Kelemen Kálmán
 

A csángók, Budapest, 1975

Kétszer találkoztam a nagyszüleim korú kedélyes tanítóval. Először jóságos nagyanyám Budafoki úton, nem messze Domokos Pál Pétertől lakó húgánál 1961-ben. Órákon keresztül beszélgettek a csángókról főként édesanyámmal a fővárosi hangulatú csodás nappaliban. Zöldfülűek voltunk mi még a szöveghez én hét és bátyám kilenc évesen, de mulatságosnak tűnt, amint időnként fel-feláll, ide-oda lépeget, gesztikulál s lelkesen magyaráz, amit még néha énekre is vált. Pár évre rá Hosszúfaluba látogatásakor tért be hozzánk folytatni az örök témát és tilinkókat hozott itteni gyermekeknek. Már akkor tudtuk, hogy Bálint András nagyapámmal egy húron pendült a maga körül egykettőre mesés hangulatot teremtő tanító. Jóval haláluk után a Bálint - hagyatékot rendezve találtam Kelemen Kálmán pár levelezőlapját az ötvenes évek végéről az itthon tervezett múzeumról.

Népnevelői hivatástudatában volt valami 1848-as honvéd nagyapja szabadságharcos lendületéből. Kelemen Kálmán 1889-ben született Hosszúfaluban. A Kolozsvári tanítóképzőben szerzett tanítói képesítést és 1920-ig Tatrangon tanított, majd ezután 1949-ig Budapesten. Csángó Társaságot szervezett, s a most újralapozott könyv első, szokatlan formájú írása e társaság 110 tagjának névsora és lakcíme. Ennél gyakorlatiasabban nem is kezdhette volna önazonosságtudatot ápoló könyvét. A tartalomjegyzék 25 címszava 28 csángó személyiségre irányítja a figyelmet: írók, kutatók, lelkészek, népnevelők. Köztük van nemzeti értéket képviselő, mint Apáczai Csere János, Istók János szobrászművész, Koszta József festőművész, vagy helyi értékűek, mint Fóris Ilona népdalgyűjtő tanítónő, Fóris István népköltő, Hétfalusi Taizs Márton kutató, Kelemen György tanító, emlékíró, Pajor István népi elbeszélő, Papp Béla orvos, Tatrangi Pál András tanító, író.

Az írások többsége barcasági csángó vonatkozású, csak Lakatos Demeter és Beke György forrófalvi riportja kivétel. A könyv legtöbb írójának a szülőföldje is Brassó vidéke.

A népi irodalom kedvelői háromfalusi népdalváltozatok 170 sornyi szövegét olvashatják a kötetben, két csángó népmesét Sipos Bella gyűjtéséből, majdnem 10 oldalnyi Seres András lejegyezte gyermekfolklórt (sajnos itt is az adatközlők adatai nélkül). A népszokásleírások a krizbai s a hétfalusi lakodalmast (Seres András, Zajzoni Rab István), a kakasünnepet, a boricát, a gergelyjárást (Zajzoni Rab István), a Húsvétot és a Karácsonyt (Tatrangi Páál András) mutatják be, és a népművészet két területére is bepillanthatunk Seres András barcasági csángó varrottasokról és a barcaújfalusi fazekasságról szóló írásai olvastán. A tatrangi Fóris István népköltő hat verse a hadifogság élményrétegeiből fakad. A könyv értékes és érdekes írásai a népi elbeszélések: Tatrangi Pál Andrástól a Határkérdés, a Musoj halála, a Gyász. Néhány rövid írás mellett különböző műfajjelzés van: elbeszélés a csángó népéletből (Pajor Istvántól A pipa és a kávé), csángó történet (Pajor Istvántól Arany rudak és a hűség). Anekdotikus Gödri Mártontól Ánder rántott fuszulykája, életkép Mátis Bálinttól a Vadászkaland.

A kötet összeállítója 33 oldalnyit emel ki Zajzoni Rab István prózájából elindítva ezek huszadik századi újrafelfedezését. Szintén Zajzonira irányítja a figyelmet a könyv két torzója (egyik Hétfalusi Taizs Mártontól, másik, melyet a tartalomjegyzék nem tűntet fel, s a 244.oldalon kezdődik , Jakab Istvántól).

Az útleírásokat kedvelő s a kultúrtörténeti kuriózumokat vadászó számára maradandó élmény Keöpe Viktor ázsiautazó két szövege: egyik a csángó-magyarok világát köti össze a távoli keletivel, a másik onnan távolról kacsintgat haza. Érdekes honismereti olvasmány Zajzoni Rab István két úti jegyzete is.

Kelemen Kálmán Papp Béla orvost a csángómagyarok példaképének nevezi s Életem című önéletrajzával a hétfalusi magyarok bukaresti hányódtatásaira irányítja figyelmünket, s a példa erejével megtartó energiákat szabadíthat fel a hétköznapi hősiesség értékét élesztgetve.

Az idősebb és az ifjabb Rozsondai Károly versei a kevéssé ismert magyart költészethez tartoznak.

A sokszor újralapozott könyv Koszta József Kossuth-díjas festőművészről szóló írása fel-felújítja bennem azt az egyre fokozódó kívánságot, hogy a festő szülőföldje is láthasson egy tárlatnyit abból, amit a XIX. század végi Bécs, Pest, München, Párizs, Olaszország, Hollandia, Belgium csodálhatott.

Külön méltányolandó a kötet összeállítójának szerkesztői tisztessége, ugyanis utánközlés esetén pontosan jelöli a szöveg első közlésének adatait.

Huszonhét évvel megjelenése után ajánlom e könyvet mindenkinek, különösen a Barcaság magyar olvasóinak.

Hochbauer Gyula

 
©2006 copyright hetfalu.ro | powered by Mediaexpert®