy napját, március 15-ikét. Volt is okuk reá, mert ez a nap vette le róluk ama rabláncokat, melyeket több száz éven át hordozni kénytelenek valának. A láncok lehullottak, őket is szabadokká nyilvánította a haza alkotmánya, de a szabadságnak ára is volt, és ők ezen árat is lefizették.

Midőn elhangzott gróf Batthyányi Lajos első magyar miniszterelnök ajkairól az a rémes jelszó, hogy: "A haza veszélyben van", megértették e szózatot ők is. Mint egy férfiú állott fel a 10 csángó község és képviselőket küldöttek az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésre és ott örök hűséget esküdtek a koronás királynak, a magyar szent hazának és a magyar alkotmánynak. A magyar történelem az ő dicsőségükre jegyezte fel egyik lapjára ezen lépésüket; de ennek a dicsőségnek csak is a rákövetkezett irtóztató szenvedések adták meg a valódi nagyságot. "A szenvedésnek nagymértékben megvan az a tulajdonsága, hogy felmagasztal, megdicsőít."

Aki nehéz kísértetekben (értsd: megpróbáltatásokban) bátran bír tűrni, szenvedni, meghalni, azt az utókor szemében tisztelet gerjesztő nimbusza övezi. A tíz magyar falu Agyagfalvára küldött képviselői is nemsokára elmondhatták Boethiussal: "Isten és a börtön tettek azzá, amik vagyunk", igaz, hú magyar hazafiak. Ők amott a sötét börtönök fenekén, testvéreik itt a védtelen falvakban, ezer meg ezer ellenség által körülfogva, üldöztetve, lángtenger között állva, egy percre sem feledték el, hogy ők magyarok.

Meghaltak, elvéreztek 1848-ban községeinkben és 1849-ben a szépmezői és a mundrai ütközetekben, mint honvédek az ellenség csapásai, golyói alatt, de csángó-magyart az ellenséghez szegődni senki sem látott. Vész és viharban tűnik ki a százados cserfa ereje; megrázza, megrongálja ágait a vihar, de a törzs áll a viharban is rendületlenül. Ilyen volt a maroknyi csángó-magyarság is a vész, a megpróbáltatás napjaiban. Képviselői a börtönben sínylődtek, ő maga átvonult a vér- és tűzkeresztségen, de csak azért, hogy annál magyarabb maradjon. A vihar megtépte, de a tűz és vér megtisztította. Milyen tiszteletre méltó látvány a nép magatartása a vész ama rémítő napjaiban! Hazafisága rendületlen mint a Nagy-kő-havas, mint a Csukás égbe nyúló bércei. Ilyen nép kellett a Tömös és Ósánci szorosok védelmére, mely nem alkuszik, felteszi fejére a töviskoronát, vére patakként ömlik, s mégsem jajgat, mert tudja, hogy a vértanuk véréből még különb hősök fognak támadni, mint ő maga volt. Nem szülnek e havasok gyáva galambokat. Tudták régi királyaink, hogy kiket telepítenek ide a szorosok védelmére. Nem romlott el szíveikben a tiszta székely vér. Nem felejtették el soha székely eredetüket. Azért siettek a székely nemzeti gyűlésre, azért tettek ott újabb fogadalmat, esküdtek a király, a haza és az alkotmány iránt újabb hűséget, megtartván azt mindhalálig, mégpedig a vértanúság haláláig.

Mit dicsőít itt a csángó szobor mától fogva századokig? A rendületlen hazaszeretetet. Azt mondja a csángó-magyaroknak: "Nem hal meg végképpen, aki a hazáért vérzik el, sőt örökre élni fog emlékezete a hálás utókor szíveiben." E szobor az ő szilárdságával jelképe a koronás király, a magyar haza iránti rendületlen hűségnek. E szobor a kegyelet oltára lesz mától fogva azok drága emlékezetének megörökítésére, akik inkább meghaltak, mintsem hazafiságukat megtagadják. !9 csángó-magyar, egy ev. ref. és egy ágostai hitű magyar lelkész, u.m. Sükösd Sámuel és Szász György, s összesen 51 vértanú porai pihennek öt csángó község különböző temetőiben, kik a haza iránti hűségüket vérükkel pecsételték meg. Nem háborgatjuk meg áldott poraikat, de a szétszórt csontok e szoborban ismét életre keltek.

Kegyeltünkhöz, mellyel emlékezetük iránt viseltetünk, tiszteletünk csatlakozik. A jelen és az utókort tiszteletben fogja itt tartani ezt a vértanuk emlékezetére emelt szobrot, s midőn ezt fogja tenni, önmagát fogja megbecsülni.

A haza- és szabadság szeretetet olyan erény a daróc alatt is, mint a selyem ruha alatt. Ne hallgassunk az irigységre, mely így fakad ki e szobor látására: "Hiszen csak falusi emberek, csak egyszerű csángók voltak!"

