A századfordulón Hétfaluban fuvószenekarok is voltak. Minden falunak külön zenekara volt, legrégebben alakult a bácsfalusi. Bálokon, majálisokon, temetéseken ők zenéltek és ezért fizetést is kaptak. Évente egyszer a fuvószenekar bált rendezett, az összegyűlt pénzösszeget a hangszerek felújítására vagy javítására használták. Jelenleg is van két zenekara Négyfalunak: Bácsfalu és Türkösnek az egyik, Csernátfalunak és Hosszúfalunak a másik. Már csak temetéseken kísérik vagy Halottaknapján zenélnek.

A hosszúfalusi fúvószenekar

A hosszúfalusi fúvószenekart 1945. október 14-én alapította Fábik Márton, Köpe István és Czimbor István. Harminckét tagja volt.

Az említett három személy a módos, cséplőgép-tulajdonos gazdák körébe tartozott. Ők biztosították az anyagi alapot a zenekar számára. Személyenként öt-ötszázezer lejt adományoztak, a hangszerek azonban közel négy és fél millió lejbe kerültek. A hiányzó összeget a hosszúfalusi tűzoltóalakulat gyűjtötte össze a módosabb gazdáktól, akik hajlandók voltak áldozni erre a célra.

A hangszereket Gehon Andrei szász nemzetiségű kapitány, a zenekar első karmestere szerezte be. Ezek a következők voltak: hat Bassflieger, három Althorn, tizenkét Flieger, három klarinét, hét basszustrombita és egy nagyobb. Mindenki karbantartotta a hangszerét, és ha elromlott, a saját pénzén javíttatta meg. Egy Kubát nevű brassói mesterember foglalkozott a hangszerek javításával.

A zenekar második karmestere cseh nemzetiségű volt, Klincska Józsefnek hívták. „Ha nem volt kenyér, próba sem volt” – emlékszik vissza az egyik hajdani zenész. Egy kenyérből állott a karmester fizetése. Annak idején szinte minden háznál sütöttek kenyeret, és a zenekar tagjai sorra vittek egyet-egyet. Ha nem volt jó a termés, és nem volt kenyér, a próba elmaradt. A zenekar alapítói azonban továbbra is anyagi támogatók maradtak.

A próbákat a Török Pista bácsi lakásán tartották. A zenekar tagjai szívesen jártak próbákra. Eleinte egyikük sem értett a zenéhez, de lelkesek voltak. A jelentkezők közül a karmester válogatta ki a tehetségeseket.

Idővel a „zenélés” átöröklődött apáról fiúra, nagyapáról unokára, és továbbadták a hangszereket is.

A harmadik karmester bácsfalusi születésű volt, és Laczkó Mártonnak hívták. A karmesterek közül csak ő játszott együtt a zenekarral. Az előző kettő csak tanított.

A tűzoltók által rendezett majálisokat, ahol a zenekar biztosította a jó hangulatot, a hosszúfalu-alszegi evangélikus temetővel szemben, a Tűzoltókertben tartották. Évente, pünkösd másodnapján szerveztek ilyen ünnepséget, de voltak majálisok más, pontos időponthoz nem kötődő alkalmakkor is. Ezeket az ünnepségeket a kommunista hatóságok betiltották.

A régi tagok közül néhányan meghaltak, és jópár fúvóshely betöltetlen maradt. Így a hangszerekből is elkallódott néhány. Csak temetéseken zenéltek még.

Ezek a régi hangszerek maradtak meg a mai fúvószenekar tagjainál is.

Adatközlők: Dávid Samu, Benedek János (72), Bandi Gyula (78).

Bacsó Ildikó