Szép
irodalmi tehetségéről ismert
költőnk Zajzoni István földi
része május 16-án vitetett
a brassói temetkezési helyre.
Zajzoni Brassó közelében
született és e város szász
tanintézetében nyeré első
iskoláztatását. Derék
tanárai még most is emlékeznek
a lángeszű tanítványra;
elottük a korán kimúlt költő
emléke felejthetetlen marad!
Még tanuló éveiben
ismerém Zajzonit, midőn egy kis székely
bicskával a brassói Cenk alatti
fákba verseket faragcsált, miért
már jókor a tanuló ifjúság
"poétának" nevezte el!
Midőn Zajzoni később visszajött
megint e helyre s látta a már behegedt
fákon költőségének
első kísérleteit, nem birá
elfojtani könnyeit. Még egyszer nyugalom
poraira!
Alföld (Arad) - 1862. Május
21. szerda, 117. szám.
Zajzoni Rab István síremléke
a zajzoni temetőben.
"Nemzete s neve rab vala,
de szabad a lelke és dala."
+ (Halálozás)
Az "Alföld"-ből értesültünk,
hogy egyik szép tehetségű fiatal
költőnk, Zajzoni (Rab István),
lapunknak is egyik munkatársa, Brassóban
meghalt. Temetése folyó hó
16-án volt. Áldás és
béke a sokat szenvedett, korán elhunyt
költő sírjára!
Rab István emlékére
*)
(+ május 14-én)
Végre a halálban leltél
Csöndes nyugodalmat,
Panasszal telt szegény szíved
Mindörökre hallgat.
De a szörnyu hallgatásban
Véghetetlen vád van;
Ifjú költő!
Ínség, nyomor
Üldözött hazádban.
Oh! hogy nálunk a dalnokot
Az Isten megverte!
Úgy kell neki bolyongani
Rongy koldusként szerte,
Minden új nap bús lelkére
Újabb újabb kint hoz,
Utoljára odafordul
A jótevő sírhoz:
"Hazám földje, megáldott
föld,
Fogadj kebeledbe,
Megtört szívem, megtört
lantom,
S ezt a rongyot fedd be;
E rogy dalaim jutalma,
Azért büszkén hordtam,
Oh! hiszen én ifjú költő
Büszke koldus voltam,
Nem alhattam lágy kezektől,
Megsimított párnán,
Meleg étel, vidám ebéd
Nagyon ritkán várt rám,
De nem kértem soha, soha!
Ím most kérek tőled:
Add át örök nyugalomra
Add egy ölnyi földed."
Egyszer kértél: egy kis
földet,
Íme meg is kaptad,
Panasszal telt szegény szíved
Mindörökre hallgat.
De a szörnyű hallgatásban
Véghetetlen vád van;
"Ifjú költő nem
egyedül
Szenvedtél hazádban."
Szabados
*) Írói nevén
Zajzoni.
Vasárnapi Újság
(Pest) - 1862. június 1. IX. évfolyam,
22. szám.
Zajzoni sírján
Demeter Sándortól
Sírkövedre hajtom könnybe
fürdött arcom,
Fáj, hogy oly korán kell sorsodat
siratnom
Szegény jó barátom!
Dicsőségért tolünk
a világba mentél
S nem azt, - nyugvó helyül csak
egy sírt sem nyertél
Künn a nagyvilágon.
Úgy marasztott minden: ne hagyj
ide minket,
Boldog gyermekséged hívogatva
intett:
Ne menj el, ne menj el!
Kért a munkás férfi
önbecsérzetében,
Piruló leányka rózsával
kezében
S szemeiben könnyel.
Marasztott a bércek szabad levegője,
A patak mely játszani lefut a mezőre,
S az Isten házában
Megszokott helyed, mit annyira szerettél,
S mit üresen hagytunk, mióta
elmentél, -
Téged visszavárva.
Hasztalan! A dicsvágy szenvedélye
ragadt;
Szülőfölded s ifjú
társid elhagytad
S mentél a világba.
Világítni vágytál
s szíved égetéd el,
Győzni és - elbukál kínos
vérzéssel,
Meddő birkózásba.
Mint halálra fáradt fecske
visszatértél,
Elhagyott hazádtól nyugvó
helyet kértél…
Csendes síri ágyat.
Zúzott szíved még csak
ez egy vágyat bírta,
S régi jó barátid,
mi fektettünk sírba,
Beteljesült vágyad.
Zeng fölötted még a gyászdalok
visszhangja
Bérci szellő s a völgy
susogó patakja
Látogatják álmod.
S miért szíved annyi szenvedések
vívták,
Hétfalu leányi babérral
borítják
Egyszerű fejfádat.
Családi Kör (Pest)
- 1862. augusztus 17. vasárnap, III. évfolyam,
33. szám.
Sohse lesz nagyvezér abból,
Kinek nincsen ellensége;
A láng eszet, láng szellemet,
Megöli a lusta béke.
Nagyvezér akarok lenni,
Ellenségeim bőven vannak;
Hadd folyjon hát, hadd zúgjon
hát
Mennydörgése a két
hadnak.