Éppen ezért, mert egyszerű emberek voltak, kevés műveltséggel bírók és a szíveikben mégis meg tudták őrizni a haza iránti hűséget és szeretetet, éppen azért érdemelték ki ezen emlékszobrot. A hazaszeretet erénye éppúgy tiszteletre méltó a népnél, mint a palotákban [...] tekintsetek le ma a dicsőség örök hazájából, ti halhatatlan vértanúi a hétfalusi csángó-magyaroknak s örvendezzetek még egyszer fiaitokkal, unokáitokkal e nagy napon, melyet emléketeknek szenteltünk! Ti hívek voltatok a magyar szent hazához a vértanúi halálig, ők híven őrzik emléketeket mindaddig, míg csángó-magyar szót és dalt fognak visszhangozni e büszke bércek.

A szobor a béke oltára is. Emellett nyújtunk szinte békejobbot azok utódainak, akiknek szülei nekünk ezt a kegyeletes napot szerezték. Úgy akarta a Gondviselés, hogy a Golgotán át érjenek vértanúink az olajfák hegyére, honnan az út a mennybe vezet.

"Istentől jön a zivatar, / És Isten mindig jót akar."

Csángó szobor, te drága kincse mától fogva a hétfalusi csángó-magyaroknak! Légy megáldva Istentől, hogy lehess e népnél tűzoszlopa a hazaszeretetnek, oltára a kegyeletnek, jelképe a békességnek és testvéri egyetértésnek.

Istennek legyen hála, hogy "Új nap fényle reánk, annyi veszélyek után" s hogy: "Él a magyar, áll Buda még!" A múlt csak példa legyen most.

S égve honért, bizton nézzen előre szemünk.

Szűnni nem akaró taps követé a fiatal hévvel és benső meggyőződéssel előadott kitűnő beszédet, mire a brassói magyar dalárda Egressy Szózatát éneklé. Ezek után Jánó Lajos szavalta el újabb remekművét [...] Erre a szobor megkoszorúzása következett. A tíz falu és a Brassó megyei tanítótestület által küldött drága és díszes szalagokkal ellátott nagy koszorúkat helyezték el a szoborra. Azonkívül azonban az egyes faluk még külön is küldöttek számos koszorút és csokrot, úgy hogy a koszorúkkal és csokrokkal 10 szobrot is el lehetett volna födni. Végül a négyfalusi dalárda egy Riadó éneklésével befejezé a mindenik jelenvolt szívébe örökre bevésett szép nemzeti ünnepélyt, és ma ott díszeleg a csinos szobor Csernátfalu piacán. Az ünnepély után társas ebédre gyűlt az ünneplő közönség, melyen részt vett dalárdánk is. Hogy hazafias felköszöntőkben nem volt hiány, hogy a dal fűszerezte az ebédet és hogy az ünnepély rendezésére és a közreműködőkre, de főleg Koós Ferenc kir. Tanácsos tanfelügyelő úrra több kitűnő tószt mondatott, fölösleges mondanunk.

Brassó, 1891. évi 38. száma

Csata a tömösi szorosban – 1849. június 20.

1849 tavaszán Engelhardt csapatai Brassóban tartózkodtak, s ide érkezett többször megszalasztott csapataival Kalliány és Heydte is. Március 20-án reggel, mikor a magyar haderő megérkezett Brassó alá, a cári és osztrák csapatok nem érezték elég erősnek magukat az ellenállásra és megkezdték a Tömösi-szoroson keresztül kivonulásukat Erdélyből. Március 21-én Bem üldözésükre küldött egy háromszéki székely dandárt Timár Nándor őrnagy, Szász Dániel őrnagy, László Károly százados, Molnár Ádám tűzmester, Beke József ezredes és Szabó Nándor alezredes vezetésével. Felsőtömösnél megtámadták az ellenség hátvédjét, közel 200 főnyi veszteséget okozva és 200 pogygyászszekeret zsákmányolva.

A tulajdonképpeni tömösi csata június 19-én kezdődött, amikor Lüders megtámadta Predeálnál a szoros védőit. A térség védelmét a székelyekből álló brassói hadosztály látta el, parancsnoka Kiss Sándor huszárezredes, Bem egyik legbátrabb és legjobban képzett tisztje. A Tömösi-szorosban a 85. és 86. zászlóaljak (háromszékiek és udvarhelyszékiek) álltak Szabó Nándor alezredes parancsnoksága alatt (Egyed Ákos szerint). Orbán Balázs szerint 4 század a 85. zászlóaljból Mara Gábor őrnagy vezetése alatt, az Udvarhelyszéken alakult 7. határvéd-zászlóalj Jánosi József őrnagy vezetése alatt állomásozott itt. A védelemhez tartozott még a Borbáth László vezetése alatt álló Borbáth huszárszázad és a 8 (Egyed Ákos szerint), illetve 7 (Orbán Balázs szerint) ágyúból álló tüzérség, Semsey Tamás tüzérszázados vezetésével.

