Népviselet, polgári viselet
 

Népviselet

Hámos rokolya

 

Csángó népviselet

Kösöntyű, hímzett ingújj

Csángó leányok népviseletben, 1930

Csángó ünnepi viselet: gyolcsing, lájbi, alsó szoknya, felső szoknya, kötény, hímzett kézelő, kösöntyű, öv, menyecske szalag, gyökér gyüngy, hozzá illő szalagok.

Bogláros, csattos öv

Szalagok

   
Szalagok Kösöntyű
   
Csepeszek Báránybőr bunda
   
   
   
 
   
   

A XIX. században teljesen fehér színű öltözetben jártak. A férfiak fehér posztóból készült harisnyát viseltek. Fehér kendervászonból, később gyapotból szőtt hosszú ingük volt, gallérját és ujját sárga cérnával himezték ki. Derekukra széles bőrövet, dészűt, tettek, amely leszorította az alácsüngő inget. A dészű a pénz, dohányzóeszközök, a kés tartására szolgált. A XIX. században bocskort viseltek, de később már csak csizmát.

A csángó nők népviseletében olyan darabokat is megtalálhatunk, amelyeket a szászoktól vettek át. A lányok két ágba fonták a hajukat és piros vagy meggyszínű pántlikával kötötték át a fejüket. Nyakukon piros gyöngysorokat viseltek, amelyről egészen a földik csüngtek alá a szalagok. A gyöngysorok száma jelezte a lány vagyoni állapotát.A színes szalagok száma a lány korát jelezte.

A menyecskék a fejüket csepesszel kötötték át, amelyről a kötő hátul hosszan lecsüngött. Hajukat kontyban hordták. A csepeszre kötötték a menyecske-pántlikát, amely fekete színű, élénk virágokkal díszített szalag. Ezt lakodalom után kapja ajándékba a menyecske. Csak két évig hordhatták, azután fekete vagy más színű szalaggal cserélték fel. A lányok ingének gallérja és ujja színes himzésű. A XIX. század végén még hámos rokolyát hordtak, amelynek különös, sajátos szabása volt. A válltól egészen a bokáig érő egybe szabott ruhadarab volt, melyet övvel szorítottak le. A hámos rokolyát felváltotta a földig érő fehér szoknya és a csipke ing. A derékon sárga öveket viseltek. Az övet minél jobban egymásra húzták, hogy ezzel is kiemeljék a lány karcsúságát. A szoknyához fehér vagy színes kötényt kötöttek, felül pedig mellényt hordtak, amely szorosan a testhez simult. Széleit kihímezték. A gazdagabb lánynak vagy menyecskének kösöntyűje is volt, melyet a mellükre akasztottak. A kösöntyű kör alakú ezüstlap, kisebb tányár nagyságú, melyet körben drágakövek díszítettek s domborműhöz hasonlóan a közepe fele kiemelkedett. Középen egy nagyobb drágakővel végződött.

A kösöntyűt és az övet a lány kiöltözéskor kapta. Konfirmáció után a lány kiöltöztetés által válik igazán nagy lánnyá. A kiöltöztetés igazi ünnepnek számít, amit a lány közeli rokonai végeznek. Ekkor teszi fel legelőször a kösöntyűt is.

A fiúk is csak konfirmáció után kezdenek virágcsokrot hordani a kalapjuk mellett, ezzel is jelezve, hogy már nagy legények.

A gyász jele a fekete. A gyászoló lány csak egy fekete szalagot hordott minden ékszer nélkül, így tudatta a közösséggel a fájdalmát.

Csángó leány ünnepi viseletben

Csángó asszony, 1910

   
Csángó asszony Csángó pár
   
Csángó asszony Csángó leány
   
Csángó család Csángó fiatal pár
   
Csernátfalu - Csángó leány és asszony népviseletben Bácsfalu - Csángó menyecske, 1903
   
Bácsfalu - Csángó menyecske urával,1903 Csernátfalu - Csángó leányok patyolat fehér viseletben
   
Csernátfalu - Csángó család Hosszúfalu - Csángó leányok selyem lájbiban koszorút fonnak

 

Csángó babák és csángó női viselet

Csángó nők népviseletben és díszmagyarban

   
Csángó kislány

A hétfalusi csepesz

A hétfalusi csángó viselet tanulmányozása során bukkantam rá a női fejviselet reprezentatív darabjára: a csepeszre.