Ha nem győzök, azt az egyet
Tudom, hogy dicsőn esem el,
Ülhetek is diadalmat
Az én leszabott fejemmel.
Ha győzök, s ti meghódoltok;
Én fejenként fölaggatlak;
De ha dicsőn elvérzetek,
Könnyeimmel megsiratlak!
* * *
Nem lett belőle nagyvezér;
és sohasem hódoltak meg neki ellenségei.
Dicsősége is halála után
jött. Mikor neve általánosan
ismertté lett, már ő akkor
a sírban pihent. Gyorsan élt: mert
kevés ideje volt. A lobogó szenvedélyek,
a nagy tettek utáni égő vágy,
mely minden lépten kitör belőle,
ebben a korban, hol az egész nemzet abszolút
tétlenségre volt kárhoztatva,
természetszerűen kényszeríthették,
hogy lázadó idegeit a teljes kifárasztás
által nyugtassa meg. Ezenkívül
akkor az elnyomott igazságot, költoi
dívat nélkül, sokan borban
keresték. A bor, mely - mint az ópium
és hadzsish - elnyomja a fájó
érzéseket, s a bántó
gondolatokat, sokaknak hazafiúi bánatával
együtt lelkének jobb részét
is eltemette. És bizony elegen voltak,
kik elmondhatták Zajzonival:
Homokon haldokló
Hal vagyok,
Hogy ha váltig bort nem
Ihatok.
Kora végét megérezve,
Zajzoni sokat foglalkozik az elmúlással.
S valami gúnyos humor vonul végig
minden ilyen költeményén. S
az ilyen dalai sejtetik, hogy a könnyelműség
ő nála inkább orvosság,
mintsem betegség. Nem volt szerencsés
ember. Nagyon korán meghalt. Ha ma élne,
ő vezetné be a hazatérő
csángókat, s nem volna nála
ünnepeltebb ember az egész hazában.
De hát csángó költő
volt, s nem csángó földművelő.
Legyen átélt szenvedéseinek
legalább annyi elégtétele,
hogy emléke nincs végkép
elfelejtve.
ifj. Ábrányi
Kornél
Családi Kör - Vasárnap,
1862. május 25. III. évf. 21. szám.
 |
 |
Zajzoni
Rab István szülőháza |
"Itt
született Rab István csángó
költő 1832-ben, meghalt Brassóban
1862-ben. Fényes teremben nem neveltek,
Szegény anya szegény életre
szült. A régi jó idők
elteltek, Hol a világ ily szegényt
is becsült. Emelte a Brassó megyei
magyar tantestület 1887-ben." |
Mátis Bálint zajzoni jegyző
1887. szeptember 14-én kelt naplójegyzése a Zajzoni
Rab István
szülőházán elhelyezett emléktábla leleplezési
ünnepségéről
A tanítói kar élén a tanfelügyelővel
és a lobogókkal. A férfikar elénekelte a Hymnust.
Azután a tanfelügyelő lépett az
emelvényre s egy alkalmi beszédben, mely gonddal
volt elkészítve, kifejté a költő, a csángó
költő, haza és szülőszeretetét és intette
a szülőket gyermekeik tanítatására s az ifjúságot
a példavételre, a szorgalomra serkenté. Zajos
éljenzéssel végződött beszéde. Ezután Végh
nevű brassói tanár lépett az emelvényre, elszavalta
Tinódi keservei című művét Rabnak.
Ezután az ezen alkalomra szervezett
dalkör elénekelte a Rab által költött szöveggel
és itteni rektor Kovács Mihály által szerzett
dallamra Nem az, nem az amit mondanak! el nem
veszett a hon, című darabot. Jól sikerült!
Ezután ismét Végh lépett az emelvényre
s hosszú, de kitűnően előadott prózában felolvasta
Zajzoni Rab István életrajzát a bölcsőtől a koporsóig.
Beszédét nagyon nekem tetszőleg
végezte be a költő ezen szavaival: el nem veszett
a hon! Még ott repül a büszke sas a szikla bérczen
szabadon. (zajos éljen még beszédközben
is!) Ezután Bíró Vincze zajzoni tanító
beszámolt az adakozásokból befolyt pénzekről és
kiadásokról, egyúttal mindenkinek köszönetet mondott
a tanfelügyelőtől a megjelent ünneplő közönségig.
Végre a férfikar elénekelte a Hazádnak rendületlenül-t
és ment mindenki tovább. Megjegyzendő, hogy a
tanfelügyelő beszéde közben leleplezték a márványtáblát
és a költőnek jól sikerült arcképét.
Itt találkoztam Fejér Árpád, nővére
és Nagy Vilma R. a.-val és Csabai Samuval.
Az ünnepély után ebédeltünk, egyet
sétáltunk és haza jövénk. Én részemről át voltam
hatva a nap ünnepélyességét.
