A tatrangi nemes gyülekezetnek
nevezetes napja volt az 1940. év
szeptember 28-a. Érdemben gazdag
lelkipásztora: Szórády
Lajos, a brassói magyar evangélikus
egyházmegye tiszteletbeli főesperese
ekkor érkezett el áldásos
működésének ötvenedik
évfordulójához.
Az emlékezetes évfordulót
nem hagyhatjuk minden nyom nélkül
tovaszállani. Az Evangélikus Élet
Naptára olvasói révén
minél szélesebb körben ismertté
óhajtjuk tenni azt az áldásokban
gazdag életet és törhetetlen
munkát, amelynek e köztiszteletben
álló kedves testvérünk
mindig hordozója volt.
Szórády Lajos 1867.
június 22-én született Kis-Tatán.
Középiskolai tanulmányait Sopronban
végezte, ugyancsak itt volt teológus
is. Sopron után kétévi németországi
tanulmányút következett, hogy
jeles külföldi egyetemeken gazdagítsa
teológiai tudását. Tanulmányainak
befejezése után 1890. szeptember
28-án, tehát ötven évvel
ezelőtt avatta lelkésszé Sopronban
a nagymúltú Dunántúli
evangélikus egyházkerület akkori
püspöke, Karsay Sándor.
Lelkésszé avatása
után segédlelkészként
működött Gyurón, Alsóbükkön
és Czell-Dömölkön. Innen
hívta meg egyhangú lelkesedéssel
pásztorának a zajzoni gyülekezet,
hol hivatalát 1893. június 2-án
foglalta el. Az 1899. év október
1-én a népes tatrangi gyülekezetben
iktatják be s azóta megszakítás
nélkül itt működik, mind
az Úr szőlőjének fáradhatatlan
munkása. Lelkészi munkásságának
oroszlánrésze tehát a brassói
magyar evangélikus egyházmegye területére
esik. Pár év kivételével
itt töltötte el áldásos
tevékenységben azt az ötven
esztendőt, amellyel eddig megajándékozta
őt a kegyelem Istene.
E hosszú idő alatt az
egyházi és társadalmi munkából
oly bőven kivette részét, hogy
annak számbavételekor minden szerénysége
ellenére is hódolattal kell meghajtanunk
előtte az elismerés zászlaját.
Több cikluson keresztül tanügyi
esperes volt, majd 1919-ben egyhangúlag
főesperessé választották,
mert a nagy összeomlás utáni
időkben mindenki benne látta azt az
erőskezű és tapasztalatokban
gazdag vezért, aki a romok közül
meg tudja menteni a magyar evangélikus
egyházak kallódó erkölcsi
és anyagi értékeit.
Szórády Lajos híven
meg is felelt a reménységek és
váradalmak feléje néző
sokaságának. Nagy része van
abban, hogy a magyarországi egyetemes evangélikus
egyház testéről leszakadt erdélyi
egyházközségek törvényes
szervezetbe tömörülhettek és
sajátos vallási életüket
fenntarthatták, gyakorolhatták és
tovább fejleszthették. Lázas
szorgalommal szervezte meg az evangélikus
hit és hagyomány védőbástyáit
és megvetette alapját az egyházi
tisztségviselők nyugdíjintézményének.
Minden munkájában a nagy apostolnak,
Pálnak, iránymutató szavait
tartotta szem előtt: "Én úgy
futok, nem mint bizonytalanra, úgy viaskodom,
mint aki nem levegőt vagdos, hanem megsanyargatom
testemet és szolgává teszem,
hogy míg másoknak prédikálok,
magam valami módon méltatlanná
ne legyek." (I. Kor, 9:26-27)
Munkájában nemes törekvéseit
mégis nem egyszer félreértették.
Ez legyen neki emlékeztető arra, hogy
a lelkészi pálya tövisekkel
jár. A töviseket húzza ki szívéből
és felejtse el. Az elismerés virágait
ellenben fűzze csokorba és tartsa
meg élete végéig. Öregségének
derűs napjaiban legyen mindig kedves alkalom
az emlékezésre. Mi pedig azt kívánjuk,
hogy a nemes szolgálatban eltöltött
ötven esztendőn legyen Istennek gazdag
áldása s szívünkben
azzal a hő fohásszal szállunk
az egek Urához, hogy sok-sok esztendőn
keresztül tegye áldottá kedves
testvérünknek közöttünk
való munkásságát.
Bíró László
- Evangélikus Élet Naptára,
1941. |