A védelem 19-én kétszer is visszaverte a támadókat, kitűnt a tüzérség négy Gábor Áron-féle ágyúja. A sokszoros túlerő elöl a védők visszahúzódtak a második védvonalra, ahol már a kozákok is támadtak. Orosz részről elesett az első doni ezred parancsnoka, Kosztyin alezredes és súlyosan megsebesült Dyck vezérőrnagy. Hat órán át vitézül kitartott a védelem, de Lüders újabb és újabb tartalékokat vetett be. Szabó Nándor elrendelte a visszavonulást a harmadik védvonalig, Alsótömösnél. Ide, a Magyarvárhoz visszahúzódott sereghez, június 20-án hajnalban megérkezett Kiss Sándor, a Daczó Zsigmond által vezetett székely huszárosztállyal, átvéve a vezényletet Szabó Nándortól. Megkísérelte ellentámadással Predeálra visszaverni az ellenséget, de sikertelenül. Heves harc fejlődött ki, árulás miatt orosz csapatok jelentek meg a védelem hátában, megsebesült Kiss Sándor is, és a védelem végül összeroppant. Szabó Nándor vezetésével a megmaradt csapat keresztülvágta magát az orosz gyűrűn, és Hétfalun át Háromszékre vonult. A magyarok vesztesége Szabó Nándor szerint 300 fő, a sebesülteké 200 és fogságba esett 150, köztük a megsebesült Kiss Sándor ezredes. Az oroszok vesztesége 700 fő lehetett, köztük 6 főtiszt.

Orbán Balázs, Seres András, Egyed Ákos, Demeter László, Hochbauer Gyula munkáiból megpróbáljuk számba venni a tömösi csatában résztvevők, elesettek (+) névsorát. Sajnos, a források hiányosak, a teljes névsor sehol sem található meg, így nem törekedhettünk a teljességre, 127 nevet tudtunk azonosítani.

Parancsnok: Kiss Sándor ezredes.

Bakó Gergely, Baló János+, Barabás Sámuel+, Batha Domokos főhadnagy+, Beke József ezredes, Berszán Bokor, Biró Mihály hadnagy+, Boga Mózes+, Bora Gábor hadnagy+, Csüdör Mózes+, Dávid Lajos százados, Egyed Ferenc+, Etédi Ferenc+, Etédi Ferencné+, Hegyes Simon+, Henter Izsák közvitéz, Irkuly István+, Kádár Ferenc+, Kádár Mihály+, Kis Dávid+, Kovács József+, László István hadnagy+, Lőrinc András, Márk György+, Mihály Mózes+, Molnár Ádám tűzmester, Molnár József honvéd, Mórik Károly tüzér+, Nagy András, Nagy János+, Nagy József, Német Lajos, Opra Lukács+, Pap András+, Péterfi Sándor százados, Sebestyén Antal hadnagy+, Simon János+, Stein mérnök, Sükösd Sámuel tábori pap+, Szabó István+, Szabó Nándor alezredes, Szász Dániel mérnök-őrnagy, Székely Dénes, Szentiványi honvéd, Tamási László+, Tana Benedek százados, Timár Nándor őrnagy, Zsigmond József közvitéz.

11. székely huszárezred: Balázs Péter közvitéz, Csulak Márton közvitéz, Györke Ferenc közvitéz, Györke Sándor közvitéz, Nagy Lajos közvitéz, Sebestyén Jakab tizedes, Sebestyén Sámuel ifj. közvitéz, Zathureczki István ifj. alszázados.

52. Mara honvédzászlóalj: Ábrahám József közvitéz, Ábrahám Sámuel közvitéz, Babos Ferenc közvitéz+, Bertalan István közvitéz+, Birtalan Mózes közvitéz+, Csiki György közvitéz+, László György közvitéz, Szalacsi Alajos dobos+, Veres Sámuel, Takó Ferenc közvitéz, Ambarus János közvitéz.

7. határvédzászlóalj (Udvarhelyszéken alakult 1000 főből, 2 század máshol volt): Bajkó András százados, Bajkó József főhadnagy, Barabás József hadsegéd, Bereczki Zsigmond főhadnagy, Derzsi János főhadnagy, Fodor Károly főhadnagy, Frank József százados, Haricska József főhadnagy, Horvát őrmester, Jánosi József őrnagy, László János főhadnagy, Lázár Mihály százados, Sándor János főhadnagy, Sebestyén Sándor százados, Szakács István főorvos, Ugron József százados.

7. huszárzászlóalj: Gyulai Ferenc százados.

85. zászlóalj (4 százada volt Tömösnél): Balogh József hadnagy, Bereczky László százados+, Biró Ferenc százados, Botár Ödön százados+, Dávid Ferenc közvitéz, Fülöp József közvitéz, Gergely Ferenc százados, Kis György hadnagy, Könczei Albert hadnagy, Löte József hadnagy, Mara Gábor őrnagy, Medveczki Béla százados, Nagy József főhadnagy, Nagy Károly hadnagy, Paskó Antal hadnagy, Simon Gábor ezreddobos.

86. honvédzászlóalj: Bantsila Mózes közvitéz, Jakab Imre közvitéz, Kászoni Ferenc őrsvezető, László Károly százados, Szebeni Miklós közvitéz, Szentpáli József közvitéz.

