A
folyó sem érti beszédem
csonkra égett fekete gyertyákkal
a gyöngyréteken ezüst kéményekre
fészket raknak a nagyfejű felhők
s forró zápor riasztja a
szentté vált tudatlanokat
menekülnék hullámokat
csapó
ostorod elől
látod
ujjbegyed érintésére
porrá válnak a templomok
pálmák kéken vérző
cédrusok alá
már sohasem érünk
a hídról üldözött
madaraknak kiabálok
s a folyó sem érti beszédem
Nyelvünkről
fakadó rózsa
bennünk
mindig összeütközik
az oszlopok talpa és csúcsa
utánad nézek a partról
ahonnan elindultál
kiáltásom félig földbe
ásott oroszlán
s a forró szelek sziszegő füvekkel
bevontak
zöld homok szorításuk helyén
a testem
intek feléd
halakká válnak ujjaim
szempilláim sebből kiálló
fércek
bolyongok esik feketén
reszketek én de nem is én
Kiegyezés
után, előtt
Sütő Andrásnak
JÖNNEK köntösükben a
férfiak
kilépnek a szekrényekből
a falból kiszakad fekete arcuk
göcsből késből csiporból
fűből szarból lesznek
érezni gyilkos vetkőztetésünk
lassú kicsontolásunk
tenyerünkbe csukódik ötágú
pengénk
dobbanásunktól felcsap a föld
hulláma
s szétfoszlik mellünk az üvegszilánkokban
X
X X
képzelt ösvényemen vágtatok
herélt döglött lovammal
szavaim alatt feketedik
nyelvem mint kokojszától
Mit Parancsolsz Édes Gazdám
? ?
orrlikából buborék pattan
számban degenyeg keményedik
s szótlanul de lóhoz nőve
vágtat tova az éber álom
Kékfestõ
felgyülemlenek iszonyú kő
hadai
rovarok vörös patakja
ömlik fülemből
kérgek ingét felveszem
ó megüresedett testünk
fenyőből faragott kosfejeken
égre vésett lovakon vágtatunk:
merre a forrás hol arcodat hagytad?
megfogom kezed
szaladunk
SZALADUNK
minden rönkből paripát faragunk
Egyedül
az éjszakában
Egyedül az éjszakában
mikor
a fájdalom mánusai vadul
vágtatnak a kongó Semmibe
szítani lappangó kínokat
hogy majd emlékek lángjai
lobbanjanak lóhalálban
láthatatlan lápok lüktető
életén keresztül
Ügyetlen lépések viszolygása
és a seholsem levő fal utáni
tapogatózás közben érezni
mint
lágy fövenyen mezítláb
a csiklandozást
Az idegek tánca valahol túl
a falakon az emlékek süket
visszhangja magányosan a fojtó
áldozatra váró éjszakában
Szeretteim
papóm
mellcsontodat marokra fogja a szél
átdöfött testem didergő
szilfaágán
roskadt árok oldalain álmom
meginog
ó papóm magadhoz emeltél
nannyám
fekete billegető
mosta kendőcsücskével
harangokba alvadt
vérző fekhelyem
halott nagyapám
Égő szemmel könnytelenül
Sárga Hulla virág nélkül
Száz torokból száll a
zsolozsma
Szívünk a bús bánat
megfojtja
Szittya seregek poroztak
s ponyvás szekered után
feltörtek a földek
A
gazda és a halál
most már tisztán hallotta
az eldőlő létra suhanását
a villák és gereblyék
koppanását
a csűrből nesztelen kitáruló
kapun
fölfarolt a szekér árnyék
nélkül
az odorból portalan kihányódott
a széna a sarjú
s mind/mind súlytalan
repültek valahová
a marhák lovak bárányok
torz pofákkal TEKINTETTEK vissza
aztán lassan a cserepek mozdultak meg
néma reccsenéssel s erre az
öreg hasán
összefogva gatyáját
kirohant reszkető lábbal az udvarra
s tolvajt kiáltott
Némán
néma állatok
sziklába mártott jézus
tenyerén
mezőkön ily nagy csend
szomorú sárkánya még
nem fészkelt
gyökereid mész markába
zárd
szelek leve csorduljon örökké
merevedő
végeink mályvarózsáiba
Ki Tudhatja A Mi Ölelésünk
Vakságát
Holdfogyatkozás
Vörösfekete csigák menekülnek
harmattal átfont hajadon
X
X X
madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
partjainak
itt tábor volt lópatkónyomok
csontok hamu
rezgő ordítások a levegőben
madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
partjainak
Így
érzem, hogy könnyebb vagy
most már bizakodom is
tetszik tudni mi sohasem láttunk
nekünk nem olyan szörnyű mint
Milyen szépek lehetnek a vetések
bözsike néni bözsike néni
Csóktábla
szűkülnek össze fényeim
féregként fájok föld
belében
partjaimat nem hullámozzák
becsukódnak csontomban a bimbók
nem várnak végeken lelohadt
tüzek
potrohos istenek barlangjaikban
mohón ínyeim közé
ékelődnek
csigákban a kék mécsesek
|