Vass László Levente
 

A folyó sem érti beszédem

csonkra égett fekete gyertyákkal
a gyöngyréteken ezüst kéményekre
fészket raknak a nagyfejű felhők
s forró zápor riasztja a
szentté vált tudatlanokat

menekülnék hullámokat csapó
ostorod elől
látod
ujjbegyed érintésére
porrá válnak a templomok

pálmák kéken vérző cédrusok alá
már sohasem érünk
a hídról üldözött madaraknak kiabálok
s a folyó sem érti beszédem

Nyelvünkről fakadó rózsa

bennünk
mindig összeütközik
az oszlopok talpa és csúcsa
utánad nézek a partról ahonnan elindultál
kiáltásom félig földbe ásott oroszlán
s a forró szelek sziszegő füvekkel bevontak
zöld homok szorításuk helyén a testem

intek feléd
halakká válnak ujjaim
szempilláim sebből kiálló fércek

bolyongok esik feketén
reszketek én de nem is én

Kiegyezés után, előtt

Sütő Andrásnak

JÖNNEK köntösükben a férfiak
kilépnek a szekrényekből
a falból kiszakad fekete arcuk

göcsből késből csiporból
fűből szarból lesznek
érezni gyilkos vetkőztetésünk
lassú kicsontolásunk

tenyerünkbe csukódik ötágú pengénk
dobbanásunktól felcsap a föld hulláma
s szétfoszlik mellünk az üvegszilánkokban

X X X

képzelt ösvényemen vágtatok
herélt döglött lovammal
szavaim alatt feketedik
nyelvem mint kokojszától
Mit Parancsolsz Édes Gazdám

? ?

orrlikából buborék pattan
számban degenyeg keményedik
s szótlanul de lóhoz nőve
vágtat tova az éber álom

Kékfestġ

felgyülemlenek iszonyú kő hadai
rovarok vörös patakja
ömlik fülemből
kérgek ingét felveszem

ó megüresedett testünk
fenyőből faragott kosfejeken
égre vésett lovakon vágtatunk:

merre a forrás hol arcodat hagytad?

megfogom kezed
szaladunk
SZALADUNK
minden rönkből paripát faragunk

Egyedül az éjszakában

Egyedül az éjszakában mikor
a fájdalom mánusai vadul
vágtatnak a kongó Semmibe
szítani lappangó kínokat

hogy majd emlékek lángjai
lobbanjanak lóhalálban
láthatatlan lápok lüktető
életén keresztül

Ügyetlen lépések viszolygása
és a seholsem levő fal utáni
tapogatózás közben érezni mint
lágy fövenyen mezítláb a csiklandozást

Az idegek tánca valahol túl
a falakon az emlékek süket
visszhangja magányosan a fojtó
áldozatra váró éjszakában

Szeretteim

papóm

mellcsontodat marokra fogja a szél
átdöfött testem didergő szilfaágán
roskadt árok oldalain álmom meginog
ó papóm magadhoz emeltél

nannyám

fekete billegető
mosta kendőcsücskével
harangokba alvadt
vérző fekhelyem

halott nagyapám

Égő szemmel könnytelenül
Sárga Hulla virág nélkül
Száz torokból száll a zsolozsma
Szívünk a bús bánat megfojtja

Szittya seregek poroztak
s ponyvás szekered után
feltörtek a földek

A gazda és a halál

most már tisztán hallotta
az eldőlő létra suhanását
a villák és gereblyék koppanását
a csűrből nesztelen kitáruló kapun
fölfarolt a szekér árnyék nélkül
az odorból portalan kihányódott
a széna a sarjú
s mind/mind súlytalan
repültek valahová
a marhák lovak bárányok
torz pofákkal TEKINTETTEK vissza
aztán lassan a cserepek mozdultak meg
néma reccsenéssel s erre az öreg hasán
összefogva gatyáját
kirohant reszkető lábbal az udvarra
s tolvajt kiáltott

Némán

néma állatok
sziklába mártott jézus tenyerén

mezőkön ily nagy csend
szomorú sárkánya még nem fészkelt

gyökereid mész markába zárd
szelek leve csorduljon örökké merevedő
végeink mályvarózsáiba
Ki Tudhatja A Mi Ölelésünk Vakságát

Holdfogyatkozás

Vörösfekete csigák menekülnek
harmattal átfont hajadon

X X X

madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
partjainak

itt tábor volt lópatkónyomok
csontok hamu
rezgő ordítások a levegőben

madársikolyok tompán ütődnek
az örvénylő víz hallgatag
partjainak

Így

érzem, hogy könnyebb vagy
most már bizakodom is
tetszik tudni mi sohasem láttunk
nekünk nem olyan szörnyű mint
Milyen szépek lehetnek a vetések
bözsike néni bözsike néni

Csóktábla

szűkülnek össze fényeim
féregként fájok föld belében
partjaimat nem hullámozzák
becsukódnak csontomban a bimbók

nem várnak végeken lelohadt tüzek
potrohos istenek barlangjaikban
mohón ínyeim közé ékelődnek
csigákban a kék mécsesek

 
©2006 copyright hetfalu.ro | powered by Mediaexpert®