Mi is valójában a csepesz? A Magyar Néprajzi Lexikon főkötő címszava alapján olyan fejrevaló, amely "csupán asszonyokat megillető, a férjes nőt jelképező fejet borító öltözetdarab (…), melyet a lakodalom éjszakáján először felkontyolt asszony fejére tesznek."

A főkötő minden régi, népi viseletnek tartozéka, és funkciója is ugyanaz, amiben különbözik: a forma, az anyag, a díszítés. A különböző változatok viszont etnikai, földrajzi, társadalmi megkülönböztethetőség függvényei.

A felkutatott néhány darab alapján arra próbáltam feleletet keresni, hogy ezek a hétfalusi csepszek és a rajtuk fellelhető motívumok mennyire tekinthetők archaikusoknak (régies) és egyetemeseknek, hogyan illeszkednek bele az egyetemes - de különösen a magyar - népi kultúra szimbólumvilágába.

A fejviselethez szorosan hozzátartozik a hajviselet is, amely szintén jelentéssel bír. Szorosan összefügg a hagyományokat őrző népnél a lakodalmi szertartásoknak az úgynevezett "felkontyoló" mozzanatával, amikor is a menyasszony haját felkötötték és rátették a főkötőt.

Az asszonyi státust a konty és a hozzá kapcsolódó főkötő jelentette. Az asszonnyá válás szertartásának mozzanataként mindkettővel megjelölték az új asszonyt. Adatközlők tanúsága szerint így történt ez a hétfalusiaknál is: "amikor a menyasszony az oltár előtt állt, akkor két copfba volt a haja. A lakodalomkor, amikor esteledett, és az ajándékokat gyűjtötték össze, akkor a fiatal házaspár félrevonult és a kontyoló asszony bekontyolta a menyasszonyt. Amikor megjelent, már mint menyecske jelent meg. Akkor kontyolták be és tették a főkötőt rá. E nélkül nem mehetett ki többet az utcára."

A haj státusjelző és gyakorlati funkcióján kívül a népi hiedelmek tárgya is volt. Mágikus erőt tulajdonítottak neki, s így bizonyos kultúrák tiltották a haj levágását, mert ebben az egyén megcsonkítását látták. A néphit szerint a női hajnak rontásra alkalmas vonzásereje van, ezért alakult ki az a szigorú erkölcsi szabály, hogy e nélkül nem mehetett ki többé az utcára. S mivel így a fejrevaló a rontástól is védte, mint fontos ruhadarabra nagy gondot fordítottak, s talán ezért is a legdíszesebb ruhadarabjuk. A rontás elleni védést szolgálja ezeknek a csepszeknek a kivétel nélküli piros alapszíne is. És ebből a védekezésből alakulhatott ki az az erkölcsi norma is, hogy jól le kellett kötni a hajat, egyetlen hajszál sem lóghatott ki, mivel az "kacérkodásra" vallott.

Az átmenetrítusok és a beavatási szertartások kapcsán tudjuk, hogy a házasságkötés is átmenetet jelent az egyik csoportból a másikba. A lakodalmi szertartás utolsó mozzanataként az új asszony felkontyolásával, vagyis fejviseletének átváltoztatásával kezdődött el a nő törvényes új élete. Ebből kifolyólag nem véletlen, hogy a csepesz fontos menyasszonyi kellék. A varrás, hímzés során fejezi ki a házasság előtti rejtett vágyakozásának beteljesülését. Így az első csepeszre, amelyet a menyasszony maga készít el, nagy gondot fordít, ez a legdíszesebb. Téves az a szemlélet, miszerint azért díszítik ki, hogy csupán szép legyen. Ennél sokkal mélyebb értelme volt a hajdani menyasszonyok számára ennek a fejdísznek az elkészítése. Ha csak a pompa kedvéért készítették volna, érthetetlen lenne számunkra, miért takarták le e gyönyörűen kidíszített fejrevalót egy vékony farvalónak nevezet fátyolkendővel, s ezzel elrejtve a világ szeme elől.