86. Tuzson zászlóalj (Tuzson Sibotnál volt csapatai zömével): Bene Antal közvitéz, Bodosi János közvitéz, Dávid Péter százados, Deregán Ferenc közvitéz, Gál Antal közvitéz+, György Ferenc közvitéz, Német József tizedes.

Borbáth huszárszázad (a legénység száma 120 fő): Borbáth László százados, Gidófalvi Gábor hadnagy, Gidófalvi Lajos hadnagy.

Székely huszárosztály: Daczó Zsigmond őrnagy, Gábriáni József százados, Gyárfás Samu százados, Moján Dániel segédtiszt, Popa hadnagy, Reznek Károly százados.

Tüzérség: Bora István hadnagy+, Mihályfalvi István hadnagy, Molnár József hadnagy, Semsey Tamás százados.

Jónás András

Kossuth és Hétfalu

Hétfalu környékén Kossuth Lajos emléke nem merevedhet tankönyvekbe, annyi helyi emléke van e névnek. Születésének 200. évfordulóján ezek felelevenítésével adózunk a nagy szabadságharcos emlékének.

Igaz, hogy Kossuth Lajos életében egyszer sem fordult meg itt Brassó környékén, de szót váltott itteniekkel, s a Barcaságon tartózkodó idegenekkel is.

Bem tábornok 1849. március 20-án lelkesen tájékoztatta Kossuthot a feketehalmi fegyveres bravúrról és Brassóba való bevonulásukról.

Harminckilenc évvel a szabadságharc kezdete után Turinból üdvözölte Kossuth a március 15-ét ünneplő brassóiakat, amit a szervezők választávirattal köszöntek meg.

*

1892. március 15-én Csernátfaluban az emlékmű körül ünneplő hétfalusiak az ünnepély után – melyen a négyfalusi dalárda énekelt, beszédet mondtak Kiss Árpád és Borcsa Mihály lelkészek – Kossuthhoz ünnepi táviratot küldtek. Bizonyára nem független ettől, hogy az egyik ünnepi szónok, Borcsa Mihály egy alkalommal 1849 júliusában Kossuthnak vitt levelet Mészáros Lázár hadügyminisztertől egyszeri „Kossuth-futárként".

Sipos Jánosné Berecki Anna a már súlyos beteg Kossuth Lajos orvosával, Henfi Ignáccal levelezett, melyben a családnak felajánlotta négyfalusi nők nevében a szemfedő és a fejpárna kihímzését. Az ajánlatot teljesítették, s így a nagy hazafi ravatalát 1894-ben hétfalusiak kezemunkája díszíthette.

*

Kossuth Lajos halálának századik évfordulóján 1902-ben Brassóban és Hétfaluban is rendeztek Kossuth-ünnepségeket.

1906-ban a bácsfalusi születésű Istók János szobrászművész Budapestről felajánlja, hogy díjtalanul megmintázza gipszbe a nagy szabadságharcost, hogy a készítendő szobrot a Csernátfalu főterén álló honvéd emlékműre helyezzék majd.

1906. január 30-án alakuló ülést tartott a kaszinó termében a Kossuth szobor-bizottság.

Hogy miért nem készült el soha az akkor tervezett szobor, arról ma már senki sem tud s azt is csak a Hétfalu egyik 1908-as számában olvashatjuk, hogy Négyfalu jelenlegi főterét, melyet akkor a csángó szobor díszített, rövid ideig Kossuth-térnek hívták: „ A főtéren, a Kossuth-téren egy zöld gallyakkal fedett sátorban Lukács Irén, Simon Anna, Borcsa Bodolai Sári a felnőttek számára 20 fillér ár mellett bort, málnaszörpöt árult, feketekávét, gyümölcsöt; a gyermekeknek édességet." A gyermeknap szervezője Sipos Jánosné Bereczki Anna volt.

1908-ban és a körülötte lévő években a bácsfalusi, türkösi és csernátfalusi gyermekek a fák és a madarak napját a Kossuth-ligetben tartották. Ez a csodálatos és félreeső hely a kilencszázas évek első három tizedében a hétfalusiak kedvenc majális-helye volt.

*

A 19-20. századfordulón több volt honvéd kapott rendszeres állami támogatást, melyet Kossuth-nagydíjnak is neveztek. Hosszúfaluban Szabó József e pénzből házat épített, mely ma is áll.

A Kossuth-dalok is éltették a nagy szónok emlékét Brassó vidékén is. Brassóban 1893. március 15-én a tanulók Kossuth Lajos azt üzente című dallal járták be az utcákat. Moór Gyula főesperes dr. Vajda Gábor lakásáig, a Brassó szerkesztősége, a főreáliskola, a kereskedelmi akadémia, a római katolikus főgimnázium , a magyar kaszinó, a magyar polgári kör képviselői előtt a Himnuszt és a Szózatot énekelték.

Az 1950-70-es időközben nem volt ajánlatos még félhangosan sem énekelni a Kossuth-dalokat. Nem egy ifjat s nótáskedvű férfit fenyítettek meg amiatt, hogy nem tartotta be ezt a nemhivatalos ajánlást.

