Hétfalu honlapja

Gyámintézet

Ösztöndíjak világában élünk. Az egyetemisták ösztöndíjkérvényeket nyújtanak be a titkárságra, az Illyés Közalapítványhoz, az Apáczaihoz fordulnak a civil szervezetek, mindenki ösztöndíjak, pályázatok után kutat, hogy a tanulmányaihoz szükséges tejet s kiflit fedezze, hogy minél jobb és tehetősebb iskolákba tudjon járni. Ez vajon a modern kor szüleménye vagy régen is így volt?

Hétfaluban bizonyosan. Mégpedig a Hétfalusi Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Gyámintézet jóvoltából. Gyámintézetünk 1885-ben alakult, 50 éven keresztül, 1935-ig folyamatosan működött, majd kisebb megszakításokkal átvészelte a második világháborút, az 1948-as államosításig.

A gyámintézet a brassói egyházmegyének az egyik legrégibb és legszívesebben dédelgetett szeretetintézménye volt.

Az alapító atyák közül kimagaslott Mihály Károly lelkész, az egyesület első elnöke, az utolsó vezetők közül pedig a Dávid Károly lelkész és Bálint András világi elnök, akik a Trianon utáni nehéz, viharos időkben kormányozták az intézet hajóját.

Az egyesület elnökei – az alapítók célkitűzéseinek szem előtt tartásával – a tanuló ifjúság rendszeres segélyezésével siettek azt a jövőt építeni, amelyre az önállóvá lett magyar esperességnek nagy szüksége volt. A téli vándorgyűlésein és a Péter-Pál-napi közgyűlésein biztatott, hűségre nevelt, lelkesített, a közöny, egykedvűség, nemtörődömség fátylát hasogatta, az ifjúságnak irányt szabott, utat mutatott. Segélyeivel gondokat űzött, könnyeket törölt. Az a 3600 békebeli korona, s a 329 160 lej, amelyet segélyezésre összegyűjtött és kiosztott 50 év alatt, sokszor segített ott, ahol a legnagyobb szűkség volt, s a gyámintézet méltón teljesítette be az evangélikus egyház tanítását: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét."

A gyámintézet céljai között kiemelt helyen szerepelt nemzeti kultúránk védelme, szociális haladásunk fejlesztése, a felekezeti iskolák fenntartása, az ifjúság nevelése és segítése.

Az 1935. június 30-i jubileumi közgyűlés jegyzőkönyvéből tudhatjuk meg a gyámintézet történetét. Az ötven évet ünneplő jubileumi istentiszteleten Bíró László, Szórády Lajos és Sipor András esperesek szolgáltak. A díszközgyűlésen, amelyen egész Hétfalu és Brassó, valamint Bukarest is képviseltette magát, Bálint András és Dávid Károly elnökök tartalmas beszédben mutattak rá a gyámintézet jelentőségére és eddigi munkájára.

A gyámintézet 1885. április 10-én alakult meg Mihályi Károly lelkész (egyházi elnök), Szmik Gábor főerdész (világi elnök) elnöklete mellett. 1935-ig egyházi elnökök voltak: 1885–1891: Mihályi Károly, 1891–1916: Kiss Árpád, 1917–1919: Kiss Béla, 1922–1935: Dávid Károly lelkészek; világi elnökök: 1885–1891: Szmik Gábor, 1891–1895: Gödri János ügyvéd, 1899–1904: Rombauer Emil, 1904–1905: Sánek András, 1905–1919: Grósz Frigyes, 1919–1923: Barcsa Ákos, 1923-1935: Bálint András.

Az ötven év alatt összegyűjtött, fent említett összeg így oszlott meg: bácsfalusi, tatrangi egyház 3000-3000 lej; csernátfalusi egyház 4000 lej; a többit kiváló tanulók és tanítók segélyezésére fordították: Jónás László 3000, Mezei Sándor 1500 lej (teológusok), Magdó András 1000, Simon András 500, Papp Sándor 1000 (tanítók), Köpe János, Berinkey Kornél, Masznyik Gyula, Papp László 1000-1000 lej (egyetemi hallgatók), Partin István, Jakab Mihály, Mezei Sándor, Bálint Mihály 500-500 lej.

A gyámintézet ösztöndíjasai közül kiemelkedett Jakab András szobrászművész, bácsfalusi evangélikus harangozó fia. A brassói faipari iskolában tűnt fel tehetsége, s mint jó tanuló, sokat ígérő fiút az evangélikus gyámintézet segítette tanulmányainak folytatásában. A gyámintézet szerény támogatásával jutott Bukarestbe, ahol elvégezte a képzőművészeti főiskolát. Képzőművészeti tanulmányainak elvégzése és a rajztanári oklevél megszerzése után mégis kimódolta magának, hogy külföldi tanulmányútra menjen. Budapesten dolgozott s ottani illetékes körök nemcsak hogy igazolták a bukaresti művészkörökben róla kialakult jó véleményt, hanem lehetővé tették számára, hogy néhány hónapot Olaszországban is eltöltsön. Megerősödve és kiszélesedett látókörrel érkezett vissza Bukarestbe. Dolgozott, kiállításokon vett részt, pályamunkákat készített, fel is mutatott gyönyörű eredményeket. Megházasodott, s új családi viszonyai kissé eltávolították a magyar élettől. Műtermet rendezett be a takaros kis villában, ami felesége hozománya volt. S megkezdődött számára a szabad művész küzdelmes élete. 32 éves korában halt meg, egy félreértés következtében. Villájába albérlőt fogadott, s nem sejtette, hogy bérlője Cristescu tanár, a legionáriusok hét éve keresett vezére. 1939. január 27-én éjjel a rendőrség rövid kézitusa után agyonlőtte Cristescut, Jakab Andrást pedig letartóztatták. A vizsgálati fogság megviselte legyengült szervezetét, és február 13-án elhunyt.

Kovács Lehel István