Az arckép a községi iskolába helyeztetett
el.
|
|
Istók
János: Zajzoni Rab István |
Jakab András:
Zajzoni Rab István |
A 100 éves évforduló
Véletlenül hallottam nagyapám és
édesapám párbeszédét a Zajzoni Rab István születésének
100 éves évfordulójára tervezett nagyszabású ünnepségről,
előkészületeiről s a sok megrendelésről.
Mi ebben az időben Tatrangon éltünk,
mert szüleimnek ott volt pékségük s üzletük. Hét
éves lehettem, s a Tatrang-Csernátfalu távolság
izgatott: hogyan jussak el én is a Sörkertbe?
A rendelésről csütörtökön halottam.
Pénteken előkészítik és szombaton viszi Pista,
a kenyérkihordó, a stráfszekérrel, vízhatlan ponyva
alatt a sok kenyeret és süteményt nagyapámékhoz
Csernátfaluba. Ezt a napot vártam türelmetlenül.
Szombaton délután fehér kosarakba helyezték a
kenyereket, süteményeket, és minden elő volt készítve
indulásra. Pista elfoglalta helyét a stráfszekér
ülésén, és kinyitották a nagykaput. Ezt a pillanatot
lestem ki én. Kisurrantam az üzletajtón, belopóztam
a ponyva alá és összekucorodtam a szekér jobb-hátsó
sarkában. Lelkem televolt boldogsággal, de a félsz
is uralkodott rajtam, hogy sem Pista, sem szüleim
nem tudnak hollétemről.
Miután elhagytuk a hosszúfalusi
tramváj síneit, folyton lestem, hogy mikor érünk
a Sörkerthez. Ott uccu neki kiugrottam és beszaladtam
a konyhába, ahol megláttam nagyanyámat. Végül
Pista vitte hazafelé a megszökésem hírét szüleimnek,
akik már aggódva kerestek.
A 100 éves emlékünnepség 1938-ban
Vasárnap a virágpompába öltözött
gesztenye fasor, az akácfák illata, a pacsirták
és sárgarigók dala harangozták be a Papp István
Sörkertjében tartandó ünnepet. Körben, a 60 méter
hosszú kerítést is fenyővel s virággirlanddal
díszítették, akárcsak a lampionokat, a színpadot.
Középen fától-fáig, csillag alakban, színes szalagok,
virágfonatok ékesítették a fehér asztalterítőkkel
fedett asztalokkal telt helyszínt.
Ebéd után, két órakor, Bácsfalu
végéből idős nők és lányok díszöltözetben – az
ősi hámosrokolyában és a biedermeier-szabású brokátselyemből
vart tüllcsipkés ujjú ruhákban, de a bogláros
öves kösöntyűs, csepeszes csángó-ruhákban is –
indultak el Csernátfalu felé. A férfiak egy része,
mint rendtartók, lóháton, a többiek gyalog követték
őket. Ahogy végighaladtak az úton, minden faluból
bekapcsolódtak az ott lakók csoportjai. A hosszúfalusiakkal,
és háromfalusiakkal a szobornál találkoztak, ahol
Pataki Feri bácsi fúvószenekara és a tatrangi
fúvószenekar muzsikaszavával ékesítve elindultak
lefelé a Vásárutcán. A háromfalusiak felvirágozott
szekereikkel zárták a sort.
Ezzel a csodálatos színorgiával
és pompával vonultak be a Sörkert vízkővel padolt
udvarába, hogy minden csoport előadhassa a maga
műsorát.
A megszokott szónoklatokat az ünnepelt
verseiből, népdalokból, balladákból, néptáncokból
összeállított műsor követte. Színesen ékesítette
ezt a dalárda előadásai is. A jókedvű majális
hajnalig tartott.
Papp István bemutatta az erdélyi
konyha ínyencségeit.
Rostonsültek, különlegességek sok
változatban. Italok, világos és barna sörök, borok,
pezsgők, limonádék, ásványvizek bő választéka
állt az itallapon. Kürtőskalács, mákos- és dióstekercs,
hagyományos mézespogácsa és vásári pogácsa, csöröge,
fánk és különféle ízes sütemények egészítették
ki a bő étrendet.
Pataki Feri bácsi nyolctagú bandája
biztosította a talpalávalót, s a társaság táncra
perdült. Remekül szórakozott mindenki. A szünetekben
különféle vetélkedők zajlottak.
Ez a rengeteg látnivaló valósággal
megbabonázott, odaszaladtam nagyapámhoz és kértem,
hogy hajoljon le. Csak így tudtam a fülébe súgni,
hogy mennyire boldog vagyok.
Ez a Zajzoni Rab István emlékünnepély
a mai napig él emlékezetemben.
György Papp Margit
Zajzoni Rab István képe
a hosszúfalusi evangélikus tanácsteremben
Zajzoni Rab István
|
|
Zajzoni Rab István
közismert képe |
Zajzoni Rab István
szobra a türkösi
középiskola udvarán -
Szász Benedek István műve |
| |
|
|
|
A Zajzoni-szobor felállítása |
A Zajzoni-szobor leleplezése,
1992 |
|