1990 március 15-ike óta az ünnepi megemlékezések hangulatának egyik meghatározója Hétfaluban a fúvószenekar játszotta Kossuth-nóta.

Egy 1995-ben végzett felmérés szerint Hétfaluban a megkérdezett 854 személyből 17-nek volt a tulajdonában Kossuthot is ábrázoló különféle szabadságharcos témájú sokszorosított lenyomat. Még ekkor is voltak, akik nem merték falra akasztani az évtizedekig padláson rejtegetett képeket. A tiltás felértékelte ezeket, s a tulajdonos családok büszkén őrzik őket.

Mindez sajátosan élteti a hétfalusiak Kossuth-képét. E képet az időnként változó árnyalatok mellett az jellemzi, hogy élményszerűen vésődik a közösség emlékezetébe.

*

S végül Koós Ferenc tanfelügyelői visszaemlékezéseiből egy kedves Kossuth (Koós) anekdota:

Hogy lett belőlem két-három percig Kossuth Lajos?

Barcaújfaluban voltam vizsgálaton a III. vegyes osztályban. A gyermekek a megye földrajzából értelmesen felelgettek. Még azt is tudták, hogy ki a megye főispánja, alispánja, a járás főszolgabírója. „Hát én ki vagyok, hogy hívnak engem?" – kérdeztem az egyik fiútól. Erre nem bírt felelni, de felugrott az egyik padból egy virgonc fiúcska, s így kiáltott: „Tudom én!" „No halljuk, hogy hívnak engem?" – mondtam a bátor fiúnak. „Kossuth Lajosnak!" kiáltotta amint a torkán kifért, de lett erre aztán rengeteg nevetés a hallgatók között. A fiú is örvendett, hogy eltalálta a nevem. „Fiam, én annyira nem vittem, az én nevem nem Kossuth, hanem csak Koós."

Egy honvéd Mester emlékezete Krizbán

Itt Krizbán mindenki mint Mester ismerte őt. De neki a neve, az eredeti neve Demeter Károly volt. A Szemerjai nevet, én azt hittem, hogy mint bujdosó vette fel azért, mert a Szentgyörgy melletti Szemerjáról származik. Közben utánanéztem én, mert ezekből a kombájn-jövedelmekből ajánlották nekem a hívek, hogy a sírját fedjük le egy betonlepellel... Tavaly lett kész, erre a 150 éves évfordulóra, e március 15-i évfordulóra ... Akkor aztán én véletlenül, valami ismeretség révén megszereztem ezt a kivonatot, rájöttem, hogy hol van az a helység, ahol született... Itt írja, de ez a baj, hogy nem Szemerján született.

Szemerjai Károly

B. K.: Akkor ezt fedőnévként vette fel?

Illyés András: Nem.

B.K.: Küküllő vármegye… Magyar…

Illyés András: ... berenye vagy ... berény, Magyarberény. Mert itt azért csinál ő egy kiigazítást, hogy hibásan van írva. Valamit itt lejjebb.

B.K: András kijelentette, hogy meghalt Mike sógora, és hogy halála kijelentésével ennek neje bízta meg. Megeggyeztetik, hogy az elhalt születési helye a fehérvármegyei Kisküküllő és nem Kisküllő... és Magyarberenye. Utánanézünk egy helynévtárban. Megnézem. Erdélyben van, biztos Erdélyben van.

Illyés András: Nos akkor itt van az apja s az anyja. Ezek akkor Demeterek voltak, vagy Szemerjaiak?

B.K.: Szemerjai Demeter. Atyjának család- és utóneve Szemerjai Demeter. Akkor az egyik nevet azért hagyta el, hogy ne üldözzék...

Illyés András: Itt van nekem egy telekkönyvi regiszterem, amelyekbe valamikor mikor vett ő itt földeket, ott úgy szerepel mint Demeter Károly. Utána miután iskolamester lett, mindenfélék, ott már úgy szerepel, hogy Szemerjai Demeter Károly, úgy mint ahogy a sírkőn is ki van írva.

B.K.: Most, mikor azt a lapot öntötték, akkor ünnepség volt?

Illyés András: Volt, volt. Mikor azt...

B.K.: Az egyház szervezte azt az ünnepséget, vagy az RMDSZ?

Illyés András: Közösen. Halottak napja előtt egy jó pár nappal. Teljesen újból van a lap is. Rajta az a mondása neki: „A nép tudja megérteni azt, hogy méltó az ő munkája a jutalomra, s a tanító is tudja megérteni azt, hogy a jövő kor átka vagy áldása fog rajta feküdni hanyag vagy buzgó működéséért.”

B.K.: ’79-ben kinek köszönhetően javították?

Illyés András: László András és Dezső Endre. El van halva mind a kettő. (...) Halottak estéjén is gyertyákat szoktak gyújtani az emlékére…

B.K.: Régebben is?

Illyés András: Igen. Mindig.

B.K.: A két világháború között is?

Illyés András: Nem hiszem... Nem... Nem. Nem tudom én azt.

B.K.: Körülbelül meddig emlékszik vissza?