Vizsgálódásom alapja az a tíz darab csepesz, amelyek létezése a tudomásomra jutott, holott biztosan ennél sokkal több létezik imitt-amott lappangva.

Saját maga által menyasszonyként készített csepesz-tulajdonossal nem sikerült találkoznom, hiszen a legújabb darab is 1913 körül készült, a legrégebbi pedig az 1730-as években. Így a rajtuk megjelenő szimbólumok értelmezésére az őseiktől örökölt tulajdonosokat faggattam a jelentésekről. Ezekből az értelmezésekből idézek itt kettőt:

"A körök az összetartás, az együvétartozás jelei, akárcsak a gyűrű. A sárga kör: a napfény, a családi melegség kisugárzása, amelynek közepén a Nap helyezkedik el. A geometrikus figurák: két-két négyzetnek az összekapcsolódása, szintén az összetartás jele. A legalsó körön elöl középen egy ősi jelvény látható, valami törökös harci eszköz, és benne a csillag, amely vezette az úton. Hátul az életfa látható, amelynek két ága van, a férfi és a nő összekapcsolódása, ezek között van a gyümölcs. Az életfától jobbra is, balra s két-két virág, tulipán van."

Fentről a Nap, szimbóluma az egyetemes világnak, a világmindenség naprendszerének. Bent egy kicsi Nap, vagy egy csillag. Ez a csillag megismétlődik a külső peremen: tizenkét darab csillag, vagyis a tizenkét hónap, amely az idő szimbolikus jelképe. A nappal-éjszaka váltakozása a sárga és a kék gyűrű összeolvadása. A vibráló napgyűrű után az utolsó körben két részre osztva az egyik az élet, a másik a semleges rész. Az életzóna két oldalán két virág, amelyet az évszám követ. Majd következik szintén két szimmetrikusan elhelyezkedő zöld levelű dísz, ezek az életre vágyást jelentik, hiszen a zöld ág a termékenységet jelképezi, és egyben valóságot, életóhajt is kifejez. A középen elhelyezkedő motívum a két szerelmes találkozásának a jelképe, amelyre a cseresznyeszemek utalnak, és felette a virágok a jövőre.

A csepszek motívumhasználatát együttesen nézve kiderül, hogy a külön-külön egészet alkotó darabok összefüggnek egymással, és nemcsak formai és technikai kivitelezésben hasonlítanak, hanem a motívumok szimbolikus kifejeződésében is. Az itt megjelenő motívumokat különböző jelképkörök köré lehet csoportosítani, amelyek az eljövendő házasélet, a szerelem beteljesülésének vágya által összegződnek.

Melyek azok a jelképkörök és a hozzájuk kapcsolódó szimbólumok, amelyek itt felmerülnek?

A világmindenség: kör, gyűrű, tizenkettes szám; a szerelem: virág (tulipán), Nap, csillag; termékenység: ág, fa gyümölcs (cseresznye); a női és a férfi jelleg összefonódása: geometrikus négyzet, gyűrű, tulipán.

Nem elhanyagolandó a szín-szimbolikának a kiemelése sem, hiszen olyan alapszínek jelennek meg, amelyek belekapcsolódnak a fent említett jelképkörökbe: az uralkodó a piros, bajelhárító szerepével, a rontás elleni védekezés egyik eszköze, továbbá a tűz és a szerelem színe. A fehér az ártatlanság, a szűziesség; a sárga, mint az arany helyettesítője, a nap jelképiségéhez kapcsolódik. A kék az ég, a víz színe, s a tisztaságot, az igazságot, a hűséget jelképezi. Mint a hűség jelképe fontos szerepet kap a házasságban. A Jelképtár szerint: "csak elvétve jelenik meg népi hagyományainkban, ami épp arra enged következtetni, hogy mint az égnek és a végtelenségnek a színe, szent lehetett". A zöld, mint levél, ág, virág mind-mind az élet kezdetének, a reménységnek a színe.

