Parasztok
Naphosszat, élethosszat
morzsolva a földet,
megmunkál bennünket,
megtermeljük a bűnbocsánatot
azoknak is, akik nem értik
a hagyma-szalonna-kenyér-életet.
A munka megnyugtat
és kiszolgáltat a múltnak.
Az átok úgy szép,
ahogyan kaptuk,
és már tudjuk:
a nincstelenség öröklődik.
Homlokról bakancsra
gördül az ősi harmat -
önmagunkat ítéltük
erre a vérben forró
átadandó poros kínra,
mely földet, testet
át- és átjár örök
körforgásban.
Ne higgyétek,
nem sirattuk el soha
a megrendezett boldogságot;
nem cseréltünk világnézetet
a műveltebb többséggel,
s nem visszük magunkkal
a soha meg nem élt álmokat.
Pacsirta magas ég alatt
vérünk az örökkévalóságban,
menendő lábunk a barázda
szélen,
sír szélén,
egyikünk másikunk beleszédül,
de meg nem szűnik a sorsunk.
Öreg
ház
Ki-be leng
csend-háló
századot számláló
póktanya
ablaka-ajtaja
térdig az udvara
gerendán a számok
szúvas vájatok
rég lehullt a véső
cserépen az eső
cseppre csepp.
Tisztás
Jobb felén
mint anyajegy
a barna halom.
Csermely régi vágata
középen -
árok, mely őriz
könny-nyomot
a keserű martokon.
Észak szélében
szikla meredély,
mezítelen talppal lép
alatta az árny - lassú ború
mint gond, ha száll
kereken fehérlő
homlokról.
Fenyő foglalatban
névtelen ős arc
nézi arcomat -
mint verejték
harmatja megüli
s még ott remeg egy darabig,
elkísér utamon.
|