Illyés András: Én úgy az ’50-es évektől errefelé tudom mondani biztosan. Ennél régebbi adatokat erről nem tudok mondani. Még a sírgondozással sem volt semmi bajunk egy bizonyos ideig. Míg itt a magyar gyerekek létszáma nagyobb volt. A krizbai tanítók, tanítónők mindig gondoskodtak a gyermekekkel mindenről, Halottak Napjára mindig megtakarították a sírt. Aztán mind romlott a helyzet, mind fogytak, elhúzódtak. Jópár évig egy-két asszony gondjára maradt. Aztán javasolták ezek, hogy oldjuk meg úgy, hogy ne legyen gond.

B.K.: ’79-ben, mikor megújították, a templomban volt valami ünnepség?

Illyés András: Nem… Nem…

Illyésné: Most melyik évben volt, hogy jöttek ide Apácáról s mentek együtt tovább.

Illyés András: Igen, akkor jártak ki a sírnál. Apácáról jöttek ide…

B.K.: A 150. évfordulóra szervezett barcasági zarándoklatkor hogyan él a faluban a mester emléke? Csak úgy tartják számon mint volt iskolamester, vagy úgy is mint honvéd századosként?

Illyés András: Úgy tartják számon… bújdosó honvédként.

B.K.: Arról valamit tudnak-e, hogy kinek köszönhetően tudott itt megtelepedni, megmaradni?

Illyés András: Kérem szépen ő Fóris Márton, akkori evangélikus pap közbenjárására hívódott meg. Addig ő volt az iskola mestere. Miután idekerült Szemerjai, addig biztos elvégezte az iskolákat, vagy amiket kellett és ő lett a pap, Szemerjai pedig iskolamester. Ezalatt az idő alatt 1852-54 között épült a templom, 1858-ban épült a papilak 1872-ben épült az iskola. Ez mind annak a két személynek az aktivitása alatt történt.

B.K.: Maradt-e arcképe, fényképe?

Illyés András: Nem tudok róla.

Annyit tudok róla még, tudniillik itt lakott a szomszédban. Itt akkor 147 szám volt, s ő a 148 alatt lakott. Édesapámtól tudom, hogy akármikor beteg volt, idősebb korában ezelőtt voltak ilyen kárászruhák, mindig ilyent vett magára, olyannal járt, ez volt a szokása a mesternek, nem kabátban, hanem mindig egy olyan izét vett magára.

B.K.: Az ő tárgyaiból az egyházközség nem őriz semmit? Könyvet, esetleg íratot?

Illyés András: Az iskola igen. Szabó Zoltán iskolaigazgató. Ő mindent átad majd az egyháznak.

B.K.: Számontart-e arról valamit a falu, hogy ki volt innen ’48-as honvéd?

Illyés András: Igen, de nem sokat. Hát ilyen Mózes Márton félék. De már a leszármazottakból sem igen élnek.

(A beszélgetés 2000 tavaszán készült)

*

Emlékezzünk régiekről

Szegény magyar nemzetnek nem volt elég ellensége itt benn a hazában, meg kellett ismerkednünk észak harcedzett fiaival is. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszó az Olt vizén innen a Barcaságon idegen hang volt, édesebben hangzott itt „Für Fürst und Vaterland" és az „union" szó visszafelé olvasva „noi nu".

1849. február 2-ika nevezetes nap Brassómegye történetében. Akkor vonultak be első ízben a felkelők által meghívott s várva-várt muszkák harsogó zeneszóval a tömösi szoroson, zeneszóval mondom, nem mint a másod izben betöréskor, junius 19-én, mikor is magyar és muszka ágyuszó rengettette meg Nagykőhavas és Keresztényhavas ormait. Brassó városa kis Moszkva városhoz hasonlít, de csak másfél havi rövid időre, mert egy próba csata után a székelyekkel Szentpéter és Hermány mezején, be sem várva a Szeben felől jövő magyar hadsereget, kénytelenek voltak új vendégeink meghátrálni és iszonyú hidegben visszavonulni Oláhországba. Honvédeink elbeszélése szerint oly nagy hideg volt, hogy még a golyó is megfagyott a levegőben. Ily csattogó hidegben a Homoród vize partján vastag hóban állva hallgattuk Újfalu délnyugati oldalán az osztrák és magyar hadsereg feketehalmi csatázását, melyben honvédeink lettek győztesek.

Kelemen György, menekülés közben halt meg.