Sem a színek használata, sem az ábrázolás nem naturalisztikus, hiszen a népművészet stilizál, a naturalisztikus pontosságú színekre és formákra nem sok gondja van, sőt egyazon virág szirmait vagy egy levélsort szívesen színez változó színnel. De sem a színek, sem a formák használata nem tetszőleges, nagyon is jól meghatározott belső tartalom húzódik meg mögötte, ugyanis (mint már említettem) nem a szem gyönyörködtetését szolgálja, hanem a lélek kisugárzása.

Térjünk ki a csepszeken megjelenő egy-egy jellegzetesebb motívumra.

A virág az a motívum, amelyik egyikről sem hiányzik, ilyen vagy olyan formában, de mindegyiken jelen van. Világ-virág szoros kapcsolat révén a mindenség, az élet teljességének jelképe, ugyanakkor a szerelem ősi kifejezője.

A tisztán megjelenő virágfaj a magyar népművészetben gyakran előforduló tulipán. Jellé alakulva, mint általában a virág a nőiességet jelképezi. Erotikus jelképiségét hangsúlyozza Hoppál Mihály, aki azt állítja, hogy "gyakori előfordulása azt sugallja, hogy nem pusztán virágjelképről, hanem valami általánosabb jelentésű jelről van szó. A tulipánjelkép kontextuális elemzése során kiderül, hogy olyan női jelképről van szó, amelyben költőien átfogalmazott vulvaábrázolás, vagyis a tulipánt lényegében a két széttárt combnak és az »élet kapujának« ikonikus ábrázolása. (…) nem maga a növény volt a fontos, hanem a női termékenység gonosztávoltartó szimbólumával, egy igen ősi jelképével van dolgunk."

A gyümölcsfavirág, a női és a férfi princípium létrejötte által a gyümölcs, a szerelem kiteljesedése.

A termékenységet szimbolizáló másik jelkép a zöld ág, a "zöld virág", amely a termőág képzetköréhez tartozik, vagyis jelképesen az életfa eszményének kifejezője.

A kivétel nélkül körkörös építkezésű gyűrűket magába foglaló szerkezet középpontjában a Nap helyezkedik el. Ebből kifolyólag úgy is tekinthetjük, hogy ez a ruhadarab, mint az egész részegysége, egy kis világmindenség. Középen, azaz a mikrokozmosz közepén a szakrális, az égi világ helyezkedik el, amelynek csúcspontján a Nap foglalja el a központi helyet.

A Nap, mint a világmindenség központja, a férfias szerepkör jelképe, tőle jön az életet biztosító energia, amelyet a nőnek kell megtartani.

Azonban nyolcágú csillagnak is nézhető ez a középen elhelyezkedő, és körötte többször megismétlődő motívum, hiszen a népművészet képrendszere megengedi a többféle olvasatot egyazon ábrázolási formára vonatkoztatva. A nyolcágú csillag olvasataként a népi kultúra számos területén megjelenő Esthajnalcsillagra, vagyis a Vénuszra gondolhatunk. A lakodalmi szertartás nászában a termékenységet megakadályozó Hold-állapotból a termékeny, Vénusz-állapotba kerül a menyasszony, a lányból asszony lesz.

A csillagok koszorúja az álló csillagok tizenkettes rendszerével az évköri teljességének az állapotszerűségére utal, valamint a bolygócsillagok hetes rendszere az élet folytonos mozgását sűríti magába.

Ha jól szemügyre vesszük ezeket a hétfalusi csángó nők által készített csepszeket, és összehasonlítjuk az ősi, népi kultúra más területeiről származó ismereteinkkel, megbizonyosodunk arról, hogy elkészítése a közös gyökerekből táplálkozik, a mindent átfogó szerves műveltségnek részegységeként a teljességről szól. Csekélységnek tűnő darabok állnak a tulajdonosok birtokában, de ha tudják, mit őriznek, akkor értékük felbecsülhetetlenné válik, még akkor is, ha egy kis molyrágta rongydarabról van szó.

Juhász Judit

Székely népviselet

 

Polgári viselet

Női ruha 1907-ből

Bencze Török Sára (1888. április 23. - 1969. szeptember 16.)

 
©2006 copyright hetfalu.ro | powered by Mediaexpert®