E csata előtt néhány nappal muszka katonák voltak Höltövényben kémszemlére kiküldve s itt értesültek a magyar hadsereg közeledéséről. Újfalut Lácsa felkelő oláh vezér 400 lándzsással lepte meg, csak annyiban okoztak kárt a községnek, hogy a számukra levágott ökör húsát nem ették meg, mert böjtöltek. Lácsa azon hírre, hogy a székelyek betörni szándékoznak Hidvégnél a Barcaságba, máshová vonult innen. Egy este két oláh katona pecsétes levelet hoz Vledény felől Lácsának, de nem találván itt, késő éjfélig mulattak oláh kéntor rokonuknál s a sötét éjben hazatérve Szúnyogszeg felé mindketten kilövik fegyverüket a mezőn az újfalusi csererdő szélénél, nem tudva, hogy Höltövényből jött muszka lovasság vonul fel Újfalu utcáján. A kozákok, tartva a magyarok támadásától, gyors ügetésben visszavonultak Höltövénybe s jelentést tettek parancsnokuknak. Alig virradt meg, én mint jegyzé és Sánta Márton mint bíró, igazolás végett Höltövénybe idéztettünk. A szász templomon alól belépő két őrt álló katona közt a tágas udvarra, egy csinos, sugár termetű adjutáns megtudva kilétünket, bevezetett egy hátsó szobában kis asztalka mellett ülő és kiterített térképre néző termetes tiszt elébe. A parancsnok igen kemény hangon mondott beszédét németül tolmácsolta az adjutáns, értésünkre adva, miszerint az újfalusi magyarok rálőttek a kiküldött kozákokra. Ezt én tolmácsoltam a bírónak magyarul, mire a politikákban járatlan így felelt magyarul: „Kérem szépen az urakat, az nem igaz, az hazugság, mert mi nem szoktunk senkit megtámadni, kivált katonaságot." Jaj szegény Trincsen Márton (a bíró más neve), ha én ezt németre s az adjutáns muszka nyelvére fordítom, mi lesz velünk! Én ezt így tolmácsoltam németül az adjutánsnak: „múlt éjjel két idegen oláh katona Szúnyogszeg felé menve lőtte ki fegyverét” stb.

A parancsnok halva védekezésünket, felugrik asztalától s rámutatva a térképre, haragosan kiáltja: „Neudorf"! néhányszor asztalára ütve hatalmas öklével.

Szerencsés ötlet volt tőlem, hogy a két oláh katona elővezetését megígértem. Rögtön távoztunk a két lövöldöző keresésére Szúnyogszeg és Vledénybe, de ott annyi mindenféle katonaság járt, hogy az elöljárók nem tudtak útbaigazítani. Leverten közeledtünk haza falé, mondogatva magunkban: „Öröködbe Uram, pogányok jöttenek". Főbelövéstől nem féltünk, de igen a muszka kancsukától, az ólmos korbácstól, mely felér egy fél halállal. Tanúink erre négy bíró: Gocsman Mihály Bácsfaluból, Maroti István Türkösből, Kis Jakab János Csernátfaluból, Bacsó Mihály Hosszúfaluból, kiknek jajkiáltásán még az érzéketlen fák is sajnálkozhattak Tömösön. Nagy volt rettegésünk, de még nagyobb örömünk, midőn azon hírrel jött előnkbe egy újfalusi polgár, hogy a muszkák ott hagyták Höltövényt és hamarosan viszszatértek Brassóba.

Visszavonulásuk okát csak másnap tudtuk meg.

A reggeli templomozást végezve, így szól hozzám lelkészem Köpe János a 80 éves derék hazafi: „Édes öcsém uram, csak addig szeretnék élni, lám mi lesz a szegény magyar nemzetből!” Eközben szokatlan zajt hallok a csendes utcán s egy két perc alatt a papi lak előtt terem 18 magyar huszár s azon örvendetes hírrel lepnek meg, hogy a magyar hadsereg ma be fogja venni Brassó városát. E hírre még az újfalusi fazekak is táncoltak az égető kemencében! Ha jól értesültem Kiss Sándor huszár ezredes a papi házban irt levelet átadta két huszárnak, kik visszatértek Vledény felé s már zúgtak az ágyuk s ropogtak a puskák. Alig vonultak ki a faluból a huszárok, valami hat svaloser száguldott be Újfaluba, de nem merészeltek a mezőre kimenni és a huszárokkal megmérkőzni. Ezek is ott hagyták Höltövényt, mint a muszkák s a Barcaság meghódolt az annyit gyalázott magyar haderőnek. Csak azt sajnálom, hogy nem irhatok semmit honvédtisztjeinknek Brassóban tartott fényes báljáról, mely tanúja volt a szász kisasszonyok hazaszeretetének.

Igen szép alkalma volt a fegyveres szász fiatalságnak kibékülni a sorssal és békés kezet nyújtani a magyarnak. Fájdalom nem hajoltak meg, az osztrák haddal kimentek Romániába és Cserneken kérvényt nyújtottak be Lüdersz orosz tábornoknak, engedné őket az orosz sereg élére állani, had’ vernék ők ki a rebellis magyarokat a hazából. De ebből nem kellett gálickő! Az oroszok betörtek ugyan másodszor is Tömösön s ma szász testvéreink is elmondhatják velünk magyarokkal együtt: „Öröködbe uram pogányok jöttenek"! Bár sohse jöttek volna!

Bodola és Türkös 1848-as titkaiból

1848 nyarán a Barcaságon kegyetlenül pusztított a kolera. Bodolán is sokan haltak meg "kolera nyavalyába", az év júliusában László József (az akkori bodolai Oskola Mester) két éves Karolina nevezetű leánykája is.

1848 november utolsó harmadának váratlan barcasági hadmozgatása érintették a térség nagy részét s a császárpártiak azon törekvésén alapult, hogy átvegyék a székelyektől az egyik fontos határmenti átkelőhely, a Bodzai szoros katonai felügyeletét.

November 23-án Bodzára vonult Stráva százados egy gyalogos és lovas önkéntesekkel kiegészülő román határőrszakasszal. Bodolán átvonulva magukkal kényszerítettek felfegyverzett bodolai románokat és magyarokat is. Ez a magyarok számára keserű kényszer-kivonulás többük számára tragikusan végződött.

Olvassuk erről a bodolai ev. ref. egyházközség 1834-1875 közötti időszakra vonatkozó anyakönyvét: "a Bodolai Magyarok és Oláhok felparancsoltatván a Bodzára a Székelyek helyeinek elfoglalására, a többiek között id. Dudás József is felmenvén a székelyek által megöletett, mely mián meg is halt. A Bodzán temettetett el. (…) Egy Oláh csoport Bodolára jövén az Oláhok is hatalommal kiparancsoltattak, hogy a Bodzára csatára a székelyek helyére menjenek. El is menvén nagy romlása esett az Oláh csapatnak, kik a Magyarokat akarták pusztítani s öldösni, de megfordult a koczka, a székelek verték széllyel az Oláhokat s halott lövést kapott Krizbai János is, mely mián meghalódott 8-ik Decembris és eltemettetett 9-ik Decembris."

December közepén "az Oláhok és Szászok a Magyarok romlására, pusztulására fölkerekedvén itten Bodolára a Béldi Albert és István Urak udvari birtokaikot, házi bútoraikot, gabonaosztáskor Pinczéjeket, Marhájokat feldúlván az hétfalusi és Brassó Bolgárszegi Oláhokkal elhordatták, pusztították. Hírét vévén a Székel atyafiak Nyénbe, Bodolára és Hétfaluba kiszállottak katonai erővel, magok mellé vévén a Hétfaluk lakóit, embereit, mint nemzeti örökös bikfalvi születésű Sárosi Ferenc százados vezérlete alatt."

Ugyanúgy sodródott Bodola a decemberi eseményekbe, vérengzésbe, mint Hétfalu, csak ott pár nappal a hétfalusi Véres Karácsony előtt tetőzött a magyarellenes hangulat.

"17-ik Decembris: Barta György 19 éves ifjú legény meglövetett, úgy Farkas György 29 éves nős ember és Tar Mihály 22 éves. Mindhárman temettettek 18-ik Decembris.

18 Decembris: Ugyan meglövetett Veres György ifjú 8 éves korában, Veres János fia, mely mián meghalódván, temettetett 19-ik Decembris."

Ezeket kiegészítjük a türkösi római katolikus plébánia 1848-as vonatkozású adataival:

Virág Katalin 40 éves bodolai cigánynő "nem élhetett a zenebona miatt, minden szertartás nélkül temettetett el a falusiak által Bodolán." És Farkas József római katolikus bodolai napszámos, valamint Dudás János 27 éves római katolikus bodolai napszámos. "Mint nemzetőrök és önkéntes honvédek kiparancsoltatva többedmagukkal Tatrangra átmentek a zenebonás oláhokat elfogni, hol is ezek ketten a népfölkelés alkalmával azon zenebona következtében ölettek."

E kilenc bodolai ugyanannak a magyar szabadságkövetelő folyamatnak volt az áldozata, mint az 53 + 235 hétfalusi.

Ezek a szűkszavú anyakönyvi bejegyzések események és szereplők viszonyáról is árulkodnak sőt lejegyzőjükről is felfednek titkokat. A bodolai "krónikás" inkább tragikusan szemléli az eseményeket, a türkösi lelkesen. "Éljen a Szabadság, Jog-egyenlőség, a szabaddá lett hazánkban!!!! Éljen a Magyar!! Áldás, Béke s Egyesség a Hazaiak között!!". Mindkettő egyértelműen együtt érez az áldozatokkal. A bodolai szövegíró kötelességének érzi indokolni, hogy a halálba torkolló cselekedetet az áldozat kényszer hatására kezdte. A türkösi szövegben a gyilkos lázadást következetesen zenebonának nevezi a tollforgató. Nehezebben értelmezhető az olvasó számára a türkösi, árulók kivégzésére vonatkozó bejegyzés. Eszerint Vánczel János 40 éves bodolai születésű, brassói kőműves és Imre Miklós 40 éves brassói születésű, hosszúfalusi darabont 1848 dec. 10-én "mind a ketten kemény vád és nehéz gyanú alá esvén elfogattak és itten őrködő hadak előcsapatainak parancsnoka rendeletéből és haditörvényszék döntése alapján rögtönítélet által kivégeztettek Türkösön." Ki minősítette árulóknak őket, az akkor Brassót uraló császáriak, vagy az ekkor már hétfalusi magyar testvéreik védelmére többször idevonuló székely szabadságharcos alakulatok? Én a sorok között olvasva s az események forgatagát ismerve úgy gondolom, hogy a császáriak ítélték el őket. Eszerint meg nevük a többi hős neve mellé kell hogy kerüljön.

Hochbauer Gyula